Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Szászi Á. József, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Támogatások listája, jegyzőkönyvek

Várjuk, hogy Szászi Á. József elolvassa a legutóbbi válaszokat és frissítse az állapotot.

Tisztelt Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alapítvány, illetve az alapítvány jogutódjának támogatásairól szóló döntéseinek listáját 2017 január 1. és 2018. december 1. közötti időszakra, bennük a támogatandó szervezet nevével, a döntés időpontjával, a pályázat értékével, a pályázat rövid összefoglalójával valamit a program lebonyolításának tervezett kezdeti és végső időpontjával;
-a megkötött (aláírt) támogatási szerződések listáját a listáját 2017 január 1. és 2018. december 1. közötti időszakra, bennük a támogatott szervezet nevével, a döntés időpontjával, a pályázat értékével valamint a pályázat rövid összefoglalójával;
- a kuratóriumi jegyzőkönyveket a listáját 2017 január 1. és 2018. december 1. közötti időszakra;
- a felügyelő bizottság jegyzőkönyveit listáját 2017 január 1. és 2018. december 1. közötti időszakra.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. december 11.

Üdvözlettel:
Szászi Á. József

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány

Tisztelt Levélíró!

Ez a mail cím hamarosan véglegesen megszüntetésre kerül.
Kérem, e-mail-jét a [email address] címre küldje!

Köszönöm:
Rendszergazda

Varga Bernadett,

Tisztelt Szászi Á. József!

A PADA Alapítvány nevére érkezett közérdekű adatigénylésével kapcsolatban a következőkről tájékoztatom.

A levelében megcímzett PADA Alapítvány 2018. július 5-én összeolvadt a PADMA Alapítvánnyal. A két alapítvány feladatait a jogutód PADS (Pallas Athéné Domus Sapientiae) Alapítvány látja el.

A Pallas Athéné Alapítványok támogatásait részletező táblázatokat negyedévente frissítjük a www.pallasalapitvanyok.hu weboldalunkon.
A 3. negyedéves frissítés 2018. október 5-ei dátummal megtörtént valamennyi működő Alapítványnál, így a PADS Alapítványnál is:
https://www.pallasalapitvanyok.hu/data/d...

A megszűnt alapítványok, köztük a levelében érintett PADA Alapítvány támogatási szerződéseit szintén megtalálja a honlapunkon:
https://www.pallasalapitvanyok.hu/data/d...

A levelében feltett további kérdéseire a törvényi határidőn belül válaszolunk.

Üdvözlettel:

Varga Bernadett
kommunikációs munkatárs
Optima Befektetési Zrt.
1013 Budapest, Döbrentei utca 2.
+3630 202 1388

idézett részek megjelenítése

Varga Bernadett,

Tisztelt Szászi Á. József Úr!

A Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány jogelődjéhez, a PADA
Alapítványhoz 2018. december 11-én érkeztetett - az információs
önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján előterjesztett - közérdekű
adat igénylésére vonatkozó kérelmével kapcsolatban, annak teljesítése
körében az alábbiakról tájékoztatjuk.

A közérdekű adat megismerésére irányuló kérelmében megjelölt kérdés(ek)
vonatkozásában tájékoztatjuk, hogy a kért adatok előkészítéséhez nagyszámú
adat feldolgozása szükséges, ezért hivatkozva az Infotv. 29. § (2)
bekezdésére, az adatkérés megválaszolására rendelkezésre álló törvényi
határidőt 15 nappal meghosszabbítjuk.

Kérjük jelen tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

Budapest, 2018. december 27.

Üdvözlettel:

Varga Bernadett
kommunikációs munkatárs
Optima Befektetési Zrt.
1013 Budapest, Döbrentei utca 2.
+3630 202 1388

idézett részek megjelenítése

Varga Bernadett,

1 Melléklet

Tisztelt Szászi Á. József Úr!

A 2018. december 11-én érkezett közérdekű adatigénylésével kapcsolatban, a PADS Alapítvány nevében a következőkről tájékoztatom.

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány jogutódjának, a PADS Alapítványnak a támogatási szerződéseit az alapítástól kezdődően 2018. december 31-ig megtalálja az Alapítvány honlapján:
https://www.pallasalapitvanyok.hu/data/d...

A PADS Alapítvány jogelődjeinek támogatási szerződéseit a megszűnésükig összefoglaló táblázatokra mutató linkeket a 2018. december 12-én kelt emailben elküldtük Önnek.

A kért kuratóriumi és a felügyelőbizottsági jegyzőkönyvek listáját mellékelten továbbítjuk.

Kérem válaszunk szíves tudomásulvételét!

Üdvözlettel:

Varga Bernadett
kommunikációs munkatárs
Optima Befektetési Zrt.
1013 Budapest, Döbrentei utca 2.
+3630 202 1388

idézett részek megjelenítése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Szászi Á. József, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.