Tiszafüredi rendőri intézkedések, véleményezések, javaslatok a belvárosi fejlesztésekkel kapcsolatban

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Tiszafüredi Rendőrkapitányság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre , az alábbi információkat, melyeket jellemzően a belvárosi közúti és építési fejlesztésekkel és azok hatásterületével összefüggésben az elmúlt 5-7 év távlatában szeretnék megismerni a közérdekű adatok kikérésének időpontjával bezáródóan. Esetleges további adatigénylésem okán néhány irat megismerhetősége és azok elérhetősége ügyében kérdést intéztem Önök felé várva arra is szíves válaszukat.

- 1. Az Önkormányzatnak kötelezően tervezéshez előírt forgalomszámlálási, illetve a közúti kötelezően előírt forgalmi távlati terv, illetőleg a településrendezési terv közúti közlekedési munkarésszel összefüggésében rendelkezésre álló iratokat. Amennyiben rendelkezésre áll, kérem azon iratok és mellékleteinek megküldését.

- 2. A belvárosi fejlesztésekkel kapcsolatban, komplex veszélyességi pontok ellenőrzésére, illetve kifejezetten a Rét utca és Fő utca kereszteződésének a felmérésére milyen intézkedéseket hajtottak végre, annak időpontját és eredményét is tekintve? Erre készült-e bármilyen monitoring terv?
Amennyiben igen, kérem azon iratok és mellékleteinek megküldését.

- 3. A tiszafüredi rendőrség hivatalos nyilatkozata szerint a Rét útra forgalom nagyságában megemelkedés várható. Annak nagyságát, áttételét felülvizsgálták-e. Amennyiben igen, milyen eredménnyel? Milyen intézkedési tervel? Illetve ez ügyben milyen rendelkezésre álló iratok tanúsítják azt?
Amennyiben igen, kérem azon iratok és mellékleteinek megküldését.

- 4. A belvárosban a fejlesztésekkel kapcsolatban előzetesen vagy egyéb módon, útcsatlakozási vagy csomóponti vizsgálatok, forgalomtechnikai hozzájárulások, engedélyek, illetve milyen útcsatlakozási kérelem vagy kiegészítő forgalmi vizsgálatok készültek, illetve készülnek-e a jövőben? Ezzel kapcsolatban bármilyen engedélyezései terv áll-e rendelkezésre. Illetve ez ügyben történt-e javaslat vagy véleményezés bekérése az Önkormányzattól?
Amennyiben igen, kérem azon iratok és mellékleteinek megküldését.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. február 22.

Üdvözlettel:

Nagy Mária

Szabó Istvánné, Tiszafüredi Rendőrkapitányság

Tisztelt Nagy Mária Asszony!

Közérdekű adatigénylési beadványával összefüggésben tájékoztatom, hogy azt soron kívül elektronikus úton továbbítottam a hatáskörrel és illetékeséggel rendelkező, Ön által címzettként megnevezett Tiszafüredi Rendőrkapitányság és annak vezetője Ferge Levente r. alezredes megbízott kapitányságvezető részére a szükséges intézkedések megtétele érdekében.

Tisztelettel:

Szabó Istvánné r. alezredes
ellenőrzési szolgálatvezető

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Ellenőrzési Szolgálat
5000 Szolnok Baross Gábor utca 39.
BM: 32/16-90
Titkárság: 32/16-91
Mobil: +36(30) 237-4295,
E-mail: [Tiszafüredi Rendőrkapitányság request email]
Skype: szaboistvanne2@ lync.police.hu

idézett részek megjelenítése

Tiszafüredi Rendőrkapitányság

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!
A(z) Tiszafüred Rendőrkapitányság a mellékelt küldeményt adta fel az Ön részére.
Az elektronikus levél és a hozzá kapcsolódó fájl(ok) kizárólag a Címzettnek szólnak és a bennük foglalt információk bizalmas, jogilag is védett információt tartalmazhatnak. Amennyiben valamely hiba folytán Ön nem címzettje ennek a levélnek vagy azt sérülten kapta meg, kérjük, semmisítse meg és erről értesítse az üzenet küldőjét a kapcsolódó fájlban található elérhetőségek valamelyikén. Az elektronikus levél és a hozzá kapcsolódó fájl(ok) engedély nélküli felhasználása, sokszorosítása, nyilvánosságra hozatala tilos.

Kérem, hogy erre az üzenetre ne válaszoljon!