Tankerületnél nyilvántartottak

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Dél-Budai Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre - a jogszabály szerinti -
a törvény alapján a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter (Rogán Antal) által működtetett honlapon a közérdekű adat elektronikus közzétételére kötelezett Dél-Budai Tankerületi Központ közérdekből nyilvános adatait, és
az általa fenntartott adatbázisra és nyilvántartásra vonatkozó közérdekből nyilvános leíró adatokat, azaz a saját fenntartású adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltetlen kérdőív) jegyzékét, mely közérdekből nyilvános adatokhoz való egységes szempontok szerinti elektronikus hozzáférést a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által működtetett egységes közadatkereső rendszernek kellett biztosítani, azonban az a hozzáférést nem biztosította 2023. május 18-ig.

A közadatkereső felé történő kötelező adatszolgáltatás során minden egyes adatbázisról, illetve nyilvántartásról külön leíró adatot kellett készíteni az Adatbázisokat meghatározó séma alapján. (18/2005. rendelet)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. május 19.

Üdvözlettel:

Kiss László

Adatigénylésem melléklete:

Tisztelt Dél-Budai Tankerületi Központ!

Az igényelt adatokat elektronikus másolatban - részleteiben is másolható, azaz például nem kép formátumú másolatban - és nem hivatkozásban igényelem.

Üdvözlettel:

Kiss László

Havaj Beatrix Hajnalka dr., Dél-Budai Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

Mellékletben csatoltan küldöm az adatigénylésére a válaszlevelünket.

 

Tisztelettel:

 

Hományi Tamás Márton tankerületi igazgató megbízásából

 

[1]image001dr. Havaj Beatrix Hajnalka

adatvédelmi tisztviselő és védelmi referens

Dél-Budai Tankerületi Központ

1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.

Telefon: +36 (1) 795-8267

Mobil:    +36 (30) 117-7246

[2][email address]

 

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Tisztelt Közzétevő!

Tudomásul vettem az elektronikus másolatok iránti adatigénylésem elutasítását.
Kérem, szíveskedjen közölni a közérdekből nyilvános adatok részleteiben is másolható, elektronikus másolatban történő megismerhetővé és terjeszthetővé tételének megtagadása, elutasítása indokát, jogszabályi alapját.

Üdvözlettel:

Kiss László

Havaj Beatrix Hajnalka dr., Dél-Budai Tankerületi Központ

1 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

Mellékelem a tárgyi ügyben kelt válaszlevelünket.

Tisztelettel:

Hományi Tamás Márton tankerületi igazgató úr megbízásából

dr. Havaj Beatrix Hajnalka
adatvédelmi tisztviselő és védelmi referens
Dél-Budai Tankerületi Központ
1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
Telefon: +36 (1) 795-8267
Mobil: +36 (30) 117-7246
[email address]

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Tankerületi Központ!

Köszönettel olvastam válaszát, melyből tudomásul vettem az adatigénylés elutasítása, megtagadása és az elutasítás letagadása tényeket, valamint a linkeket (az igényelt adatot - valótlan állítása szerint - tartalmazó forrásokat).

Megnéztem a forrást, azon ezek a közzétett adatok és így megismerhetőek 2023. június 25-én:

https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db :

Közérdekű adatok
Törzskönyvi alapadatok
Törzskönyvi azonosító szám (PIR): 835046
Elnevezés: DÉL-BUDAI TANKERÜLETI KÖZPONT
Székhely: 1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
Alaptevékenység államháztartási szakágazata: 841211 Oktatás igazgatása
Alaptevékenység fő TEÁOR kódja: 8412 Egészségügy, oktatás, kultúra, egyéb szociális szolgáltatás (kivéve: társadalombiztosítás) igazgatása
Adószám: 15835042-2-43
KSH statisztikai számjel: 15835042-8412-312-01
Államháztartási egyedi azonosító (ÁHTI): 361351
Vezető: Hományi Tamás Márton
Kinevezés kezdete: 2019.07.20
Irányító szerv: BELÜGYMINISZTÉRIUM
Közép irányító szerv: KLEBELSBERG KÖZPONT
I. Szervezeti, személyzeti adatok
A szerv hivatalos neve: Dél-Budai Tankerületi Központ
Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
Postacíme: 1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
Telefonszáma: +36 (1) 795-8245
Telefaxszáma: -
Elektronikus levélcíme: [email address]
Hivatali kapu: Rövid név: DBTK
KRID: 460492324
Honlap URL-je: https://www.kk.gov.hu/delbuda
Ügyfélszolgálat elérhetősége: +36 (1) 795-8245
[email address]
1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
Szervezeti struktúra: Szervezeti felépítés ábra
A szervezeti egységek feladatainak leírása: Szervezeti egységek feladatai
Vezetők neve, beosztása, elérhetősége: https://www.kk.gov.hu/szervezet-db
Szervezeti egység vezetők neve, beosztása, elérhetősége: Szervezeti egységek vezetőinek neve és elérhetősége
Illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége: A Tankerületi Központ ügyfélkapcsolati vezetővel nem rendelkezik.
Ügyfélfogadási rend: Ügyfélfogadás előre egyeztetett időpontban.
Testületi szerv esetén a testület létszáma, összetétele, tagjainak neve, beosztása, elérhetősége: A Tankerületi Központ tekintetében nem releváns.
A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló vagy alárendeltségében működő szervek: Intézmények elérhetőségei
Gazdálkodó szervezetek: A Tankerületi Központ tekintetében nem releváns.
A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok: A Tankerületi Központ tekintetében nem releváns.
A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szervek: A Tankerületi Központ tekintetében nem releváns.
A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok: A Tankerületi Központ tekintetében nem releváns.
A szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntései tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek az adatai: Irányítás és felügyelet
Adatvédelmi tisztviselő: dr. Havaj Beatrix
1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
[email address]
Esélyegyenlőségi referens: Palásti Lia Dana
1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
[email address]
(+36 1) 795-8267
Integritás tanácsadó:
Integritás adatlap: dr. Pusztai Zsuzsanna
1116 Budapest, Fehérvári út 126-128. "SK" felbontásra
[email address]
(+36 1) 795-8147
Integritás tanácsadó
Integritás adatlap
II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
Alapító Okirat: 2021, 2020
Törzskönyvi kivonat: 2021, 2020
Tanulói létszámra vonatkozó adatok: 2018-2019-2020
A szervre vonatkozó alapvető jogszabályok: A Dél-Budai Tankerületi Központ feladatát, hatáskörét, alaptevékenységét érintő joganyag
Szervezeti és Működési Szabályzat: SZMSZ 2020
Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat: Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat 2021
Adatkezelések: A Dél-Budai Tankerületi Központ adatkezeléseivel kapcsolatos tájékoztatók ide kattintva érhetők el
A közfeladatot ellátó szerv által fentartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai: 2023
Ügyrendek, működési rendek: Tankerületi Tanács Ügyrendje 2018
Diákönkormányzati Tanács Működési Rendje 2018
Esélyegyenlőséghez kapcsolódó dokumentumok: Helyzetelemzés 2020
Intézkedési Terv 2020
A szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények: Térítési díj és Tandíj Szabályzat 2020
A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje: Közérdekű adatok közzétételéről és a közérdekű adat megismerésének rendjéről szóló szabályzat 2021
A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai: 2022
A közérdekű bejelentések és panaszok intézésének rendje: Panaszokkal és közérdekű bejelentésekkel kapcsolatos szabályzat 2021
Hírdetmények, közlemények: https://kk.gov.hu/hirek-delbudai
Pályázatok:
Intézményvezetői pályázat az Újbudai Ádám Jenő Általános Iskolában 2023 (lezárva, elbírálás folyamatban)

Intézményvezetői Pályázat a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskolában 2023 (lezárva, elbírálás folyamatban)

Intézményvezetői pályázat a Budafoki Herman Ottó Általános Iskolában 2023 (lezárva, elbírálás folyamatban)

Intézményvezetői pályázat az Újbudai Monthág Imre Általános Iskola, Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben 2023 (lezárva, elbírálás folyamatban)

Intézményvezetői pályázat a Kolonics György Általánis Iskola és Köznevelési Sportiskolában 2023 (lezárva, elbírálás folyamatban)

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok - Archívum
Archív szabályzatok: Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat 2017
A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai:
2020 , 2021

Pályázatok
Intézményvezetői pályázat az Újbudai Bocskai István Általános Iskolában 2022 (sikeres, lezárt)

Intézményvezetői Pályázat a Budatétényi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben 2022 (sikeres,lezárt)

Intézményvezetői pályázat Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában 2022 (sikeres,lezárt)

Intézményvezetői pályázat Budafoki Herman Ottó Általános Iskolában 2022 (sikeres, lezárt)

Intézményvezetői pályázat Kelenvölgyi Általános Iskolában 2022 (sikeres, lezárt)

Intézményvezetői pályázat Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában 2022 (sikeres, lezárt)

Intézményvezetői pályázat Újbudai József Attila Gimnáziumban 2022 (sikeres, lezárt)

III. Gazdálkodási adatok
A szerv éves költségvetése: 2022, 2021, 2020 I, 2020 II, 2019, 2018, 2017
A szerv éves költsévetési beszámolója: 2021, 2020, 2019, 2018, 2017
A Tankerületi Központnál foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve
2023. I. név

2022. IV. név 2022. III. név
2022. II. név
2022. I. név
2021. IV. név
2021. III. név
2021. II. név
2021. I. név

Az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások adatai:
-

5 millió forintot elérő vagy azt meghaladó szerződések listája: 2023. I. n.év 2022. II. n.év 2022.IV.n.év
2021. IV. n.év, 2021. III. n.év
2021. június
5 millió forintot elérő vagy azt meghaladó szerződések
Fejlesztési terv: 2018-2022
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések: https://www.kk.gov.hu/projektek-delbuda
Közbeszerzési információk (éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről): 2023
III. Gazdálkodási adatok - Archívum
Közbeszerzési információk (éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről): 2022, 2020, 2019, 2017

IV. Egyéb, nyilvános szabályzatok, dokumentumok

Anonimizált határozat

V. Információszabadság

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírja, hogy a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter közadatkeresőt működtet.

A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz, pontosabban az arra utaló hivatkozásokhoz.

Az adatok az alábbi linken érhetőek el:

https://kozadat.hu/kereso/

(A linken a Gyorskeresés
üres mezőkkel és ezzel a tartalommal érhető el:

Keresett szöveg:
Keresés
Az alábbi sémákban:
ÁltalánosKözlönyJogszabálytervezetOrszággyűlési törvényjavaslatAdatbázisArchív
Fontos linkek
OPEN DATA

Bírósági Határozatok Gyűjteménye
Magyar közlöny
Országgyűlés
Nemzeti Jogszabálytár
Kormányportál
Kormányzati portál
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Közadat program
A közadatkereső a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közadat programja keretében működik. Az intézmények feladatairól és az adatszolgáltatás módjáról a www.kozadattar.hu oldalon olvashat. NISZ)

(Ha a Keresett szöveg: -be beírjuk, hogy
Dél-Budai Tankerületi Központ,
ez az eredménye a keresésnek:

Dél-Budai Tankerületi Központ
EU-s pályázatok

ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Pályázatok
Forrás: https://kk.gov.hu/projektek-delbuda
Részletek
További rekordok
Közép-Budai Tankerületi Központ
Tankerületi igazgató

ÁltalánosKözzététel ideje: 2023. 01. 31
Egység megjelölése: A szerv vezetői
Forrás: https://kk.gov.hu/szervezet-kb
Részletek
További rekordok
Esztergomi Tankerületi Központ
A szerv hivatalos neve

ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 09. 28
Egység megjelölése: Elérhetőségi adatok
Forrás: http://www.kk.gov.hu/esztergom
Részletek
További rekordok
Szegedi Tankerületi Központ
A Szegedi Tankerületi Központ által alapított költségvetési szervek

ÁltalánosKözzététel ideje: 2022. 11. 03
Egység megjelölése: Költségvetési szervek
Forrás: http://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-szeg
Részletek
További rekordok
Pécsi Tankerületi Központ
Elérhetőség

ÁltalánosKözzététel ideje: 2023. 02. 01
Egység megjelölése: Elérhetőségi adatok
Forrás: http://kk.gov.hu/elerhetoseg-pecs
Részletek
További rekordok
Hatvani Tankerületi Központ
A Hatvani Tankerületi Központ törzskönyvi adatai

ÁltalánosKözzététel ideje: 2023. 02. 10
Egység megjelölése: Egyéb
Forrás: https://www.allamkincstar.gov.hu/hu/ext/...
Részletek
További rekordok
DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlafejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerint beszámolója vagy éves költségvetés beszámolója

ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 06. 16
Egység megjelölése: Számviteli beszámolók
Forrás: https://www.dbcprojekt.hu/kozerdeku.html...
Részletek
További rekordok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ARCHÍV Lezárult a Dél-budai tehermentesítő út III. szakaszának kivitelezése

ArchívKözzététel ideje: 2017. 08. 08
Forrás: http://webtara.kozadat.hu/webfarma/downl...
Részletek
További rekordok
Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ
Szervezeti ábra: A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ SzMSz-nek 1. sz. melléklete tartalmazza

ÁltalánosKözzététel ideje: 2023. 06. 07
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/7/07/03000/HT...
Részletek
További rekordok
Kisvárdai Tankerületi Központ
A közfeladatot ellátó szerv adatai

ÁltalánosKözzététel ideje: 2020. 08. 18
Egység megjelölése: Elérhetőségi adatok
Forrás: https://kk.gov.hu/elerhetoseg-kv)

(Ha a Dél-Budai Tankerületi Központ Közérdekű adatok-jában megadott Gyorskeresés helyett a
Közérdekű adatokban nem megadott, Közfeladatot ellátó szervek-ben adjuk meg a Dél-Budai Tankerületi Központ-ot, ehhez férhetünk hozzá:
Névrészlet:
Dél-Budai Tankerületi Központ
KeresésAktívRegisztráltArchívNem regisztrált
Összesen 2 találat, megjelenítve 1 - 2
Dél-Budai Tankerületi KözpontRekordok
Dél-Budai Tankerületi Központ Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola)

(Ha rákattintunk a Rekordok-ra ezeket találhatjuk:
Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/0/9d/c2000/DB...
Részletek
EU-s pályázatok
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Pályázatok
Forrás: https://kk.gov.hu/projektek-delbuda (tartalma: PROJEKT HÍREK
2019. december 10. 12:46
Együtt a digitális úton - VEKOP pályázat

Tankerületünkben 4 iskola részt vesz a "Digitális környezet a köznevelésben" VEKOP-7.3.3-17-2017-00011 pályázati projektben.)
Részletek
Elemi költségvetések
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Éves költségvetések
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Éves költségvetési beszámolók
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Számviteli beszámolók
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Közbeszerzési információk
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Közbeszerzés
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Szerződések listája
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Szerződések
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Adatvédelmi tisztviselő
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 10. 28
Egység megjelölése: A foglalkoztatottak
Forrás: https://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok43
Részletek
Integritás tanácsadó
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A foglalkoztatottak
Forrás: https://kk.gov.hu/download/1/71/b2000/in...
Részletek
Közérdekű bejelentések és panaszok adatkezelése
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 11. 10
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/d/0a/d2000/DB...
Részletek
Közérdekű adatok megismerése iránti igények adatkezelése
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 11. 10
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/c/0a/d2000/DB...)

Fontos linkek
OPEN DATA

Bírósági Határozatok Gyűjteménye
Magyar közlöny
Országgyűlés
Nemzeti Jogszabálytár
Kormányportál
Kormányzati portál
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Közadat program
A közadatkereső a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közadat programja keretében működik. Az intézmények feladatairól és az adatszolgáltatás módjáról a www.kozadattar.hu oldalon olvashat.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet előírja, hogy a köznevelési információs rendszer (KIR) részeként működtetett intézménytörzs tartalmazza a köznevelési intézmények, továbbá azok fenntartóinak közérdekű és közérdekből nyilvános adatait.

KIR Intézménykereső

TÉNY, hogy válaszában hazudott, mert sem a https://kozadat.hu/kereso/talalatok/7019, sem a https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db -ban NEM TALÁLHATÓ AZ IGÉNYELT ADAT,
az Info tv. normatív melléklete II. 6.-ban meghatározott, A közfeladatot ellátó szerv által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív), az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az e törvény szerinti azonosító adatai; a közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei
ADATOT NEM TARTALMAZZA sem a https://kozadat.hu/kereso/talalatok/7019, sem a https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db.

Az ezidáig közzétett adatok alapján általában megállapítható TÉNY, hogy a Tankerületi Központ közadatokra és azok megismerhetőségére, terjeszthetőségére vonatkozó törvényt, jogszabályt sért, valamint általában az információszabadságot. Tény az is, hogy ebben a jogszabály-, és jogsértő tevékenységében, ennek eltitkolásában többen közreműködnek.

Adatigénylés:

37. § (1) A 33. § (2)-(4) bekezdésében meghatározott szervek (a továbbiakban együtt: közzétételre kötelezett szerv) - a (4) és (4a) bekezdésben meghatározott kivétellel - tevékenységükhöz kapcsolódóan az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott adatokat az 1. mellékletben foglaltak szerint közzéteszik.
33. § (1) Az e törvény alapján kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen kell hozzáférhetővé tenni (a továbbiakban: elektronikus közzététel). A közzétett adatok megismerése személyes adatok közléséhez nem köthető.
35. § (1) Az elektronikus közzétételre kötelezett adatfelelős szerv vezetője gondoskodik a 37. §-ban meghatározott közzétételi listákon szereplő adatok pontos, naprakész és folyamatos közzétételéről, az adatközlőnek való megküldéséről.
(2) A megküldött adatok elektronikus közzétételéért, folyamatos hozzáférhetőségéért, hitelességéért és az adatok frissítéséért az adatközlő felel.
36. § A 37. §-ban meghatározott közzétételi listákban szereplő adatok közzététele nem érinti az adott szervnek a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok közzétételével kapcsolatos, más jogszabályban meghatározott kötelezettségeit.
(2) Jogszabály egyes ágazatokra, a közfeladatot ellátó szervtípusra vonatkozóan meghatározhat egyéb közzéteendő adatokat (a továbbiakban: különös közzétételi lista).
(3) A közzétételre kötelezett szerv vezetője - a Hatóság véleményének kikérésével -, valamint jogszabály a közfeladatot ellátó szervre, azok irányítása, felügyelete alá tartozó szervekre vagy azok egy részére kiterjedő hatállyal további kötelezően közzéteendő adatkört határozhat meg (a továbbiakban: egyedi közzétételi lista).
37/A. § * (1) Az elektronikusan közzétett adatok egyszerű és gyors elérhetősége érdekében az e törvény alapján közérdekű adat elektronikus közzétételére kötelezett szervek közérdekű adatot tartalmazó honlapjára, valamint az általuk fenntartott adatbázisra és nyilvántartásra vonatkozó leíró adatokat a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által működtetett, az erre a célra létrehozott honlapon közzétett központi elektronikus jegyzék összesítve tartalmazza.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szerv közérdekű adataihoz való egységes szempontok szerinti elektronikus hozzáférést és a közérdekű adatok közötti keresés lehetőségét a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által működtetett egységes közadatkereső rendszer biztosítja.
37/B. § (1) Az adatfelelős gondoskodik a kezelésében lévő, közérdekű adatot tartalmazó honlapok, adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatainak a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszternek történő továbbításáról és a továbbított közérdekű adatok rendszeres frissítéséről, valamint felel az egységes közadatkereső rendszerbe továbbított közérdekű adatok tartalmáért és a továbbított közérdekű adatok rendszeres frissítéséért is.
(2) A közérdekű adatokat tartalmazó adatbázisok, illetve nyilvántartások jegyzékének fenntartása, valamint az egységes közadatkereső rendszerhez való csatlakozás nem mentesíti az adatfelelőst az elektronikus közzététel kötelezettsége alól.
37/C. § * (1) A közpénzek felhasználásának átláthatósága érdekében az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési szervek - a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével - (a továbbiakban: a felületen közzétételre kötelezettek) a (2) bekezdésben meghatározott adatokat a Kormány rendeletében kijelölt szerv által üzemeltetett és a 33. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően bárki számára hozzáférhető - a gépi olvashatóságot, a csoportos letöltést, az adatok csoportosítását, kereshetőségét, kivonatolását és összehasonlíthatóságát is lehetővé tevő - Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén (a továbbiakban: felület) kéthavi rendszerességgel, a közzétételt követő legalább tíz évig elérhető módon, a (3) bekezdés szerinti bontásban közzéteszik.

(2) A felületen közzétételre kötelezettek a felületen az ötmillió forintot meghaladó, az általuk hazai vagy európai uniós forrásból megvalósulóan

a) nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások - kivéve, ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond -,

b) árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések - kivéve a védelmi és biztonsági célú beszerzések adatai és a minősített adatok, továbbá a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések és az azok eredményeként kötött szerződések -,

c) nem alapfeladataik ellátására - így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre - fordított kifizetések adatait teszik közzé.

(3) A (2) bekezdés szerinti adatokat a felületen közzétételre kötelezettek - a felhasznált hazai és európai uniós forrás arányának feltüntetése mellett - az alábbi bontásban teszik közzé:

a) a (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti esetben

aa) a szerződés megnevezése (típusa), a kedvezményezett neve - nem természetes személy esetén az e személy megnevezése, székhelye -, adószáma, a támogatás tárgya, és a támogatási program megvalósítási helye, kezdő és záró, illetve - amennyiben megtörtént - a kifizetés időpontja, a támogatás összege és pénzneme, valamint

ab) a 2. mellékletben meghatározott, az Európai Unió kötelező jogi aktusa hatálya alá tartozó állami támogatás esetén - az aa) alponton túlmenően - a kedvezményezett besorolása, a támogatás felhasználásával érintett tevékenység szakágazati besorolása (ha nem azonosítható ilyen tevékenység, a kedvezményezett főtevékenységének szakágazati besorolása), a támogatás formájának megjelölése, odaítélésének napja, az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló kormányrendelet szerinti támogatási kategória megjelölése, a támogatás európai bizottsági hivatkozási száma,

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben

ba) a szerződés megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő fél vagy felek neve - nem természetes személy esetén az e személy megnevezése, székhelye -, adószáma, a szerződés tárgya és értéke, a szerződés teljesítésének helye, kezdő időpontja, határozott időtartam esetében annak záró időpontja, valamint

bb) közbeszerzés vagy beszerzési eljárás esetén - a ba) alponton túlmenően - az ajánlattevő (ajánlattevők) neve, a Kbt. szerinti elektronikus közbeszerzési rendszerben rögzített, az eljárás egyedi azonosítója (EKR azonosító) az arra mutató hivatkozással együtt, a nevesített alvállalkozó (alvállalkozók) neve, illetve - amennyiben annak díja meghatározott - annak összege (összegei), valamint annak megjelölése, ha a közbeszerzés vagy beszerzés - beleértve a Kbt. szerinti nemzeti értékhatárt meg nem haladó értékű beszerzéseket is - részben vagy egészben európai uniós forrás felhasználásával valósul meg.
(4) A (2) bekezdés b) pontja tekintetében a szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.
(5) A felület üzemeltetésére, működtetésére, valamint a felületen történő közzétételre vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben határozza meg.

jogszabály alapján

a fenti jogszabályokban meghatározott helyen, tartalommal és formában közzétett adatokat igényelem RÉSZLETEIBEN KIMÁSOLHATÓ, ELEKTRONIKUS MÁSOLATBAN.
Mint az egyes igényelt adatokat, kiemelem ezek közül az ADATKÖZLŐ megnevezése ADATOT és az ADAT KÖZLÉSE DÁTUMA közadatot.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Havaj Beatrix Hajnalka dr., Dél-Budai Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

Mellékelem a tárgyi ügyben kelt levelünket.

 

Tisztelettel:

 

Hományi Tamás Márton tankerületi igazgató úr megbízásából

 

[1]image001dr. Havaj Beatrix Hajnalka

adatvédelmi tisztviselő és védelmi referens

Dél-Budai Tankerületi Központ

1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.

Telefon: +36 (1) 795-8267

Mobil:    +36 (30) 117-7246

[2][email address]

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Tisztelt Havaj Beatrix Hajnalka dr.!

Igényelem a "Kiss L szl pontos t s k r se 20230627.pdf" adategyüttesnek a "Havaj Beatrix Hajnalka dr., Dél-Budai Tankerületi Központ 2023. június 27." formával egyező módon megküldését.
Azaz kérem, a választ szíveskedjen ide, így bemásolni a csatolmány alapjául álló digitális iratból, hogy az nyílt, kereshető, kimásolható, terjeszthető adat legyen, pont ugyanúgy, mint az adatigénylő adatigénylése.
Ön ugyanis válasza megírásához egyszerűen kimásolhatja az adatigénylés tetszőleges részeit. Ezzel szemben én a - véleményem szerint szándékosan, következetesen - "pdf" formátumból, annak is a kimásolást lehetetlenné tevő változatából, ezt nem tudom megtenni, pedig szeretném. Sőt szükséges is lenne számomra a ki-, bemásolhatóság az Ön által igényelt pontosításhoz.

Küldöm még egyszerű pontosításomat.

Igényelem a közzétett közadatait, részleteiben kimásolható elektronikus másolatban.
Ezekben benne kell legyen a közzététel ideje is.
Közzétételi egységenként kérem a közadatok szíves megismerhetővé tételét.
Ha ezt megtagadja, kérem érthetően, röviden utasítsa el pontosan ezt az adatigénylésemet.
Ha elutasítja a fentit, kérem az elutasítás tényén és indokán túl tegye megismerhetővé számomra itt, és jelen szövegem, jelen formátumával egyező módon a közzétett közadatainak pontos helyét. "Tokkal-vonóval", azaz a megfelelő római, arab számozással együtt. Részleteiben kimásolható, elektronikus másolatban. Közzétételi egységenként.
Ha ezt sem teljesíti, elutasítása világos, rövid közlését kérem, indokolással, jogalappal. Ugyanígy, ahogy ezt én írom. Hogy nyílt és kereshető, terjeszthető, kimásolható legyen tevékenysége közadata. Is.

Üdvözlettel:
Adatigénylő

Havaj Beatrix Hajnalka dr., Dél-Budai Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

Mellékelem a tárgyi ügyben a válaszlevelünket.

 

Tisztelettel:

 

Vizhányó Éva Nóra szakmai vezető asszony megbízásából

 

[1]image001dr. Havaj Beatrix Hajnalka

adatvédelmi tisztviselő és védelmi referens

Dél-Budai Tankerületi Központ

1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.

Telefon: +36 (1) 795-8267

Mobil:    +36 (30) 117-7246

[2][email address]

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Tisztelt Dél-Budai Tankerületi Központ!

Felhívom szíves figyelmét adatigénylésemre:
"Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre - a jogszabály szerinti -
a törvény alapján a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter (Rogán Antal) által működtetett honlapon a közérdekű adat elektronikus közzétételére kötelezett Dél-Budai Tankerületi Központ közérdekből nyilvános adatait, és
az általa fenntartott adatbázisra és nyilvántartásra vonatkozó közérdekből nyilvános leíró adatokat, azaz a saját fenntartású adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltetlen kérdőív) jegyzékét, mely közérdekből nyilvános adatokhoz való egységes szempontok szerinti elektronikus hozzáférést a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által működtetett egységes közadatkereső rendszernek kellett biztosítani, azonban az a hozzáférést nem biztosította 2023. május 18-ig.

Továbbá felhívom figyelmét arra a nyilvános cselekményére, hogy a közadatkeresőn soha nem volt hozzáférhető és az adatigénlést követően sem tette hozzáférhetővé az igényelt közadatokat, ezzel normát, az információszabadságot sérti.

Kérem adatigénylésem intézésének és tárgyi közzétételi tevékenységének, cselekményeinek szíves vizsgálatát. Kérem tájékoztatását arról, hogy vizsgálatában mely jogszabályokat kell alkalmazza, és mi a határideje az elintézésnek.

Közadatkeresőn ezek a közadatai vannak ma:
"Szervezeti egységek feladatai
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szervezeti struktúra
Forrás: https://kk.gov.hu/download/8/aa/c2000/DB...
Részletek
A szerv vezetői
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szerv vezetői
Forrás: https://kk.gov.hu/szervezet-db
Részletek
A szervezeti egységek vezetői
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szerv vezetői
Forrás: https://kk.gov.hu/download/b/4b/c2000/Sz...
Részletek
A Tankerület fenntartása alá tartozó intézmények
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv
Forrás: https://kk.gov.hu/intezmenyeink-db
Részletek
Felettes, felügyeleti szervek elérhetőségei
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv
Forrás: https://kk.gov.hu/download/a/aa/c2000/Ir...
Részletek
A Tankerület feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/6/aa/c2000/DB...
Részletek
Szervezeti és Működési Szabályzat
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/a/07/a2000/db...
Részletek
Elérhetőség
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 11. 10
Egység megjelölése: Elérhetőségi adatok
Forrás: https://kk.gov.hu/elerhetoseg-db
Részletek
Szervezeti és Működési Szabályzat
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 11. 10
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/a/07/a2000/db...
Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/0/9d/c2000/DB...
Részletek
EU-s pályázatok
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Pályázatok
Forrás: https://kk.gov.hu/projektek-delbuda
Részletek
Elemi költségvetések
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Éves költségvetések
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Éves költségvetési beszámolók
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Számviteli beszámolók
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Közbeszerzési információk
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Közbeszerzés
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Szerződések listája
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: Szerződések
Forrás: https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-db
Részletek
Adatvédelmi tisztviselő
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 10. 28
Egység megjelölése: A foglalkoztatottak
Forrás: https://kk.gov.hu/tajekoztato-anyagok43
Részletek
Integritás tanácsadó
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 08. 26
Egység megjelölése: A foglalkoztatottak
Forrás: https://kk.gov.hu/download/1/71/b2000/in...
Részletek
Közérdekű bejelentések és panaszok adatkezelése
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 11. 10
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/d/0a/d2000/DB...
Részletek
Közérdekű adatok megismerése iránti igények adatkezelése
ÁltalánosKözzététel ideje: 2021. 11. 10
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https://kk.gov.hu/download/c/0a/d2000/DB...

(Az oldalon még ez van:
Fontos linkek
OPEN DATA

Bírósági Határozatok Gyűjteménye
Magyar közlöny
Országgyűlés
Nemzeti Jogszabálytár
Kormányportál
Kormányzati portál
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Közadat program
A közadatkereső a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közadat programja keretében működik. Az intézmények feladatairól és az adatszolgáltatás módjáról a www.kozadattar.hu oldalon olvashat.)

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. augusztus 22.

Üdvözlettel:

Kiss László

Havaj Beatrix Hajnalka dr., Dél-Budai Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

Mellékelem a tárgyban írt válaszlevelet.

 

Tisztelettel:

 

Hományi Tamás Márton tankerületi igazgató úr megbízásából

 

[1]image001dr. Havaj Beatrix Hajnalka

adatvédelmi tisztviselő és védelmi referens

Dél-Budai Tankerületi Központ

1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.

Telefon: +36 (1) 795-8267

Mobil:    +36 (30) 117-7246

[2][email address]

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Tisztelt Havaj Beatrix Hajnalka dr.!

Közzétett adategysége 2023. szeptember 6-án:
A Dél-Budai Tankerületi Központ saját fenntartású adatbázisai
Ssz. Adatbázis/nyilvántartás neve Formátuma Adatkezelés célja Jogalapja Időtartama Az érintettek köre Az adatok forrása
1. Érkeztetett és iktatott iratok
nyilvántartása
elektronikus
iktatókönyv
(Poszeidon
program)
irattári anyag szakszerű
kezelése és rendszerezése
jogszabályi kötelezettség - a
köziratokról, a közlevéltárakról
és a magánlevéltári anyag
védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény (a továbbiakban:
Ávr.) 9. § (1) bek.
10 év valamennyi dolgozó 29/2017. egységes
szerkezetű iratkezelési
szabályzat
(iktatószám, iktatás
időpontja, beérkezés
módja, érkeztetési
azonosító,
adathordozó típusa,
küldés időpontja,
módja, küldő adatai, a
címzett adatai, hiv.
szám., mellékletek
száma, típusa,
ügyintéző neve,
szervezeti egysége,
irat tárgya, elő-és
utóiratok iktatószáma,
kezelési feljegyzések,
ügyintézési határidő,
ügyintézés módja,
időpontja, irattári
tételszám, irattárba
helyezés
2. Munkaidő nyilvántartás papír alapú munkaidő teljesítése, a
kötelezettségek teljesítése,
járandósságok kifizetése
érdekében
jogszabályi kötelezettség – a
Munka Törvénykönyvéről szóló
2012. évi I. (a továbbiakban:
Mt.) 10. §, a kormányzati
igazgatásról szóló 2008. évi
CXXV. törvény (a
továbbiakban: Kit.) 133. §
8 év valamennyi dolgozó dolgozó neve,
munkaidő, szabadág,
egyéb távollét
3. Személyi anyag elektronikus foglalkoztatással kapcsolatos
adatok nyilvántartása
Mt. 10. §, Kit. 179. § 50 év valamennyi dolgozó dolgozó nyilatkozata
és iratai
4. Beszerzések nyilvántartása elektronikus beszerzésekkel kapcsolatos
fontosabb adatok rögzítése
közfeladat ellátása- Ávr. 13. §
(2) bek. f) pont
8 év beszerzéssel érintett dolgozók
és partnerek
19/2017- számú
beszerzési
szabályzatban
ajánlatkérések,
beérkezett valamennyi
ajánlat, azok
kiértékelését
tartalmazó összegzés
2
5. Kötelezettségvállalásra,
érvényesítésre, ellenjegyzésre,
utalványozásra,
teljesítésigazolásra jogosultak
nyilvántartása
elektronikus jogosultságok nyomon
követkehősége,
ellenőrizhetősége
Ávr. 60. § (3) bek. dolgozók akik
kötelezettségvállalási,
érvényesítési, ellenjegyzési
illetve teljesítésigazolásin
jogosultságot kaptak
név, jogosultság
hatóköre, kezdete,
vége
6. Tűz- és munkavédelmi oktatás
nyilvántartás
elektronikus jogszabályban előírt tűz- és
munkavédelmi ismeretek
elsajátítása, ennek
nyilvántartása
jogszabályi kötelezettség - a tűz
elleni védekezésről, a műszaki
mentésről és a tűzoltóságról
szóló 1996. évi XXXI. törvény
22. §, a munkavédelemről szóló
1993. évi XCIII. törvény 55. §
5 év valamennyi dolgozó oktatásban részesülő
neve, oktatás dátuma
7. Gépjárművek nyilvántartása elektronikus A Tankerületi Központ
üzemeltetésében lévő
gépjárművek legfontosabb
adatainak rögzítése, nyomon
követhetősége
közfeladat ellátása – Ávr.13. §
(2) bek. f) pont
8 év a gépjárművek
üzemeltetéséért felelős
dolgozók
14/2017 számú
szabályzat 12. §-ban
meghatározott adatok:
gépjármű típusa,
forgalmi rendszáma,
forgalmi engedély
száma, beszerzési
érték, ráfordítási érték,
üzembe helyezés éve,
üzemeltetés módja, az
üzemeltetésért felelős
gépjárművezető neve,
fogyasztásának
elszámolható normája
(l/100 km) tárolási
helye, egyéb releváns
adatok
8. Üzemanyagkártya használatának
nyilvántartása
elektronikus a Tankerületi Központ
üzemeltetésében lévő
gépjárművekhez tartozó
üzemanyagkártyák
használatának nyomon
követése
közfeladat ellátása Ávr. 13. § (2)
bek. f) pont
8 év gépjárműhasználók Kártyát használó
intézmény neve,
személyi
igazolványának
száma, kártya
felvevőjének neve,
aláírása, felvétel és
leadás dátuma,
vásárolt üzemanyag
típusa, mennyisége,
összege, vásárlásról
leadott bizonylat
száma
3
9. Szerződések nyilvántartása elektronikus Szerződésben vállalt
kötelezettségek nyomon
követése
közfeladat ellátása Ávr. 56. § 8 év szerződéses partnerek szerződés tárgya,
értéke, hatálya,
szerződéses partner
neve
10. Bélyegzők nyilvántartása papír alapú Jogszabályi megfelelés,
kiadmányozás hitelességének
ellenőrizhetősége
közfeladat ellátása - a
közfeladatot ellátó szervek
iratkezelésének általános
követelményeiről szóló
335/2005. (XII. 29.) Korm.
rendelet 54. §
nem selejtezhető valamennyi
bélyegzőhasználattal érintett
dolgozó
bélyegzőt átadó,
átvevő, kezelő
használó neve,
aláírása, használattal
érintett szervezeti
egység megnevezése,
átadás-átvétel,
visszavétel,
érvénytelenítés,
elveszés időpontja
11. Vagyonnyilatkozat-tételi
kötelezettség nyilvántartása
elektronikus Közpénzek átláthatósága,
korrupcióellenesség
biztosítása
jogszabályi kötelezettség - egyes
vagyonnyilatkozat-tételi
kötelezettségekről szóló 2007.
évi CLII. törvény 11. §
10 év valamennyi vagyonnyilatkozat megtételére
köteles dolgozó
kötelezett neve,
nyilvántartási
azonosítója, szervezeti
egysége, munkaköre,
vagyonnyilatkozat
jogcíme, gyakorisága,
következő
nyilatkozattétel
időpontja, nyilatkozat
átvételének időpontja
12. Adatvédelmi incidensek
nyilvántartása
elektronikus Jogszabályi előírások
teljesítése
az információs önrendelkezési
jogról és az
információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 25/E. §
(1) bek.
10 év valamennyi adatkezeléssel
érintett természetes személy
a kezelt adatokkal
kapcsolatban
bekövetkezett
adatvédelmi
incidensek
követelményei,
hatásai, a kezelésükre
tett intézkedések
13. Adatfeldolgozói nyilvántartás elektronikus Jogszabályi előírások
teljesítése
Infotv. 25/E. § (2) bek. 10 év adatkezelő és adatfeldolgozó adatkezelő,
adatfeldolgozó neve,
adatvédelmi tisztviselő
neve, elérhetőségei,
adatkezelés típusa
14. Nyilvántartás közérdekű
adatigénylésekről
elektronikus Közérdekű adatigénylések
nyomon követése, éves
adatszolgáltatás teljesítése
Infotv. 30. § (3) bek. 3 év közérdekű adatigénylést
benyújtók
kérelmekkel
kapcsolatos adatok,
kérelmek elutasítása,
ezek indoka
4
15. Külső ellenőrzések
nyilvántartása
elektronikus A külső ellenőrzések
megállapításai és javaslatai
alapján készült intézkedési
tervek és végrehajtásuk
nyomon követése, a fejezetet
irányító szerv felé történő éves
beszámoló előkészítése
érdekében
jogszabályi kötelezettség - a
költségvetési szervek belső
kontrollrendszeréről és belső
ellenőrzéséről szóló 370/2011.
(XII. 31.) Korm. rendelet (a
továbbiakban: Bkr.) 14. §
15 év az intézkedési terv
készítésével érintettek, belső
ellenőr
Ellenőrzést végző,
megállapítások,
javaslatok, intézkedési
tervek
16. Belső ellenőrzések
nyilvántartása
elektronikus A belső ellenőrzési
jelentésekben tett
megállapítások, javaslatok,
intézkedési tervek nyomon
követése
Bkr. 47. §, 50. § 15 év az intézkedési terv
készítésével érintettek, belső
ellenőr
Bkr. 50. §-ban
meghatározott adatok:
z ellenőrzés
azonosítója, az
ellenőrzött szerv,
illetve szervezeti
egységek
megnevezése, az
ellenőrzés típusát, az
ellenőrzés tárgya, az
ellenőrzés kezdetének
és lezárásának
időpontja, az
ellenőrzés
lefolytatásában részt
vett vizsgálatvezető, a
belső ellenőr és a
szakértő neve, a
vizsgált időszak és az
intézkedési terv
készítésének
szükségessége

Adatigénylésem

Kérem, szíveskedjen az
" 1. Érkeztetett és iktatott iratok
nyilvántartása
elektronikus
iktatókönyv
(Poszeidon
program)
irattári anyag szakszerű
kezelése és rendszerezése
jogszabályi kötelezettség - a
köziratokról, a közlevéltárakról
és a magánlevéltári anyag
védelméről szóló 1995. évi
LXVI. törvény (a továbbiakban:
Ávr.) 9. § (1) bek.
10 év valamennyi dolgozó 29/2017. egységes
szerkezetű iratkezelési
szabályzat
(iktatószám, iktatás
időpontja, beérkezés
módja, érkeztetési
azonosító,
adathordozó típusa,
küldés időpontja,
módja, küldő adatai, a
címzett adatai, hiv.
szám., mellékletek
száma, típusa,
ügyintéző neve,
szervezeti egysége,
irat tárgya, elő-és
utóiratok iktatószáma,
kezelési feljegyzések,
ügyintézési határidő,
ügyintézés módja,
időpontja, irattári
tételszám, irattárba
helyezés"

nyilvántartás azon közadatát megismerhetővé tenni, hogy az érintettek köre kiterjed-e a fenntartott intézményei tanulóira, a tanulók szüleire, ha azok jogorvoslati kérelmet, panaszt nyújtanak be a Tankerületi Központhoz.

Üdvözlettel:

Kiss László

Havaj Beatrix Hajnalka dr., Dél-Budai Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

Mellékelem a tárgyban jelzett válaszlevelet.

 

Tisztelettel:

 

Hományi Tamás Márton tankerületi igazgató úr megbízásából

 

[1]image001dr. Havaj Beatrix Hajnalka

adatvédelmi tisztviselő és védelmi referens

Dél-Budai Tankerületi Központ

1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.

Telefon: +36 (1) 795-8267

Mobil:    +36 (30) 117-7246

[2][email address]

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Tisztelt Havaj Beatrix Hajnalka dr.!

Köszönöm azt az információt, hogy a tankerületi központ érkeztetett és iktatott iratok
nyilvántartása elektronikus iktatókönyve kizárólag dolgozókkal kapcsolatos köziratokat kezel, a fenntartott intézmények tanulóival kapcsolatos ügyekben érkezett vagy keletkezett iratokat nem kezel, nem rendszerez, azaz nem érkeztet, nem iktat a Poszeidon rendszer.

Az iktatókönyvben kezelt adatok érintetteinek köre nem terjed ki a fenntartott intézményei tanulóira, a tanulók szüleire, akkor se, ha azok pl. jogorvoslati kérelmet, panaszt nyújtanak be a Tankerületi Központhoz.

Üdvözlettel:

Kiss László