Vonulási statisztika

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre 2005. január 1-jétől 2014. december 31-ig éves összesítésben a tűzoltóságok (igazgatóságok) vonulási statisztikáját olyan részletességgel, amely részletességgel az jogszabályok, belső szabályzók, gyakorlati megvalósulás alapján rögzítésre kerül. (Egyfelől tehát szükséges egy tűzoltás, műszaki mentés, téves jelzés/vaklárma bontás, összesítés, másfelől pedig egyes "mért" esettípus alapján bontás, összesítés). Az áttekinthetőség, összesítés érdekében javaslom Excel táblázatban való adatszolgáltatást.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. július 8.

Üdvözlettel:

Kovács Árpád

Dr. Csekő Katalin, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

1 Melléklet

 
 
Tisztelettel:
 
dr. Csekő Katalin tű. főhadnagy
belső adatvédelmi felelős, jogtanácsos
 
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
               Jogi Főosztály
 
Vezetékes telefon: 20-8200-559
BM mellék: 20-559
 
 

Dr. Csekő Katalin, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

1 Melléklet

 
 
Tisztelettel:
 
dr. Csekő Katalin tű. százados
belső adatvédelmi felelős, jogtanácsos
 
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
               Jogi Főosztály
 
Vezetékes telefon: 20-8200-559
BM mellék: 20-559
 
 

Tisztelt Dr. Csekő Katalin!

Kérném szíveskedjenek teljesíteni az adatigénylést a teljes kért időintervallumra vonatkozóan. A számítógépes rendszerük átalakítása nem indok az adatszolgáltatás megtagadására. Korábban a KSH-nak, Belügyminisztériumnak is szolgáltattak ilyen adatokat, így azokkal rendelkezniük kell.

Üdvözlettel:

Kovács Árpád