Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön László Gábor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

2018 óta 5.000.000 forint felett kötött szerződéseinek listáját, valamint az önkormányzati cégek esetében szintén az 5.000.000 forint feletti szerződések listáját;

Valamint ezen szerződések scannelt példányát is.

Ok: a honlapon elvaultak a pdf file-ok a szerződések - üvegzseb fül alatt.

Köszönöm előre is!

Üdvözlettel,
Gábor László

Polgármesteri Hivatal, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Levélíró!

 

Ön Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának központi
címére küldte üzenetét. Kérjük, hogy ezt a címet ne használja politikai
tartalmú üzenetek küldésére, ezeket ugyanis nem áll módunkban továbbítani,
azokat olvasatlanul töröljük. Amennyiben valamely sajtószerv részéről
szeretne velünk kapcsolatba lépni, használja a
[1][email address] címet! Dr. Márki-Zay Péter polgármester
részére szóló üzeneteit a [2][email address] címre küldheti.

 

Köszönjük megértését!

 

Tisztelettel:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város

Polgármesteri Hivatala

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[email address]

Vida Andrea, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Gábor László!

Dr. Tatár Zoltán Bertalan Jegyző Úr megbízásából megküldöm az Ön által
kért közérdekű adatigénylésére a válaszlevelet.

Jó egészséget kívánok.

Tisztelettel:

Dr. Sósné dr. Vida Andrea

jogi tanácsadó

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Jegyzői Iroda Jogtanácsosi Csoport

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.

Telefon: 62/530-120

e-mail: [email address]

 

Vida Andrea, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Gábor László!

Kérem, hogy Andor Zoltán közérdekű adatigénylő részére címzett levelünket 
vegye tárgytalannak, azt tévedésből csatoltam fel az Ön részére.

A levelünk közérdekű adatokat tartalmaz, azonban Andor Zoltán az e-mail
címét kizárólag a hivatalunk részére adta meg, kérem ezt így kezelje.

Együttműködését előre is köszönöm.

Dr. Sósné dr. Vida Andrea

               ügyintéző

--------------------------------------------------------------------------

Feladó: Vida Andrea
Elküldve: 2021. november 18. 8:02:00
Címzett: [FOI #19145 email]
Tárgy: Hódmezővásárhely közérdekű adatigénylés teljesítése
 

Tisztelt Gábor László!

Dr. Tatár Zoltán Bertalan Jegyző Úr megbízásából megküldöm az Ön által
kért közérdekű adatigénylésére a válaszlevelet.

Jó egészséget kívánok.

Tisztelettel:

Dr. Sósné dr. Vida Andrea

jogi tanácsadó

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Jegyzői Iroda Jogtanácsosi Csoport

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.

Telefon: 62/530-120

e-mail: [email address]

 

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön László Gábor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.