SZJA 1% felhasználásával kapcsolatos visszaélések vizsgálatának eredménye

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Földművelésügyi Minisztérium munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Parlagfü Pollen No Egyesület

Tisztelt Földművelésügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A kormány honlapján olvastuk az FM sajtóirodája által kiadott közleményt, amellyel kapcsolatban kérjük az alatta található 8 pontban felsorolt közérdekű
információkat megadni. Emlékeztetőül: az 1,1 milliárd ft SZJA-felajánlást több, mint százezer honfitársunk adta össze parlagfű-mentesítés céljából.

„Parlagfű-mentesítésre 52 milliárdot költöttünk 2014. december 8. 14:10

Parlagfű-mentesítésre a kormány 2010-2014 között közvetlen és közvetett módon 52 milliárd forintot fordított, amely lényegesen meghaladja az állampolgári szja felajánlások összegét. A korábban zárolt összeg (642 millió forint) újra a minisztérium rendelkezésére áll, amelyre a tárca pályázatot ír ki.
A civil szervezetek által vitatott összegek felhasználásával kapcsolatban Fazekas Sándor miniszter haladéktalanul vizsgálatot rendel el, s annak lezárultával a felelősségrevonás sem marad el. A tárca sajnálja a történteket és köszöni, hogy a civil szervezetek az esetleges visszaélésekre felhívták a figyelmet.
(FM Sajtóiroda)“

http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi...

1. Tisztelettel kérnénk az 1,1 milliárd összegű SZJA felajánlások céltól idegen felhasználása miatt elrendelt vizsgálat hivatalos eredményeit.
2. Milyen visszaéléseket tártak fel?
3. Név és pozíció szerint kik voltak ezek felelősei?
4. Milyen felelősségre vonást alkalmazott a tárca velük szemben?
5. Hol tekinthetők meg a géppályázatra visszacsoportosított 642 millió ft közpénz felhasználásának adatai (a nyertes fitnesz-, motoros-, horgász és egyéb egyesületek beszámolói)?
6. Pontosan mire fordították a 2010-2014 között parlagfű-mentesítésre fordított 52 milliárd ft-ot?
7. 2015, 2016 és 2017-ben mekkora volt az ugyanerre fordított keret?
8. 2018-ban mekkora összeget terveztek ugyanerre?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. március 4.

Üdvözlettel:

Parlagfü Pollen No Egyesület

Info (FM), Földművelésügyi Minisztérium

 

A Földművelésügyi Minisztériumnak küldött elektronikus levele megérkezett.

Szíves türelmét kérjük, míg munkatársaink beadványát megválaszolják.

 

Üdvözlettel:

Földművelésügyi Minisztérium

Társadalmi Kapcsolatok Osztálya

idézett részek megjelenítése