Tiszafürednek Magyar Közút általi, intézkedései, javaslatai, információi Tiszafüred belvárosi út és építési fejlesztései vonatkozásában

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Magyar Közút Nonprofit Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
az alábbi információkat, melyeket jellemzően a tiszafüredi belvárosi közúti és építési fejlesztésekkel és azok hatásterületével összefüggésben az elmúlt 5-7 év távlatában szeretnék megismerni a közérdekű adatok kikérésének időpontjával bezáródóan. Esetleges további adatigénylésem okán néhány irat megismerhetősége és azok elérhetősége ügyében kérdést intéztem Önök felé várva arra is szíves válaszukat.

- 1. Kérem azon adatok megküldését, amelyekből kiderül, hogy
2012-től január 1-étől az adatigénylés időpontjáig a KKK vagy jogutódja, vagy Önök összesen hány útszakaszt adtak át a tiszafüredi önkormányzatnak kezelésbe, milyen kezdeményezésre (pontosan kinek a kezdeményezésére), és pontosan melyek voltak ezek;

- 2. Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azon adatokat, amelyekből kiderül, hogy a Tiszafüred belvárosban található közutakat és annak Húszöles útról való megközelítési útjait
milyen kezdeményezésre, milyen döntéshozatali eljárás eredményeként (mellékelve a döntéshozatali eljárás megindulásától annak lezárásáig keletkezett valamennyi dokumentumot) adták át a tiszafüredi önkormányzatának;

- 3. Kérem annak ismertetését, hogy amennyiben történt átadás a tiszafüredi Rét utcát illetően, úgy az átadott útszakaszon az átadást megelőzően pontosan milyen javítási, karbantartási munkálatokat végeztek.

- 4. Önkormányzat vagy a közút tulajdonában és kezelésében lévő tiszafüredi belterületi közutak és annak változásáról szóló nyilvántartás és nyilatkozat szóló dokumentumokat.

- 5. Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, a
a),tiszafüredi forgalmi rendet meghatározó jelzések,
b), illetve az utak súlykorlátozásáról és nyilvántartásáról, továbbá a
c), belterületi közutak útkategóriába sorolásáról szóló nyilvántartásról szóló iratokat és azt a jelenlegi ( adatkérés időpontja szerinti) és a a tiszafüredi fejlesztések 2018 évének előtti állapotáról tükrözően különbséget kiemelve is megtenni.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. február 26.

Üdvözlettel:

Nagy Mária

Magyar Közút Ügyfélszolgálat, Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Tisztelt Nagy Mária!

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére (székhely: 1024 Budapest, Fényes
Elek u. 7-13., a továbbiakban: Társaság, Magyar Közút) 2024. február 26.
napján megküldött elektronikus levelében közérdekű adatigénylést
terjesztett elő.

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28.§ (3) bekezdése értelmében, ha az adatigénylés
nem egyértelmű, az adatkezelő felhívja az igénylőt az igény pontosítására.

 

Amennyiben a fentiekben foglaltakra tekintettel fenntartja adatigénylését,
úgy kérjük, hogy pontosítsa azt a tekintetben, hogy a 4. kérdésében
(Önkormányzat vagy a közút tulajdonában és kezelésében lévő tiszafüredi
belterületi közutak és annak változásáról szóló nyilvántartás és
nyilatkozat szóló dokumentumokat) megjelölt nyilatkozatok, dokumentumok
alatt pontosan mit ért, milyen adatok megküldését kéri.

 

 

Üdvözlettel

 

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kommunikációs osztály

 

1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.

E-mail: [1][email address]

Weboldal: [2]www.kozut.hu

Instagram: [3]www.instagram.com/magyarkozut

TikTok: [4]www.tiktok.com/@magyarkozut

Youtube: [5]www.youtube.com/magyarkozuthivatalos  

Facebook: [6]www.facebook.com/MagyarKozut

 

P Vigyázzunk a természetre - biztos szükséges kinyomtatnia ezt a levelet?

 

 

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Magyar Közút Ügyfélszolgálat!

Az Önök által kért pontosítás tekintetében, amennyiben rendelkezésre áll a Tiszafüreden található, Közút tulajdonában vagy kezelésében lévő utakról szóló nyilvántartás, hogy mely út kinek a kezelésében vagy tulajdonában áll, illetve azok közút kezelői átadásának információi, továbbá azokat az adatokat szeretném, hogy az hogyan változott az elmúlt 10 évre visszatekintendően. Tehát milyen utakat adtak át, amennyiben az megtörtént. Abban az esetben, ha változásról szóló nyilvántartást is végeznek, úgy azt is szíveskedjenek megküldeni.
Természetesen az utak hrsz. és név szerinti feltüntetését részesítenénk előnyben, amennyiben az elérhető, mind a kezelésben lévő, mind pedig a változásról szóló adatokat illetően.
A nyilvántartás adatain belül, azaz, hogy kinek melyik út a tulajdona vagy mely utakat kezeli és amennyiben a nyilvántartás adatai lehetővé teszik, úgy annak szélessége, illetve az utakon található kerékpár utak vagy kerékpár sávok megjelölését, adatait.
Amennyiben nem az Önök kezelésében található valamelyik út vagy útszakasz, vagy nem Önök az adatgazdák, kérem Önöket, hogy a szíveskedjenek annak kezelőjétől azt bekérni, amennyiben arra lehetőség van és válasz információjukat úgy megküldeni. Abban az esetben, ha ez nem áll módjukban, kérem szíveskedjenek azt továbbítani feléjük. Ezt szíveskedjenek az összes kérdésem tekintetében figyelembe venni.
Várom szíves válaszukat.

Köszönettel és Üdvözlettel:

Nagy Mária

Magyar Közút Ügyfélszolgálat, Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Tisztelt Levélíró!

Megkeresését köszönjük, válaszadásunkig türelmét kérjük.

Üdvözlettel,
Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Ez az üzenet és annak bármely csatolt anyaga üzleti titkot, illetve
személyes adatokat tartalmazhat, erre tekintettel bizalmas és jogi védelem
alatt áll. Ha nem Ön az üzenet címzettje, kérjük haladéktalanul értesítse
erről a feladót és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Tájékoztatjuk, hogy az üzenetnek és az üzenet
bármely csatolt anyagának a jogosulatlan megszerzése, harmadik személlyel
történő közlése, felhasználása, nyilvánosságra hozatala üzleti titok-,
illetve a személyes adat sérelmével járhat.

This message and any attachment may include business secret or personal
information, for this purpose is confidential and legally privileged. If
you are not the intended recipient, please inform the sender by reply
transmission and delete this message and any attachment from your system.
Please note that unauthorized obtaining the message and any attachment,
forwarding to unauthorized third party, usage and disclosure may harm the
business secret or personal information.

Magyar Közút Ügyfélszolgálat, Magyar Közút Nonprofit Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Nagy Mária!

Közérdekű adatigénylésére vonatkozóan mellékelten küldjük válaszlevelünket.

Üdvözlettel

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.
E-mail: [email address]
Weboldal: www.kozut.hu
Instagram: www.instagram.com/magyarkozut
TikTok: www.tiktok.com/@magyarkozut
Youtube: www.youtube.com/magyarkozuthivatalos
Facebook: www.facebook.com/MagyarKozut

 Vigyázzunk a természetre - biztos szükséges kinyomtatnia ezt a levelet?

idézett részek megjelenítése

Magyar Közút Ügyfélszolgálat, Magyar Közút Nonprofit Zrt.

4 Melléklet

Tisztelt Nagy Mária!

 

A március 14-én kiküldött válaszlevelünk hivatkozott mellékletei
lemaradtak, melyért ezúton is szíves elnézését kérjük. Közérdekű
adatigénylésére vonatkozó válaszlevelünket és az abban hivatkozott
mellékleteket jelen levelünkhöz csatoltan küldjük.

 

 

Üdvözlettel,

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kommunikációs osztály

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kommunikációs osztály

1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.

Weboldal: [1]www.kozut.hu

Instagram: [2]www.instagram.com/magyarkozut

TikTok: [3]www.tiktok.com/@magyarkozut

Youtube: [4]www.youtube.com/magyarkozuthivatalos  

Facebook: [5]www.facebook.com/MagyarKozut

 

 

 

idézett részek megjelenítése