Statisztikai utasszám számítás módszertana
Tisztelt VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt.!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a statisztikai utasszám számítási módját, benne
-mire számítható ki (pl vonalra, irányra, járatra, megállóra, megállóközre, megállópárra, stb),
-a statisztikai utasszám adatok milyen időbeli bontásban állnak rendelkézésre,
-a módszertan leírását (link vagy jogszabályhely is megfelelő),
-történt-e érdemi módszertani változás az utóbbi öt évben (pl a tarifareform kapcsán),
-mely input adatokból számítódik,
-mely utazásokat veszi számításba a módszertan adat alapon, melyeket becslés alapon,
-az adatok milyen módon kumulálhatók (pl egy átszállásos utazásnál kétszer vagy egyszer veszi figyelembe az adott utazást, ill ezt valamilyen módon kompenzálja-e a számítási mód),
-ebből származtatják-e az utaskm, illetve férőhely foglaltság adatokat.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2024. október 26.
Üdvözlettel:
Jakabfy Tamás
Tisztelt VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt.!
Szeretném kérni Önöket, hogy a 2024. október 26-án beküldött "Statisztikai utasszám számítás módszertana" tárgyú adatigénylésemet válaszolják meg. Álláspontom szerint az Infotv. szerinti válaszadási határidő már egy héttel ezelőtt, november 11-én letelt.
Segítő együttműködésüket előre is köszönöm.
Kelt: 2024. november 18.
Üdvözlettel:
Jakabfy Tamás
Tisztelt VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt.!
Szeretném kérni Önöket, hogy a 2024. október 26-án beküldött "Statisztikai utasszám számítás módszertana" tárgyú adatigénylésemet válaszolják meg. Álláspontom szerint az Infotv. szerinti válaszadási határidő már november 11-én letelt.
Segítő együttműködésüket előre is köszönöm.
Kelt: 2024. november 26.
Üdvözlettel:
Jakabfy Tamás
Tisztelt VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt.!
Szeretném kérni Önöket, hogy a 2024. október 26-án beküldött "Statisztikai utasszám számítás módszertana" tárgyú adatigénylésemet válaszolják meg. Álláspontom szerint az Infotv. szerinti válaszadási határidő már többszörösen letelt.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2024. december 4.
Üdvözlettel:
Jakabfy Tamás
Tisztelt Jakabfy Tamás!
A VOLÁNBUSZ Zrt.-hez (székhely: 1091 Budapest, Üllői út 131., cg.:
01-10-042156, cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, továbbiakban:
Társaság) 2024. október 26-án elektronikus úton érkezett, „Közérdekűadat
igénylés - Statisztikai utasszám számítás módszertana” tárgyú közérdekű
adatigénylésben foglalt kérésének – amely a statisztikai utasszám számítás
módszertanára irányul – nem tudunk eleget tenni.
Szíves tájékoztatására jelezzük, hogy adatigénylése olyan belső
munkaanyagra irányul, melynek megismerésére – figyelemmel az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) 27. § (6) bekezdésében foglaltakra – Ön
nem jogosult.
Amennyiben jelen levelünkben foglaltakat vitatja, úgy az Infotv. 31.
§-ában foglaltak alapján lehetősége van a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál (1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11,
telefonszám: +36-1-391-1400, fax: +36-1-391-1410, e-mail cím:
[1][email cím], honlap: [2]www.naih.hu) bejelentéssel élni a hatóság
vizsgálatának kezdeményezése érdekében, valamint jelen döntés kézhez
vételétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat (Fővárosi
Törvényszék, 1055 Budapest, Markó u. 27., +36-1-354-6000). Amennyiben
hatósági vizsgálatot kezdeményez, úgy ez esetben a pert a hatóság által a
bejelentés érdemi vizsgálatáról hozott döntésének kézhezvételét követő 30
napon belül lehet megindítani.
Tájékoztatjuk, hogy az e-mailjében megadott személyes adatait az Infotv.
29. § (1a) bekezdésében meghatározott célból 1 évig kezeljük. A VOLÁNBUSZ
Zrt. adatkezelésével kapcsolatos előírásokat és az Ön ezzel kapcsolatos
jogait a VOLÁNBUSZ Zrt. Adatkezelési Tájékoztatója tartalmazza, amely
elérhető a VOLÁNBUSZ Zrt. honlapján a következő linken az 5.20. pontban:
[3]https://www.volanbusz.hu/hu/volanbusz/ad...
Üdvözlettel,
VOLÁNBUSZ Zrt.
1091 Budapest, Üllői út 131.
E-mail: [4][email cím]
Honlap: [5]www.mavcsoport.hu