Saját honlap - URL elérhetőségek

Az igénylést elutasította a(z) Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Tisztelt Miniszterelnöki Kabinetiroda!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan

- az Info Törvény 1. melléklete szerinti I. 3. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét, beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét),

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, informatikáért felelős miniszter nevének, elérhetőségének egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, ha az eltér a fentitől,

- a 33. § (2) és a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti saját honlapja egyértelmű elérhetőségét biztosító URL,

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti saját honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldal egyértelmű elérhetőségét biztosító URL.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 2.

Üdvözlettel:
Adatigénylő

Adatigénylés (MK), Miniszterelnöki Kabinetiroda

1 Melléklet

[1]cid:[email protected]

MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA

Iktatószám: MK_JF_közadat/56/2 (2023)

Kiss László

[2][FOI #23188 email]

Tisztelt Uram!

2023. október 02-án érkezett levelében az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű
adatigényléssel fordult a Miniszterelnöki Kabinetirodához.

Adatigénylését a következők szerint fogalmazta meg: 

„Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és
az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:
Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti
közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1.
melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1.
mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. §
(1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény
beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam
kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a
korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a
305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más
jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról
közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon
közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás
megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan 

- az Info Törvény 1. melléklete szerinti I. 3. közzétételi egység
egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot
ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét,
beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus
levélcímét),

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, informatikáért felelős
miniszter nevének, elérhetőségének egyértelmű elérhetőségét biztosító URL,
ha az eltér a fentitől,

- a 33. § (2) és a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti
saját honlapja egyértelmű elérhetőségét biztosító URL,

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti saját
honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt
elérhető oldal egyértelmű elérhetőségét biztosító URL.”

Az Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján, „ha az adatigénylés jelentős
terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés
teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához
szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, a 29. §
(1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítható.”

A fentiekre hivatkozva a közérdekű adatigénylés teljesítésének határidejét
15 nappal meghosszabbítjuk.

Jelen levelet kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg. 

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Tisztelettel:

Miniszterelnöki Kabinetiroda

idézett részek megjelenítése

Iktatószám: MK_JF_közadat/56/3 (2023)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdésére figyelemmel, „ha a kért adatot korábban
már elektronikus formában nyilvánosságra hozták, az igény teljesíthető az
adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével is.”

A fentiekkel összefüggésben tájékoztatjuk, hogy az adatigénylésében kért
adatokat a kormany.hu honlapon érheti el, az alábbi linken:

[3]https://kormany.hu/dokumentumtar/elerhet...

Jelen levelet kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg. 

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Tisztelettel:

Miniszterelnöki Kabinetiroda

From: Adatigénylés (MK)
Sent: Tuesday, October 17, 2023 5:50 PM
To: 'Kiss László' <[FOI #23188 email]>
Subject: RE: Közérdekűadat igénylés - Saját honlap - URL elérhetőségek

[4]cid:[email protected]

MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA

Iktatószám: MK_JF_közadat/56/2 (2023)

Kiss László

[5][FOI #23188 email]

Tisztelt Uram!

2023. október 02-án érkezett levelében az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű
adatigényléssel fordult a Miniszterelnöki Kabinetirodához.

Adatigénylését a következők szerint fogalmazta meg: 

„Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és
az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:
Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti
közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1.
melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1.
mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. §
(1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény
beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam
kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a
korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a
305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más
jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról
közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon
közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás
megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan 

- az Info Törvény 1. melléklete szerinti I. 3. közzétételi egység
egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot
ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét,
beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus
levélcímét),

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, informatikáért felelős
miniszter nevének, elérhetőségének egyértelmű elérhetőségét biztosító URL,
ha az eltér a fentitől,

- a 33. § (2) és a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti
saját honlapja egyértelmű elérhetőségét biztosító URL,

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti saját
honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt
elérhető oldal egyértelmű elérhetőségét biztosító URL.”

Az Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján, „ha az adatigénylés jelentős
terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés
teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához
szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, a 29. §
(1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítható.”

A fentiekre hivatkozva a közérdekű adatigénylés teljesítésének határidejét
15 nappal meghosszabbítjuk.

Jelen levelet kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg. 

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Tisztelettel:

Miniszterelnöki Kabinetiroda

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Miniszterelnök! Tisztelt Kabinet!

Köszönöm, hogy kizárólag adatigénylésemre, majd egy hónap alatt, a 4 (négy) igényelt URL közadat közül egyedüliként megadott URL-en a közzétételre kötelezett államigazgatási szerv a törvénysértését az alábbi közadata 2023. október 31-i közzétételével részben megszüntette az alábbi adategysége tekintetében.

- "Elérhetőségek
2023.10.31.
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Szervezeti, személyzeti adatok
Az MK szervezeti egységek és vezetők elérhetőségei
Dokumentumok letöltése"

(Dokumentumok:)
"Közigazgatási Államtitkár Közigazgatási Államtitkár Közigazgatási Államtitkár
dr Bordás Gábor
szakmai felsővezető (közigazgatási államtitkár)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Közigazgatási Államtitkári Titkárság Közigazgatási Államtitkári Titkárság
dr Fekete Krisztina szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Döntésvégrehajtás Nyomonkövetési Főosztály Döntésvégrehajtás Nyomonkövetési Főosztály
Nguyenné Szombathy Györgyi szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Kormányzati Igazgatási Főosztály I Kormányzati Igazgatási Főosztály I dr Sömjéni László szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Kormányzati Igazgatási Főosztály I Koordinációs Osztály I
dr Fülöp Tímea szakmai vezető (osztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Kormányzati Igazgatási Főosztály II Kormányzati Igazgatási Főosztály II
dr Kaposi Judit szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Kormányzati Igazgatási Főosztály II Koordinációs Osztály II
dr Kovács Dávid Ákos szakmai vezető (osztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Kormányzati Igazgatási Főosztály III Kormányzati Igazgatási Főosztály III dr Dudoma Péter szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Kormányzati Igazgatási Főosztály III Koordinációs Osztály III
dr Vályi Edina szakmai vezető (osztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Kormányzati Igazgatási Főosztály IV Kormányzati Igazgatási Főosztály IV
dr Mészárosné dr Bodnár Anikó Ágnes szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Közigazgatási Államtitkár Törvényalkotási Főosztály Törvényalkotási Főosztály
dr Oláh Attila szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Kormányzati Személyügyi Központot irányító helyettes államtitkár
dr Szeiler Orsolya szakmai felsővezető (helyettes államtitkár)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Kormányzati Személyügyi Központot irányító helyettes
államtitkár Kormányzati Személyügyi Központ Főosztály I Kormányzati Személyügyi Központ Főosztály I
Varga Alexandra szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Kormányzati Személyügyi Központot irányító helyettes
államtitkár Kormányzati Személyügyi Központ Főosztály I Felsővezetői Osztály
dr Sarkadi Zita szakmai vezető (osztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893

Kormányzati Személyügyi Központot irányító helyettes
államtitkár Kormányzati Személyügyi Központ Főosztály II Kormányzati Személyügyi Központ Főosztály II Boér Zoltán szakmai vezető (főosztályvezető)
mki kukac kormanyiroda gov hu
06-1-795-9000 06-1-795-0893"

Fenntartott adatigénylés:

Továbbra is várom a többi, igényelt URL közadata megismerhetőségének szíves biztosítását, vagy annak közérthető és indokolt elutasítását, illetve megtagadását.

Figyelemfelhívás:
Alaptörvény: Magyarország jogállam.
Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Adatigénylés (MK), Miniszterelnöki Kabinetiroda

1 Melléklet

[1]cid:[email protected]

MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA

Iktatószám: MK_JF_közadat/56/5 (2023)

Kiss László

[2][FOI #23188 email]

Tisztelt Uram!

Kérdéseivel összefüggésben tájékoztatjuk, hogy a kért további adatokat a
kormany.hu honlapon érheti el, az alábbi linkeken:

[3]https://kormany.hu/miniszterelnoki-kabin...

[4]https://kormany.hu/miniszterelnoki-kabin...

[5]https://kormany.hu/miniszterelnoki-kabin...

Jelen levelet kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg. 

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Tisztelettel:

Miniszterelnöki Kabinetiroda

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Adatigénylés (MK)!

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan ez volt:

- az Info Törvény 1. melléklete szerinti I. 3. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét, beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét),

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, informatikáért felelős miniszter nevének, elérhetőségének egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, ha az eltér a fentitől,

- a 33. § (2) és a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti saját honlapja egyértelmű elérhetőségét biztosító URL,

- a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerinti saját honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldal egyértelmű elérhetőségét biztosító URL.

Nem jogkövető, törvénysértő magatartását tudomásul vettem.

Üdvözlettel:

adatigénylő

Tisztelt Adatigénylés (MK)!

Kérem, szíveskedjen azt a közadatot, ismeretet megküldeni, hogy
- Kormány=Miniszterelnökség=Miniszterelnöki Kabinetiroda,
- a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés h) szerinti, jogszabályban nem szabályozott kérdés-e a 20/2016. (VII. 21.) MvM utasítás 1. § (4) 3. központi honlap: www.kormany.hu, internetes oldal Miniszterelnökség elnevezésű alhonlapja, és
- a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés h) szerinti, jogszabályban szabályozott kérdés-e az Infotv. IV. FEJEZET A KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELE és az elektronikus közzététel részletes szabályait meghatározó egyéb jogszabályok kérdésköre,
- van-e a Miniszterelnöki Kabinetirodának külön, a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét szabályozó dokumentuma, és ha igen, pontosan hol,
- hol van a Miniszterelnökség / Miniszterelnöki Kabinetiroda szerv törvényben meghatározott formájú és tartalmú közzétételi listája, A közzétételi lista?

Hivatkozott jogszabály:
368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) * A költségvetési szerv vezetője belső szabályzatban rendezi a működéséhez kapcsolódó, a költségvetési szerv előirányzatait terhelő pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így különösen
a) * a tervezéssel, gazdálkodással – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs részletszabályaival, valamint az ezeket végző személyek kijelölésének rendjével –, az ellenőrzési, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok teljesítésével kapcsolatos belső előírásokat, feltételeket,
b) a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet,
c) a belföldi és külföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával, elszámolásával kapcsolatos kérdéseket,
d) az anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott kérdéseit,
e) a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait,
f) a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjét,
g) * a vezetékes- és mobiltelefonok használatát, és
h) a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét.

Üdvözlettel:
Kiss László

Adatigénylés (MK), Miniszterelnöki Kabinetiroda

1 Melléklet

[1]cid:[email protected]

MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA

Iktatószám: MK_JF_közadat/66/2 (2023)

Kiss László

[FOI #23188 email]

Tisztelt Uram!

2023. november 21-én érkezett levelében az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű
adatigényléssel fordult a Miniszterelnöki Kabinetirodához.

Adatigénylését a következők szerint fogalmazta meg: 

„Kérem, szíveskedjen azt a közadatot, ismeretet megküldeni, hogy

- Kormány=Miniszterelnökség=Miniszterelnöki Kabinetiroda,

- a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés h) szerinti,
jogszabályban nem szabályozott kérdés-e a 20/2016. (VII. 21.) MvM utasítás
1. § (4) 3. központi honlap: www.kormany.hu, internetes oldal
Miniszterelnökség elnevezésű alhonlapja, és

-  a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés h) szerinti,
jogszabályban szabályozott kérdés-e az Infotv. IV. FEJEZET A KÖZÉRDEKŰ
ADATOK KÖZZÉTÉTELE és az elektronikus közzététel részletes szabályait
meghatározó egyéb jogszabályok kérdésköre,

- van-e a Miniszterelnöki Kabinetirodának külön, a közérdekű adatok
megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően
közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét szabályozó
dokumentuma, és ha igen, pontosan hol,

- hol van a Miniszterelnökség / Miniszterelnöki Kabinetiroda szerv
törvényben meghatározott formájú és tartalmú közzétételi listája, A
közzétételi lista?

Hivatkozott jogszabály:

368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) *  A költségvetési szerv
vezetője belső szabályzatban rendezi a működéséhez kapcsolódó, a
költségvetési szerv előirányzatait terhelő pénzügyi kihatással bíró,
jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így különösen

a) *  a tervezéssel, gazdálkodással – így különösen a
kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés,
utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs
részletszabályaival, valamint az ezeket végző személyek kijelölésének
rendjével –, az ellenőrzési, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok
teljesítésével kapcsolatos belső előírásokat, feltételeket,

b) a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet,

c) a belföldi és külföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával,
elszámolásával kapcsolatos kérdéseket,

d) az anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott
kérdéseit,

e) a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és
elszámolásának szabályait,

f) a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjét,

g) *  a vezetékes- és mobiltelefonok használatát, és

h) a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá
a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét.”

Tájékoztatjuk, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda kizárólag a saját
kezelésében lévő adatok vonatkozásában minősül adatkezelőnek. Egyebekben
felhívjuk a figyelmét, hogy a Kormány≠Miniszterelnökség≠Miniszterelnöki
Kabinetiroda.

Jelezzük, hogy 1-3. kérdései nem az Infotv. 3. § 5. pontja szerinti
közérdekű adat megismerésére irányulnak.

A 4. kérdése vonatkozásában tájékoztatjuk, hogy a Miniszterelnöki
Kabinetiroda adatkezelési szabályzattal rendelkezik, amely a
Miniszterelnöki Kabinetiroda belső hálózatán került közzétételre.

Az 5. kérdése tekintetében felhívjuk a figyelmét, hogy a Miniszterelnöki
Kabinetiroda a jogszabályban meghatározott közzétételi kötelezettségének a
kormany.hu-n tesz eleget.