Lovász Csaba Máté

Tisztelt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- Az Észak-magyarországi Vegyiművek; a TRI Chemical Rt.és Kischemicals Gyártó és Kereskedelmi Kft. tevékenységeit engedélyező határozatokat beleértve az utolsó hatályos engedélyt a Sajóbábonyi Ipari Park telephelyre vonatkozóan;

- A Kormányhivatal és a korábbi felelős környezetvédelmi hatóság határozatait és esetleges intézkedéseit az elmúlt legalább 5 évből a telephellyel kapcsolatosan;

- Vizsgálati és mérési eredményeket, leltárakat a területen tárolt anyagokkal, hulladékokkal valamint a terület szennyezettségével kapcsolatosan; különös tekintettel arra, hogy juthatnak a szennyezők a talajba és a talajvízbe?

- A határozatokat követő intézkedésekről készült összefoglalókat;

- Tapasztalták-e ezen cégeknek más környezet szennyezését, törvénysértését?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. július 7.

Üdvözlettel:

Lovász Csaba Máté

Csefóné Záborczki Helga,

1 Melléklet

Csefóné Záborczki Helga

igazgatási ügyintéző

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály

Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály

telefon: 46/517-308

email: [1][email address]

 

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Csefóné Záborczki Helga,

1 Melléklet

  • Attachment

    Kischem.adatig.melleklet 2 resz.zip

    4.5M Download

T. Cím!

Csatoltan küldöm a tárgy ügyben kelt irathoz tartozó melléklet 4/2.
részét.

Dr. Balogh Beáta 

koordináló ügyintéző

megbízásából:

 

 

Csefóné Záborczki Helga

igazgatási ügyintéző

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály

Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály

telefon: 46/517-308

[1][email address]

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Csefóné Záborczki Helga,

2 Melléklet

T. Cím!

Csatoltan küldöm a tárgy ügyben kelt iratot és a melléklet 4/1. részét.

Dr. Balogh Beáta 

koordináló ügyintéző

megbízásából:

 

 

Csefóné Záborczki Helga

igazgatási ügyintéző

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály

Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály

telefon: 46/517-308

[1][email address]

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Csefóné Záborczki Helga,

1 Melléklet

  • Attachment

    Kischem.adatig.melleklet 3 resz.zip

    3.3M Download

T. Cím!

Csatoltan küldöm a tárgy ügyben kelt irathoz tartozó melléklet 4/3.
részét.

Dr. Balogh Beáta 

koordináló ügyintéző

megbízásából:

 

 

Csefóné Záborczki Helga

igazgatási ügyintéző

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály

Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály

telefon: 46/517-308

[1][email address]

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Csefóné Záborczki Helga,

1 Melléklet

  • Attachment

    Kischem.adatig.melleklet 4 resz.zip

    2.3M Download

T. Cím!

Csatoltan küldöm a tárgy ügyben kelt irathoz tartozó melléklet 4/4.
részét.

Dr. Balogh Beáta 

koordináló ügyintéző

megbízásából:

 

 

Csefóné Záborczki Helga

igazgatási ügyintéző

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály

Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály

telefon: 46/517-308

[1][email address]

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]