továbbra is várom TÁJÉKOZTATÁSUKAT (9885-2/2015/JOGIEÜ)

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A 9885-2/2015/JOGIEÜ sz. levelükben arról tájékoztatnak, hogy nem a minisztérium az adatgazda, ám azt nem jelezték, hogy akkor melyik szerv az adatgazda.
Közölték továbbá, hogy Önök szerint, nem közérdekű adat a gyámügyi, gyermekvédelmi szervek működése. Ezt az álláspontjukat nem indokolták, jogszabályokkal nem támasztották alá.
Ám néhány jogszabályt felsorolnak, amiből EGYÉRTELMŰ, hogy a minisztérium nagyon fontos szakigazgatási, ellenőrzési feladatokat lát el.
Így a kitérő válaszuk - jogállamban - elfogadhatatlan, különösen úgy, hogy ezen szakigazgatási területen gyermekekről, a jövő generációjáról van szó és nagyon sok visszásság kerül nyilvánosságra ezen a téren.

Ezért továbbra is kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi információkat.

A sajtóból is ismert tragikus gyámügyi, gyermekvédelmi esetek
kapcsán (pl. a tragikus szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás)
közérdek azon jogszabályi háttér és ellenőrzési rend nyilvános
megismerhetősége, hogy a szakminisztérium végez-e törvényességi
ellenőrzést a gyámügyi, gyermekvédelmi szerveknél, milyen
gyakorisággal, milyen szakmai iránymutatások alapul vételével.
Kérem ezen információk rendelkezésre bocsátását.

Kérem továbbá a Budapest Főváros Kormányhivatala (másodfokú
gyámhivatal), a 10. kerületi gyámhivatal, a 20. kerületi
gyámhivatal és a 20. kerületi gyermekvédelem működésére vonatkozó
ellenőrzési jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalát, továbbá kérem
tájékoztatásukat a fenti szervekre vonatkozó soron következő,
átfogó ellenőrzés időpontjáról és az ellenőrzések kiemelt
prioritásairól.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. február 13.

Üdvözlettel:

dr. Hidasi Edit

Dakos Zsuzsanna Dr., Emberi Erőforrások Minisztériuma

1 Melléklet

Iktatószám: 9885-4/2015/JOGIEÜ

[FOI #3985 email]

Kizárólag elektronikus úton kézbesítve

Tisztelt Címzett!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással csatoltan megküldöm az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszlevelét.

Üdvözlettel:

dr. Dakos Zsuzsanna
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Jogi Főosztály Egészségpolitikai Jogi Osztály
Tel.: 06-1-795-1124
E-mail: [email address]

idézett részek megjelenítése