Hol vannak a kötelezően nyilvános köznevelési adatok? Vannak?

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Belügyminisztérium munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a köznevelési törvény alábbi paragrafusában foglaltak alapján "jogszabályban kijelölt szerv"-re, annak honlapjára, nyilvántartására vonatkozó minden közérdekből nyilvános információ pontos elérhetőségét.

Ha törvénysértő módon nincs ilyen, nincsenek ilyenek, vagy azok vannak, de nem hozzáférhetőek, kérem, adatigénylésemet tekintse közérdekű bejelentésnek is, és kérem a közérdekből nyilvános adatokkal kapcsolatos nyílt törvénysértésben intézkedését és a közérdekből nyilvános adatokkal kapcsolatos törvénysértéssel, annak okán tett intézkedéseivel kapcsolatos közérdekű adatokat igényelem.

A hatályos törvényi rendelkezés:
9/A. § * (1) A nevelési-oktatási intézmény saját pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazottján és az intézményben iskola-egészségügyi szolgálatot ellátó szakemberen és az intézménnyel kötött együttműködési megállapodással rendelkező állami szerven kívül más személy vagy szervezet tanórai vagy egyéb, tanulók részére tartott foglalkozás keretében szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel, a kábítószer fogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos foglalkozást (e § alkalmazásában a továbbiakban: program) csak akkor tarthat, ha jogszabályban kijelölt szerv nyilvántartásba vette.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adat közérdekből nyilvános adat, amelyet az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv honlapján közzé kell tenni.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás
a) a program címét,
b) a programtulajdonos
ba) - természetes személy esetén - személy nevét, elérhetőségét vagy
bb) - szervezet esetén - a szervezet elnevezését, székhelyét, elérhetőségét,
c) annak megjelölését, hogy a programot milyen köznevelési intézménytípusban kívánják megvalósítani,
d) a nyilvántartásba vétel napját és a nyilvántartásba vett program köznevelési intézményben való felhasználhatóságának időtartamát (tanév megjelölésével), valamint
e) a program témakörét
tartalmazza.
(4) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban kezelt adatokat a nyilvántartásból való törlés időpontjáig kezeli.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. február 23.

Üdvözlettel:

Kiss László

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

BM Ügyfélszolgálat

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

Adatvédelem (BM), Belügyminisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!

Mellékelten megküldöm a közérdekű adatigényére a választ!

Tisztelettel:

Belügyminisztérium

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Tisztelt Köznevelésért Felelős Belügyminisztérium!

És tudja, ki az adatkezelője az igényelt közérdekből nyilvános adatnak?
Várom igen vagy nem válaszát.

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Belügyminisztérium!

Kérem kizárólag annak az egyetlen, IGEN vagy NEM adat megismerhetőségének biztosítását, hogy az alábbi,
'A részletes szabályozást az emberi erőforrások minisztere rendeletben teszi közzé' szerinti kötelezett emberi erőforrások minisztere jogutódja, azaz
a belügyminiszter, kezelője-e a hatályos törvény szerinti, 'közérdekből nyilvános adat, amelyet a nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv honlapján közzé kell tenni' vonatkozásában annak a ténynek, hogy van vagy nem létezik
fenti rendelkezésben és lenti javaslatban és jogszabályban foglalt, közérdekből nyilvános adat.

Tehát kizárólag azt az IGEN VAGY NEM információt kérem, hogy a BELÜGYMINISZTER
KEZEL, ISMER-E bármely, AKÁR CSAK EGYETLEN, tárgyi, közérdekből nyilvános adatot.
Az adatot, információt kifejezetten NEM KÉREM, IGEN válasz esetén sem.

Közérdekből nyilvános:

"Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága
Hivatkozási szám a TAB ülésén:
1. (T/16365.)
A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.
Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához
a Törvényalkotási bizottság számára
a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a
gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló
T/16365. számú törvényjavaslathoz"
(...)

(2) Az Nktv. 7. alcíme a következő 9/A. §-sal egészül ki:
„9/A. §
(1) A nevelési-oktatási intézmény saját pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazottján
és az intézményben iskola-egészségügyi szolgálatot ellátó szakemberen és az intézménnyel
kötött együttműködési megállapodással rendelkező állami szerven kívül más személy vagy
szervezet tanórai vagy egyéb, tanulók részére tartott foglalkozás keretében szexuális kultúrával,
nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel, a kábítószer fogyasztás káros
hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos
foglalkozást (a továbbiakban: program) csak akkor tarthat, ha jogszabályban kijelölt szerv
nyilvántartásba vette.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adat közérdekből nyilvános adat, amelyet
az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv honlapján közzé
kell tenni.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás
a) a program címét,
b) a programtulajdonos
ba) – természetes személy esetén – személy nevét, elérhetőségét vagy
bb) – szervezet esetén – a szervezet elnevezését, székhelyét, elérhetőségét,
c) annak megjelölését, hogy a programot milyen köznevelési intézménytípusban kívánják
megvalósítani,
d) a nyilvántartásba vétel napját és a nyilvántartásba vett program köznevelési intézményben
való felhasználhatóságának időtartamát (tanév megjelölésével), valamint
e) a program témakörét
tartalmazza.
(4) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésére jogszabályban kijelölt szerv az (1)
bekezdés szerinti nyilvántartásban kezelt adatokat a nyilvántartásból való törlés időpontjáig
kezeli.”
(...)

7., 9. A javaslat a megkérdőjelezhető szakmai hitelességű és több esetben speciális szexuális
irányultság képviseletére létrehozott szervezetek által tartott iskolai – többek között szexuális
felvilágosító − foglalkozások tartására vonatkozó szabályok bevezetésére tesz javaslatot. Egyes
szervezetek képviselői ezeken a foglalkozásokon a hátrányos megkülönböztetés elleni
felvilágosító tevékenység keretében érzékenyítő programnak nevezett tevékenységgel kívánják
befolyásolni a gyermekek szexuális fejlődését, amivel súlyos károkat okozhatnak a gyermekek
fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésében. A módosítás célja, hogy a gyermekek részére
foglalkozásokat csak olyan személyek, illetve szervezetek tarthassanak, amelyek szerepelnek
egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban. A részletes szabályozást az emberi
erőforrások minisztere rendeletben teszi közzé. A törvényjavaslat megteremti mind az
intézményvezető, mind a foglalkozást tartó szabálysértési felelősségét.

2021. VII. 8-tól hatályos jogszabály:

adatigénylő