Társadalmi egyeztetés -honlap

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Kormány!

1.) “A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter közzéteszi az erre kijelölt honlapon (a továbbiakban: honlap) a Kormány jogalkotási tervezési időszakára vonatkozó jogalkotási tájékoztatóját. A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter jogalkotási tájékoztatója tartalmazza az általa előkészítendő jogszabálytervezetek címét, a szabályozás rövid tartalmi összefoglalását és a jogszabálytervezet közzétételének tervezett időpontját. A közzétett miniszteri jogalkotási tájékoztatók a közzétételtől számított egy évig nem távolíthatók el a honlapról.”

2.) “ A kormányzati ellenőrzési szerv évente a honlapon az igazságügyért felelős miniszter útján közzétett jelentésében összegzi, hogy a jelentés közzétételét megelőző évben kihirdetett törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet esetében - ha előkészítésük e törvény hatálya alá tartozott - az ezekhez tartozó, az e törvény hatálya alá tartozó jogszabálytervezet a) társadalmi egyeztetése megtörtént, vagy
b) társadalmi egyeztetésre bocsátásának hiánya az 5. § (3), illetve (4) bekezdéséből következik.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jelentést a tárgyévet követő év január 31-ig közzé kell tenni.
(3) A Kormány felelősséggel tartozik azért, hogy
a) az adott naptári évben előkészített, (1) bekezdés szerinti jogszabálytervezetek kilencven százaléka az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetkörbe tartozzon,
b) az 5. § (3) és (4) bekezdése szerinti kivételek kizárólag indokolt esetben kerüljenek alkalmazásra, és
c) a 8. § (3) bekezdése szerinti előírás minden (1) bekezdés a) pontja szerinti jogszabálytervezet esetén érvényesüljön.“

3.) “ 8. § (1) Társadalmi egyeztetés keretében általános egyeztetés tartása minden esetben kötelező.
(2) Az 5. §-ban meghatározottak alapján közzé kell tenni a honlapon a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, koncepciót.
(3) A tervezettel együtt közzé kell tenni a jogalkotásról szóló törvényben meghatározott előzetes hatásvizsgálat összefoglalóját.”

4.) “ A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter mérlegeli a beérkezett véleményeket és azokról, valamint az elutasított vélemények esetében az elutasítás indokairól tipizált összefoglalót készít, amelyet a honlapon a véleményezők listájával együtt közzétesz. A jogszabály előkészítéséért felelős minisztert egyedi válaszadási kötelezettség nem terheli.
(2) Az (1) bekezdés alapján elkészítendő összefoglalót törvény esetén az Országgyűléshez történő benyújtást, kormányrendelet és miniszteri rendelet esetén a kihirdetést követően kell közzétenni.”

Kérem, szíveskedjen

A) kijelölhető és kimásolható, vagy

B) közvetlen elérést biztosító beágyazott

linkben megküldeni részemre
a fenti 1-4. jogszabályban meghatározott

1.) honlap,
2.) közzététel helye,
3.) közzététel helye,
4.) honlap

akadálymentes elérését biztosító URL-t.

Az 1-4. helyen közzétett adat
5.) adatfelelőse, és
6.) adatközlője
pontos megnevezését.

Ha bármely adatok egyeznek, akkor is a számozás szerint kérem annak ismételt megadását.

Nem kérem a

https://kormany.hu/

https://kormany.hu/dokumentumtar

linkeket, és
nem kérem egyes letöltendő dokumentumok elérési linkjét sem,

pláne nem másolásvédett, kijelölhetetlen, kimásolhatatlan, vagy közvetlenül nem elérhető linket,
pl. így

kormany.hu_dokumentum_tar?categories=2&ministry=3&limit_rows_on_page=8&limit_page=0.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. november 3.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Közérdekű adatigénylés (ME), Kormány

1 Melléklet

 

Szigeti
Viktória                                                                     
            Ikt.: JHÁT-PDF/457/2023

részére
                                                                                             
Tárgy: közérdekű adatigénylés

 

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-ának (1) bekezdése
alapján közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnökségnél.

 

Igénylését a következők szerint fogalmazta meg.

 

"1.) “A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter közzéteszi az erre
kijelölt honlapon (a továbbiakban: honlap) a Kormány jogalkotási tervezési
időszakára vonatkozó jogalkotási tájékoztatóját. A jogszabály
előkészítéséért felelős miniszter jogalkotási tájékoztatója tartalmazza az
általa előkészítendő jogszabálytervezetek címét, a szabályozás rövid
tartalmi összefoglalását és a jogszabálytervezet közzétételének tervezett
időpontját. A közzétett miniszteri jogalkotási tájékoztatók a
közzétételtől számított egy évig nem távolíthatók el a honlapról.”

 

2.) “ A kormányzati ellenőrzési szerv évente a honlapon az igazságügyért
felelős miniszter útján közzétett jelentésében összegzi, hogy a jelentés
közzétételét megelőző évben kihirdetett törvény, kormányrendelet,
miniszteri rendelet esetében - ha előkészítésük e törvény hatálya alá
tartozott - az ezekhez tartozó, az e törvény hatálya alá tartozó
jogszabálytervezet a) társadalmi egyeztetése megtörtént, vagy

b) társadalmi egyeztetésre bocsátásának hiánya az 5. § (3), illetve (4)
bekezdéséből következik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jelentést a tárgyévet követő év január 31-ig
közzé kell tenni.

(3) A Kormány felelősséggel tartozik azért, hogy

a) az adott naptári évben előkészített, (1) bekezdés szerinti
jogszabálytervezetek kilencven százaléka az (1) bekezdés a) pontja
szerinti esetkörbe tartozzon,

b) az 5. § (3) és (4) bekezdése szerinti kivételek kizárólag indokolt
esetben kerüljenek alkalmazásra, és

c) a 8. § (3) bekezdése szerinti előírás minden (1) bekezdés a) pontja
szerinti jogszabálytervezet esetén érvényesüljön.“

 

3.) “ 8. § (1) Társadalmi egyeztetés keretében általános egyeztetés
tartása minden esetben kötelező.

(2) Az 5. §-ban meghatározottak alapján közzé kell tenni a honlapon a
társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, koncepciót.

(3) A tervezettel együtt közzé kell tenni a jogalkotásról szóló törvényben
meghatározott előzetes hatásvizsgálat összefoglalóját.”

 

4.) “ A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter mérlegeli a
beérkezett véleményeket és azokról, valamint az elutasított vélemények
esetében az elutasítás indokairól tipizált összefoglalót készít, amelyet a
honlapon a véleményezők listájával együtt közzétesz. A jogszabály
előkészítéséért felelős minisztert egyedi válaszadási kötelezettség nem
terheli.

(2) Az (1) bekezdés alapján elkészítendő összefoglalót törvény esetén az
Országgyűléshez történő benyújtást, kormányrendelet és miniszteri rendelet
esetén a kihirdetést követően kell közzétenni.”

Kérem, szíveskedjen

 

A) kijelölhető és kimásolható, vagy

B) közvetlen elérést biztosító beágyazott

linkben megküldeni részemre

 

a fenti 1-4. jogszabályban meghatározott

 

1.) honlap,

2.) közzététel helye,

3.) közzététel helye,

4.) honlap

 

akadálymentes elérését biztosító URL-t.

 

Az 1-4. helyen közzétett adat

5.) adatfelelőse, és

6.) adatközlője

pontos megnevezését.”

 

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010.
évi CXXXI. törvény (a továbbiakban: Jet.) 4. §-a szerinti jogalkotási
tájékoztató a https://kormany.hu oldalon a Miniszterelnöki Kormányiroda
dokumentumai között tárcák szerinti bontásban érhető el az alábbi
linkeken:

[1]https://cdn.kormany.hu/uploads/document/...

[2]https://cdn.kormany.hu/uploads/document/...

 

A Jet. 5/A. §-a szerinti jelentés a https://kormany.hu oldalon az
Igazságügyi Minisztérium dokumentumai között az alábbi linken érhető el:

[3]https://kormany.hu/dokumentumtar?search=...

 

A Miniszterelnökség Jet. 8. §-a szerinti, társadalmi egyeztetésre
bocsátott tervezetei a
[4]https://kormany.hu/dokumentumtar?categor...
linken érhetőek el.

 

A Miniszterelnökség Jet. 11. §-a szerinti összefoglalói a
[5]https://kormany.hu/dokumentumtar?categor...
linken érhetőek el. A Jet. 11. §-ának (2) bekezdése értelmében
összefoglalók a következő esetekben érhetőek el: törvény esetén az
Országgyűléshez történő benyújtást követően, kormányrendelet és miniszteri
rendelet esetén a kihirdetést követően.

 

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.

 

 

Tisztelettel:

 

         Miniszterelnökség

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!

References

Visible links
1. https://cdn.kormany.hu/uploads/document/...
2. https://cdn.kormany.hu/uploads/document/...
3. https://kormany.hu/dokumentumtar?search=...
4. https://kormany.hu/dokumentumtar?categor...
5. https://kormany.hu/dokumentumtar?categor...