Tisztelt Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

-az állatok kísérletekben történt felhasználására vonatkozó statisztikai adatokat a 2013-as évről,
-az engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalóit és azok módosításait,
- az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működésének 2013. évi összefoglalóját.

Tekintettel arra, hogy az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 51. § (3), 45. § (4) illetve 50. § (4) bekezdése alapján a kért adatokat közzé kell tenni, jelen adatigénylés a közzététel pontos helyére mutató internetes hivatkozás(ok) megküldésével is teljesíthető.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. október 7.

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva Hölgy/Asszony!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

A 2014. október 07-én érkezett megkeresésére az alábbi választ adjuk.

Az állatok kísérletekben történt felhasználására vonatkozó adatokat a 2013-as évről az alábbi linken érheti el: https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...

Az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács az elmúlt év végén a vonatkozó jogszabályi előírások megváltozása folytán újraalakult, amely a korábbi jelentési gyakorlat átalakulását is magával hozta, így a kért összefoglalók még nem kerültek publikálásra. Amint ez a közeljövőben megtörténik, haladéktalanul tájékoztatni fogjuk.

Türelmét és megértését köszönjük.

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Köszönöm gyors válaszukat!

Kérem, egészítsék ki a közzétett 2013-as statisztikai adatok 1. táblázatát, mivel több faj származási adata hiányos.

Kérem, szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni részemre vagy közzétenni a NÉBIH honlapján a 2013. április 15-e után engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalóit és azok módosításait. Állatkísérleti projekt engedélyezéséhez a 40/2013. Korm. rendelet 45.§ (1) bekezdése alapján a kérelmezőnek nem szakmai összefoglalót kell készítenie, így ezek rendelkezésre kell hogy álljanak.

Várom mielőbbi válaszukat a fent említettekre, illetve az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működésének 2013. évi összefoglalóját!

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Kérem, hogy az előző levelemben kért közérdekű adatokat (2013. április 15-e után engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalóit és azok módosításait, az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működésének 2013. évi összefoglalóját, a 2013. évi állatkísérleti statisztikai adatok 1. táblázatának kiegészítését az állatok származási adataival) 2014. november 7-éig tegyék közzé a NÉBIH honlapján vagy küldjék el nekem elektronikus másolatban!

Amennyiben nem teljesítik kérésemet, az információs önrendelkezésről és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fogok fordulni.

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

Hivatkozva ügyfélszolgálatunknak megküldött elektronikus levelére, adatszolgáltatási kötelezettségünknek eleget téve tájékoztatom, hogy az Ön által kért állatkísérletekről szóló dokumentumok a következő elérési utakon találhatóak:

Állatkísérleti statisztikai adatok:
https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...

Az engedélyezett projektek nem szakmai jellegű összefoglalói az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 45. § (4) bekezdése alapján:
https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...

Jelentés az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működéséről:
https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Köszönöm válaszukat!

Szeretnék még tájékoztatást kérni arról, hogy a közzétett nem szakmai jellegű összefoglalók mely időszakban kerültek engedélyezésre.

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva Hölgy/Asszony!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

A közzétett nem szakmai jellegű összefoglalók az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet hatálybalépését követően a 2013. évben benyújtott állatkísérleti projektengedély iránti kérelmekre vonatkoznak.

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács (továbbiakban: ÁTET) 2013-as összefoglalója szerint: „Az ÁTET 2013-ban 34 kérelmet bírált el. Ebből hetet (~20%) értékeltünk „nem engedélyezhetőnek”.” Tehát 2013-ban az ÁTET összesen 27 projektet engedélyezett. A NÉBIH honlapján azonban csak 21 nem szakmai jellegű összefoglaló található.

Kérem, hogy a 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 45.§ (4) bekezdése szerint hozzák nyilvánosságra a hiányzó 6 nem szakmai jellegű összefoglalót!

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva Hölgy/Asszony!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére mellékletben továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

Az állatkísérleti engedély kérelmezőknek az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) hatálybalépéséig nem volt előírás a projekt nem szakmai jellegű összefoglalójának benyújtása. Tekintettel arra, hogy a Rendelet 2013. április 15-én lépett hatályba, a 2013. évben benyújtott kérelmek közül 6 db-ot a hatálybalépést megelőzően nyújtották be az állatkísérleti helyek.

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Az előző levelemben is említett Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács (továbbiakban: ÁTET) 2013-as jelentése szerint, az ÁTET csak a 2013. április 15-e után beérkezett kérelmeket bírálta: „Az ÁTET harmadik ülését október 29-én tartotta, és ezen már megkezdte az április 15-e után beérkezett és formailag is megfelelő (azaz, az új jogszabályok szerint megírt és benyújtott) kérelmek értékelését.” Ez alapján az ÁTET által engedélyezett projekteket mind 2013. április 15-e után nyújtották be, azaz tartalmazniuk kellett a nem szakmai összefoglalót.

A 2013. április 15-e előtt benyújtott projektekre még az 243/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet vonatkozott, amely 6.§ (1) bekezdése szerint: “Az állatkísérlet engedélyezése iránti kérelem elbírálása során az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság kikéri az Állatvédelmi Tanácsadó Testület Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanácsának (a továbbiakban: Etikai Tanács) véleményét.” Tehát 2013. április 15-e előtt az Állatvédelmi Tanácsadó Testület keretein belül működő Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanácsnak csak a véleményét kérték ki az engedélyezés során, míg 2013. április 15-e után az ÁTET bírálata a projekt elvégzésének feltételévé vált a 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 40.§ (2) bekezdése szerint: “A projektek elvégzésére akkor kerülhet sor, ha az ÁTET a projektet a 42. § szerinti projektértékelés során kedvezően bírálja el.”

Tehát a 2013. április 15-e előtt benyújtott kérelmek engedélyezéséhez nem volt szükség az ÁTET bírálatára, és a saját jelentésük szerint sem bíráltak el 2013. április 15-e előtt benyújtott projekt kérelmeket. Kérem tegyék egyértelművé, hogy az ÁTET mely időpont után benyújtott kérvényeket bírálta el! Amennyiben az ÁTET a 2013-as jelentésének megfelelően csak a 2013. április 15-e után benyújtott projekt kérelmeket bírálta el és ezek közül engedélyezett 27-et, akkor ismételten kérem, hogy hozzák nyilvánosságra a NÉBIH honlapjáról hiányzó 6 darab nem szakmai jellegű összefoglalót.

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva Hölgy/Asszony!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

Hivatkozva legutóbbi levelére, melyben az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács (továbbiakban: ÁTET) 2013-as jelentése szerinti 27 db nem szakmai jellegű összefoglaló közzétételével kapcsolatban emel kifogást, az alábbiakról tájékoztatom.

Az ÁTET Elnöke megkeresésünkre közölte velünk, hogy a 27 db engedélyezhető kérelemből 2 db-ot nem engedélykötelesnek minősítettek, valamint 1 db kérelmet a szakvélemény kiadása előtt visszavontak. Ezek értelmében a rendelet hatálybalépésétől számítva a 2013. évre vonatkozóan 24 db nem szakmai jellegű összefoglalót kell közzétenni a NÉBIH honlapján, mely az alábbi linkre kattintva elérhető:
https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

idézett részek megjelenítése

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva Hölgy/Asszony!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

Hivatkozva legutóbbi levelére, melyben az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács (továbbiakban: ÁTET) 2013-as jelentése szerinti 27 db nem szakmai jellegű összefoglaló közzétételével kapcsolatban emel kifogást, az alábbiakról tájékoztatjuk.

Az ÁTET Elnöke megkeresésünkre közölte velünk, hogy a 27 db engedélyezhető kérelemből 2 db-ot nem engedélykötelesnek minősítettek, valamint 1 db kérelmet a szakvélemény kiadása előtt visszavontak. Ezek értelmében a rendelet hatálybalépésétől számítva a 2013. évre vonatkozóan az ÁTET 24 db projektet engedélyezett, így 24 db nem szakmai jellegű összefoglalót kell közzétenni a NÉBIH honlapján, melyek az alábbi linkre kattintva megtekinthetők: