újságírói kérdés: Alcsúti Arborétum

A(z) Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által végrehajtandó, az igénylés kezelésével kapcsolatos belső felülvizsgálatra várakozik.

Tisztelt Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy az állami tulajdonban lévő, de Önök által működtetett Alcsúti Arborétumot 2021. január 1. és 2021. október 1. között milyen rendezvények részére adták bérbe, milyen feltételekkel, milyen áron, mely szervezetnek vagy magánszemélynek.
Szeretném azt is megtudni, hogy 2021. január 1-től milyen összeg folyt be az arborétum látogatói jegyeiből.

Szeretném megtudni, hogy az Önök alapítványa milyen összegű támogatást és mely szervezetektől vagy magánszemélyektől, és milyen forrásokból kapott az arborétum fejlesztésére 2018. január 1. óta.

Szeretnék tájékoztatást arról is, hogy az Önök alapítványa a saját forrásaiból milyen és milyen összegű fejlesztéseket és mikor hajtott végre 2018. január 1. óta

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. október 1.

Üdvözlettel:

Horn Gabriella

Kelt: 2021. december 21.

Üdvözlettel:

Horn Gabriella