Tájékoztatás kérése V.Viktória Iü.Szakértő Etikai,Fegyelmi vizsgálatával kapcsolatban

Magyar Pszichológiai Társaság nem kapta meg a kért információt.

Horváth József Péter

Tisztelt Magyar Pszichológiai Társaság!

Tisztelt Etikai Bizottság Elnöke!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Azzal a jelentős közérdekkel bíró kéréssel fordulok Önökhöz, hogy azokat az iratokat, melyek V. Viktória igazságügyi pszichológus szakértő etikai és/vagy fegyelmi vizsgálatával kapcsolatosak, beleértve az elmarasztalásáról szóló végzést illetve dokumentumo(ka)t, mind az első és a mind másodfokú eljárással kapcsolatosan, részemre megküldeni szíveskedjenek.
Mivel jelenleg is számos kompetencia tárgykörbe tartozó vita van szakértői kérdésekben, a hasonló helyzetek és eljárások elkerülése érdekében mindannyiunknak szüksége van arra az információra amely a fent nevezett iratban megtalálható.
Kérem a fent nevezett iratok megismerhetővé tételét az eljárást kezdeményező jogainak sérülése nélkül, a feljelentő/bejelentő adatait anonimizálva megküldeni szíveskedjék a nevezett iratokat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. szeptember 9.

Bízva segítő együttműködésükben,
Válaszukig maradok,
Tisztelettel, Köszönettel és Üdvözlettel:

Horváth József Péter

Magyar Pszichológiai Társaság

1 Melléklet

Tisztelt Horváth József Péter,

alábbi kérésére adott válaszunkat a csatolt dokumentumban találja.
üdvözlettel,
Dr. Szabó Mónika
MPÉE-MPT soros elnöke

idézett részek megjelenítése

továbbiakban:

idézett részek megjelenítése

megküldeni

idézett részek megjelenítése

Önökhöz,

idézett részek megjelenítése

beleértve

idézett részek megjelenítése

az

idézett részek megjelenítése

megküldeni

idézett részek megjelenítése

eljárások

idézett részek megjelenítése

információra

idézett részek megjelenítése

sérülése

idézett részek megjelenítése

állapítható

idézett részek megjelenítése

aránytalan

idézett részek megjelenítése

jogosult az

idézett részek megjelenítése

költségét

idézett részek megjelenítése

elektronikus

idézett részek megjelenítése

tekintettel

idézett részek megjelenítése

tüntesse

idézett részek megjelenítése

abban az

idézett részek megjelenítése

állásfoglalásából

idézett részek megjelenítése

alapján

idézett részek megjelenítése

előre is

idézett részek megjelenítése

együttműködésükben,

idézett részek megjelenítése

Horváth

idézett részek megjelenítése

el. Az

idézett részek megjelenítése

visszajelzést,

idézett részek megjelenítése

kérje

idézett részek megjelenítése

adatokat

idézett részek megjelenítése

Hivatkozások:
-------------
[1] mailto:[FOI #9742 email]
[2] mailto:[MPT request email]

Horváth József Péter

Tisztelt Magyar Pszichológiai Társaság!

Tisztelt Dr. Szabó Mónika MPÉE-MPT soros elnöke!

Köszönöm szíves válaszát.

Maradok,
Tisztelettel, Köszönettel és üdvözlettel.

Kelt: 2017. október 4.

Üdvözlettel:

Horváth József Péter