Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Bod Tamás, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Volt-e NAV-eljárás 2017-ben a Gyulai Várfürdővel kapcsolatban?

We're waiting for Bod Tamás to read a recent response and update the status.

Tisztelt Gyula Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

annak a NAV-eljárásnak az eredményét, amelyet tudomásom szerint egy 2017 februárjában vagy márciusában jelentettek be a NAV Békés Megyei Igazgatóságához és vagy a NAV Békés Megyei Bűnügyi Igazgatóságához. Az ügy lényege, hogy 2016-ban egy bejelentés alapján átfogó munkaügyi ellenőrzést tartottak a Gyulai Várfürdő Kft.-nél foglalkoztatási és kifizetési szabálytalanságok gyanúja miatt. Ez az eljárás végül igazolta a bejelentésben szereplő információkat és elmarasztalta a Gyulai Várfürdő Kft., mert közel 100 munkavállalójának 7 évre visszamenően a túlórák teljesítésekor az alapbérét nem fizették ki, amivel megkárosította a dolgozókat. Ezért büntetést/bírságot szabott ki a munkaügyi hatóság, amelyet a Gyulai Várfürdő Kft. megfizetett. Utóbb felmerült, hogy ezzel együtt abban is hibázott a munkáltató, hogy az alapbér ki nem fizetésével nem fizette meg az államnak a járulékokat, ami felvetette a költségvetési csalás gyanúját. Tudomásom szerint ebben az ügyben és ezért indult egy bejelentés alapján NAV-vizsgálat az ügyben. Ennek megerősítését, valamint a vizsgálat eredményeinek megállapításait kérem.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. április 30.

Üdvözlettel:

Bod Tamás

Nagy Erzsébet, Gyula Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Bod Tamás!

 

Mellékelten küldöm a közérdekű adatigénylésével kapcsolatos tájékoztatást.

 

Dr. Csige Gábor jegyző megbízásából

 

Dr. Nagy Erzsébet
osztályvezető-helyettesTájékoztatás közérdekű adatigényléssel kapcsolatban

Gyulai Polgármesteri Hivatal

Önkormányzati Osztály

5700 Gyula, Petőfi tér 3.
Tel.: 66/526-829
E-mail: [1][email address]

[2]cid:[email address]

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Bod Tamás, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.