Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következőket:

Kérem tájékoztatásukat arról, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és annak tisztségviselői milyen feltételekkel vehetnek igénybe az egyetem, vagy egyetemhez tartozó egység tulajdonában, illetve használatában lévő gépjárművet.

Kérem, szíveskedjenek részemre megküldeni az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és annak tisztségviselői által használt gépjárművek 2013 és 2014 évi útnyilvántartásának legalább az EHÖK és tisztségviselői általi használatra vonatkozó részeit.

Kérem, nyilatkozzanak, hogy állt-e az egyetem vagy egyetemhez tartozó egység tulajdonában vagy használatában MCL-763 forgalmi rendszámú gépjármű? Amennyiben igen, mi indokolta annak a gépjárműnyilvántartás szerinti forgalomból kivonását? Ha káresemény történt, annak ki a felelőse, milyen mértékű a kár és kinek költségére történt annak rendezése? Kérem, hogy a forgalomból kivonással és az esetleges káreseménnyel és annak rendezésével kapcsolatos dokumentumokat is szíveskedjenek megküldeni.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. május 12.

Üdvözlettel:

Medvegy Gábor

Majó Zoltán Dr.,

Tisztelt Medvegy Gábor

Köszönjük kérdéseit, amire az alábbi válaszokat adom:

Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arról, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és annak tisztségviselői milyen feltételekkel vehetnek igénybe az egyetem, vagy egyetemhez tartozó egység tulajdonában, illetve használatában lévő gépjárművet.

Válasz: Az EHÖK képviselői ugyanolyan feltételekkel, költségtérítés mellett vehetik igénybe az egyetemi gépjáármű flottát, mint bármely más szervezeti egység. Az egyetemi Szállítási szabályzat V. fejezete szabályozza az alábbiak szerint a gépkocsi igénylését, az igénybevétel engedélyezését ( a szabályzat az egyetem honlapján megtalálható):

"9. § (1) Egyetemi személygépkocsival helyközi utazásra a szervezeti egységek vezetői és az általuk engedélyezett dolgozók jogosultak. Az ügyintézőnek az igényeket személyesen, vagy telefonon lehet bejelenteni a költségviselő témaszám megjelölésével. Az igénybevételt az igénylő által költségviselőként megjelölt témaszám felelőse engedélyezi. A szállítási ügyintéző az igénybevételt megelőző nap 12 óráig az esetleges változásról egyeztet az igénylő képviselőjével."

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek részemre megküldeni az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és annak tisztségviselői által használt gépjárművek 2013 és 2014 évi útnyilvántartásának legalább az EHÖK és tisztségviselői általi használatra vonatkozó részeit.

Válasz: Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és annak tisztségviselői a 2013 és 2014 éves időszakban nem használtak egyetemi tulajdonában, vagy üzemeltetésében levő személygépkocsit, saját tulajdonú személygépkocsi hivatali célú elszámolását nem kezdeményezték.
Az EHÖK sportrendezvényekre, sportolók szállítására havi rendszerességgel igénybe veszi az egyetemi tulajdonú autóbuszt és mikrobuszt, valamint rendezvényeinek szállítási feladataihoz évi egy-két alkalommal a kistehergépkocsit.

Kérdés: Kérem, nyilatkozzanak, hogy állt-e az egyetem vagy egyetemhez tartozó egység tulajdonában vagy használatában MCL-763 forgalmi rendszámú gépjármű? Amennyiben igen, mi indokolta annak a gépjárműnyilvántartás szerinti forgalomból kivonását? Ha káresemény történt, annak ki a felelőse, milyen mértékű a kár és kinek költségére történt annak rendezése? Kérem, hogy a forgalomból kivonással és az esetleges káreseménnyel és annak rendezésével kapcsolatos dokumentumokat is szíveskedjenek megküldeni.

Válasz: A Szegedi Tudományegyetem, vagy az Egyetemhez tartozó egységek tulajdonában vagy használatában MCL-763 forgalmi rendszámú gépjármű nincs és nem is volt. Az Egyetemnek nincs tudomása az MCL-763 forgalmi rendszámú gépjárművel kapcsolatban a közérdekűadat igénylésben felsorolt eseményekről.

Bízva abban, hogy feltett kérdéseire információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásainak megfelelően válaszolni tudtunk,

Üdvözlettel:

Dr Majó Zoltán
gazdasági és műszaki főigazgató
Szegedi Tudoményegyetem
http://www.u-szeged.hu/gmf-bemutatkozo

nyilvános egyetemi beszerzési eljárások:
http://www.u-szeged.hu/hirek/szte-beszer...

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Dr. Majó Zoltán!

Segítő válaszát köszönöm.

Üdvözlettel:

Medvegy Gábor