Versenytanács elnökének a hatóság épületében történő munkavégzése
Tisztelt Gazdasági Versenyhivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következő kérdésekre adott válaszokat:
1. Rendelkezik-e a GVH olyan közérdekű adattal, döntéssel vagy intézkedéssel, amely szerint a GVH Versenytanácsának jelenlegi elnöke a hatóság épületébe nem léphet be, vagy belépése bármilyen korlátozás, ellenőrzés alá esik?
2. Amennyiben igen, mely szerv vagy tisztségviselő, milyen keltű és számú határozatával, belső szabályzatával vagy utasításával, vagy egyéb dokumentum alapján rendelte el ezt az intézkedést? Kérem a vonatkozó dokumentum (személyes adatoktól megtisztított) másolatának megküldését is.
3. Mi az intézkedés elrendelésének hivatalos indoklása (az intézkedést megalapozó tényállás)?
4. Mikortól hatályos, és – amennyiben határozott időre szól – meddig áll fenn a nevezett belépési korlátozás vagy tilalom?
5. Keletkezett-e a fenti intézkedéssel összefüggésben a GVH-n belül olyan belső utasítás, ügyrendi módosítás vagy intézkedési terv, amely a Versenytanács akadályoztatott döntéshozatali munkájának vagy feladatellátásának folytonosságát hivatott biztosítani? Amennyiben igen, kérem ezek másolatának megküldését is.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. június 8.
Üdvözlettel:
Kiss Katalin
