Tankerületi vezetők (kormánytisztviselők) illetménye és más közadatai

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Jászberényi Tankerületi Központ munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Jászberényi Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Adatigénylésem a NAIH alábbi állásfoglalása tárgyi adataira irányul.

“Állásfoglalás a köztisztviselők, kormánytisztviselők számára biztosított azon juttatások nyilvánosságáról, amelyeket a közfeladatot ellátó szerv a magánszférához köthető eseményekre, élethelyzetekre tekintettel folyósít
(...) részére
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Jogi Főosztály Egészségpolitikai Jogi Osztály (...)
Tisztelt Adatvédelmi Felelős Asszony!
Ön a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) állásfoglalását kérte egy, a KiMitTud adatigénylő rendszeren érkezett közérdekből nyilvános adat megismerése iránti igény teljesíthetőségével összefüggésben. Az adatigénylés az Emberi Erőforrások Minisztériumnál vezetői beosztásban foglalkoztatottak havi szintű juttatásainak (rendszeres és nem rendszeres juttatásaik, köztük a munkavégzéshez kapcsolódó juttatások, a jutalom, a helyettesítési díj, céljuttatások, kereset-kiegészítés, a költségtérítések és hozzájárulások valamint a szociális jellegű juttatások) név szerinti megismerésére irányult.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 3. § 2. pontjának megfelelően a kormánytisztviselők illetményadatai, juttatásai az egyes személyek vonatkozásában személyes adatoknak minősülnek. Az Infotv. 3. § 6. pontja értelmében közérdekből nyilvános adat a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. Az Infotv. 26. § (2) bekezdése szerint közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata, valamint azok a személyes adatai, amelyek megismerhetőségét törvény előírja.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 179. §-a közérdekből nyilvános adatnak minősíti a kormánytisztviselő nevét, állampolgárságát, a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv nevét, ezen szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdetét, jelenlegi besorolását, besorolásának időpontját, a kormánytisztviselő munkakörének megnevezését és a betöltés időtartamát, a vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontját, a címadományozás adatait valamint a kormánytisztviselő illetményét.
Ezen adatkörön túl azonban más, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adatok is – így a köztisztviselő végzettsége, részletes munkaköre – közérdekből nyilvánosnak minősülhetnek az Infotv. 26. § (2) bekezdése alapján.

Mivel közpénzek felhasználásáról van szó, az átláthatóság és ellenőrizhetőség – mint közérdek – kiemelt fontosságú. Ugyanakkor az információszabadságnak és az információs önrendelkezési jognak egymásra tekintettel kell érvényesülnie, így a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adatok (Infotv. 26. § (2) bekezdés) körének meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy azok nyilvánossága nem sérti-e aránytalanul a magánszférához való jogot. A vezetőknek kifizetett rendszeres, eseti, pénzbeni és természetbeni juttatások, így a szabadságmegváltás, jutalom, helyettesítési díj, kereset-kiegészítés, céljuttatás összege a közfeladat ellátásával összefüggésben keletkezett személyes adatnak minősülnek, azokat bárki megismerheti, így a Minisztérium köteles az adatigénylés ezen részét, a kért bontásban teljesíteni.
A Kttv. 152. § (1) bekezdése alapján biztosított juttatásokat azonban a közfeladatot ellátó szerv a magánszférához köthető eseményekre, élethelyzetekre tekintettel folyósítja a kormánytisztviselőnek, így azok név szerinti bontásban csak az érintettek hozzájárulásával hozhatóak nyilvánosságra, ezért hozzájárulás hiányában kizárólag összesített formában – mint a közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásával összefüggő közérdekű adat – adhatók ki.
Utólagos kérésére mellékelten megküldöm a Hatóság állásfoglalását, amely a közérdekű adat megismerése iránti igények teljesítéséhez szükséges másolat készítéséért megállapítható költségelemekre vonatkozik.
A személyes adatok védelmét és a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő ügyben forduljon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz továbbra is bizalommal.
Budapest,
Üdvözlettel:
Dr. Péterfalvi Attila elnök”

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 179. §-a által közérdekből nyilvános adatnak minősített, kormánytisztviselő nevét, állampolgárságát, a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdetét, jelenlegi besorolását, besorolásának időpontját, a kormánytisztviselő munkakörének megnevezését és a betöltés időtartamát, a vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontját, a címadományozás adatait valamint a kormánytisztviselő illetményét tartalmazó oldal URL-jét,

2. a Kttv. 152. § (1) bekezdése alapján biztosított juttatásokat név szerinti bontásban, ha az érintettek ahhoz hozzájárulnak, vagy hozzájárulás hiányában kizárólag összesített formában – mint a közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásával összefüggő közérdekű adatot.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt közérdekű adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 10.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Tisztelt Jászberényi Tankerületi Központ!

Tankerületi központ közadatigénylést az alábbi közérdekből nyilvános adatokkal teljesített:

9. § (1) A tankerületi központ a miniszter irányítása és a Klebelsberg Központ középirányítása alá tartozó, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 38. § (1) bekezdés d) pontja szerinti központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. A tankerületi központ mint központi hivatal a feladatellátási területére kiterjedő illetékességgel látja el tevékenységét. A tankerületi központok feladatellátási területét az 1. melléklet tartalmazza.

20. § (1) A tankerületi központok 2020. április 1. napjával a Kit. 2. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott központi kormányzati igazgatási szervvé alakulnak át a Kit. 1/A. §-ában foglaltak szerint.
(2) A Kit. 1/A. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztatott alatt a tankerületi központ kormánytisztviselőit és kormányzati ügykezelőit kell érteni.
(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója a Kit. 1/A. § (4) bekezdése szerint megállapítja, hogy a foglalkoztatott milyen besorolású álláshelyre kerül, és az álláshely besorolási kategóriájához tartozó, a Kit. 1. melléklet II. táblázatában meghatározott illetménysávon belül – a Kit. 1/A. § (12) és (13) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – megállapítja a foglalkoztatott illetményét.
(4) Az (3) bekezdés szerinti döntéshozatal során a munkáltatói jogkör gyakorlója figyelembe veszi a kormánytisztviselő 2019. második félévi teljesítményértékelését és éves minősítését.
(5) A Kit. szabályainak alkalmazása a 2020. június 30-án hatályban lévő határozott idejű áthelyezésre, illetve kirendelésre vonatkozó háromoldalú megállapodásokat nem érinti. A határozott idejű áthelyezés, illetve a kirendelés megszűnését követően a foglalkoztatottat a felek megállapodása szerinti kormányzati igazgatási szervnél kell tovább foglalkoztatni.
(6) A 2020. június 30-án fennálló
a) közigazgatási alapvizsga vagy közigazgatási szakvizsga kötelezettséget és
b) továbbképzési kötelezettséget
a Kttv. 2019. június 30-án hatályos rendelkezéseinek megfelelően kell teljesíteni, és a kötelezettség teljesítésének elmulasztására a Kttv. 2019. június 30-án hatályos szabályait kell alkalmazni.
(7) A 2020. június 30-án fennálló tanulmányi szerződést és munkáltatói kölcsönszerződést a Kit. szabályainak alkalmazása nem érinti.
(8) A 2020. június 30-án folyamatban lévő fegyelmi, illetve kártérítési eljárást az eljárás megindulásakor hatályos szabályok szerint kell lefolytatni azzal, hogy a fegyelmi eljárásban a Kit. 166. § (2) bekezdése szerinti fegyelmi büntetést lehet kiszabni.
(9) A Kttv. alapján megállapított munkaidőkerettel 2020. június 30-áig el kell számolni. A rendkívüli munkaidő teljesítésének ellenértékeként járó, 2020. július 1-jéig ki nem adott szabadidőt a Kttv. szabályainak alkalmazásával 2020. június 30-áig ki kell adni, vagy ha ez nem lehetséges, a Kttv. szabályainak alkalmazásával, a 2020. június 30-ai illetmény alapulvételével meg kell váltani.
(10) A 2020. április 1. és 2020. június 30. közötti időszakban a kormánytisztviselő részére a Kttv. alapján járó időarányos szabadságon felül a Kit. szerint járó időarányos szabadság is kiadható.
(11) A Magyar Kormánytisztviselői Karral 2020. június 30-án fennálló tagsági viszonyt folyamatosnak kell tekinteni. A 2020. július 1-jét megelőzően indult etikai eljárásokat a Kttv. és a Magyar Kormánytisztviselői Kar Hivatásetikai Kódexének 2020. június 30-án hatályos szabályai alapján kell lefolytatni. A 2020. június 30-án hatályban lévő etikai büntetéseket a Kit. szabályainak 2020. július 1-jétől kezdődő alkalmazása nem érinti.
(12) A 2020. június 30-án fennálló, be nem jelentett, a Kit. alapján engedély- vagy bejelentéskötelessé váló gyakorolható tevékenység, valamint közérdekű önkéntes tevékenység esetében az engedély iránti kérelmet vagy a bejelentést 2020. október 31-éig kell a kormánytisztviselőnek előterjesztenie vagy megtennie.
(13) A 2020. június 30-ával bezárólag létesített ösztöndíjas jogviszonyra annak fennállása alatt a Kttv. 2020. június 30-án hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.
(15) A tankerületi központok alapító okirataiban az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról szóló 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 56/2020. (III. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód. rendelet) alapján bekövetkezett változások törzskönyvi nyilvántartásba vételét az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 167/C. § (5) bekezdésében foglaltaktól eltérően a Mód. rendelet hatálybalépését követő 60 napon belül kell elvégezni.
21. § * (1) E rendelet 8/A–8/B. §-a a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(2) E rendelet 8/A–8/B. §-ának a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

Ezek alapján pontosítom adatigénylésemet, és az igényelt adatokon belül várom a tankerületi központban foglalkoztatott kormánytisztviselő …

1. … betöltött álláshelye besorolási kategóriája, és
2. … álláshely besorolási kategóriájához tartozó, a Kit. 1. melléklet II. táblázatában meghatározott illetménysávon belül – a Kit. 1/A. § (12) és (13) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – megállapított illetménye
közadatokat
ÁLLÁSHELY BESOROLÁSI KATEGÓRIÁNKÉNT,
NÉV, NEM SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADATOK NÉLKÜL.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Tisztelt Közzétételre Kötelezett Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

PONTOSAN ÉS KIZÁRÓLAG A TÖRVÉNYBEN MEGHATÁROZOTT,
"adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege"
JOGSZABÁLYI MEGNEVEZÉSŰ
elektronikusan keletkezett és elektronikusan is tárolt
KÖZADAT
bárki számára, személyazonosítás nélkül,
részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül KIMÁSOLHATÓ,
A LEHETŐ LEGRÖVIDEBB IDŐN BELÜL
elektronikusan közzétett
SZABÁLYZATA
MEGISMERHETŐSÉGÉNEK
BIZTOSÍTÁSÁT KÉREM

VAGY
részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható
DIGITÁLIS / ELEKTRONIKUS MÁSOLAT FELTÖLTÉSÉVEL / CSATOLÁSÁVAL / RENDELKEZÉSEMRE BOCSÁTÁSÁVAL / MEGKÜLDÉSÉVEL /VAGY BÁRMELY, A NYILVÁNOS ÉS AKADÁLYTALAN MEGISMERHETŐSÉGET, TERJESZTHETŐSÉGET EREDMÉNYEZŐ TEVÉKENYSÉGÉVEL,

VAGY
részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható
DIGITÁLIS / ELEKTRONIKUS MÁSOLAT
HOZZÁFÉRÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉT BIZTOSÍTÓ
URL
MEGISMERHETŐVÉ TÉTELÉVEL, azaz RENDELKEZÉSEMRE BOCSÁTÁSÁVAL / MEGKÜLDÉSÉVEL /VAGY BÁRMELY, A NYILVÁNOS ÉS AKADÁLYTALAN MEGISMERHETŐSÉGET, TERJESZTHETŐSÉGET EREDMÉNYEZŐ TEVÉKENYSÉGÉVEL.

Illetve amennyiben a fenti módon nem teljesíti a szabályzat a törvénynek teljesen megfelelően közzétett elektronikus közadata iránti igénylést, kérem AZ ADATIGÉNYLÉS ELUTASÍTÁSA / MEGTAGADÁSA TÉNYÉNEK EGYÉRTELMŰ KÖZLÉSÉT ÉS AZ ELUTASÍTÁS / MEGTAGADÁS INDOKOLÁSÁNAK SZÍVES KÖZLÉSÉT.

Bizonyára tudja, hogy honlapján, a közérdekű adatok weboldalon az igényelt közadat részleteiben nem kimásolható, annak közzététele sérti az információszabadságról szóló törvény vonatkozó, hatályos és kötelező rendelkezését.
Arról nem biztos, hogy tudomása van, hogy az adatközlő, adatfelelős természetes személye aláírása nem közérdekből nyilvános személyes adat.

Javaslom, hogy a részleteiben is kimásolható elektronikus közadatát tegye közzé a törvényben meghatározott formában, helyen, megnevezéssel, és a jelenlegi, szkennelt, aláírásos papíralapú dokumentumot cserélje le a kezelésében vagy a Klebelsberg Központ kezelésében lévő elektronikus dokumentumra, úgy, hogy annak közzététele teljesen megfeleljen a vonatkozó normának.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Tisztelt Jászberényi Tankerületi Központ Adatvédelmi Tisztviselője!

Az államigazgatási szerv adatkezelő válaszát, benne - nem közérdekből nyilvános - személyes adatomat, nem velem, hanem egy ismeretlen, másik személlyel közölte, harmadik személy rendelkezésére bocsátotta nyilvánosan:

Tisztelt (adatigénylő neve)!

Mellékelve csatolom válaszomat a közérdekű adatigénylésére.

Tisztelettel:

[1]Névtelen

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Kérem soron kívüli intézkedését és teljes körű tájékoztatását az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos minden információval.

Üdvözlettel:

adatigénylő

Tisztelt Jászberényi Tankerületi Központ!

Felhívom szíves figyelmét alábbi, lejárt határidejű adatigénylésemre, egyben javaslom a jogkövető, törvényes magatartást, azaz a közvélemény gyors és pontos elektronikus tájékoztatásának biztosítását - amely közérdek és törvényi célmeghatározás is egyben - a

https://kk.gov.hu/download

elérési úton, nem saját honlapon közzétett, igényelt közadat részleteiben is másolható, elektronikus közzétételével.

Üdvözlettel:
közvélemény,
adatigénylő

Zsemberi Zoltán, Jászberényi Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Szigeti Viktória!

 

Mellékelve csatolom válaszomat a közérdekű adatigénylésére.

 

Tisztelettel:

 

 

[1]Névtelen

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links