Saját honlap - források

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Észak-Budapesti Tankerületi Központ!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) vagy (3) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan az Info Törvény 1. melléklete szerinti

- I. 3. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét, beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét),

- II. 5. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 34. § (1) a), c), d) és e) közszolgáltatásért fizetendő díj mértékét,

- II. 6. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv által fenntartott Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi
Alaprendszer adatbázis, illetve nyilvántartás leíró adatai közül a GDPR 6. cikk (3) szerint az (1) c) , e) pont szerinti adatkezelés jogalapjára hivatkozással meghatározott adatkezelési célokat és a kötelezően hivatkozandó jogalapban foglalt rendelkezés szerinti érintettek kategóriáit /körét, az adatok forrását, figyelemmel arra, hogy az Info törvény 2. § szerint kötelezően alkalmazandó 5. § (3) szerint az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) és e) pontjában meghatározott adatkezelés (a továbbiakban: kötelező adatkezelés) esetén a kezelendő adatok fajtáit, az adatkezelés célját és feltételeit, az adatkezelő személyét, valamint az adatkezelés időtartamát az adatkezelést elrendelő törvény és nem minisztériumi vagy kormányrendelet határozza meg.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 3.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Tisztelt Észak-Budapesti Tankerületi Központ!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan az Info Törvény 1. melléklete

- II. 18. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szervre vonatkozó, az Info tv. 37. § (2) szerinti különös közzétételi listában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 179. § jogszabályban a Kttv. 1. § szerinti közfeladatot ellátó szervtípusra vonatkozóan meghatározott közzéteendő adatokat, valamint a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel, a 2. § (2) és a 2. melléklet XI. szerint a közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös közzétételi lista adatot a közzétételt elrendelő jogszabály megnevezésével és elérhetővé tételével, és a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. szerint a közzétételi egységre vonatkozóan az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevén túl az Infotv. 3. § 19. pontja szerint definiált adatfelelős szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, és azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

- II. 11. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírását, azok eredményeit és indokolásukat, valamint a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került.

- II. 4. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely oldal tartalmazza a 2018. évi CXXV. törvény 1. § (1) szerinti igazgatási szerv államigazgatási ügyeiben ügyfajtánként és eljárástípusonként az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről közérdekből nyilvános adatokat a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel, a 2. § (2) és a 2. melléklet szerint a közzétételi egységen belül ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárás-típusonként csoportosítva, az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzékét, tájékoztatást az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről, a jogszabályok közvetlen elérésének biztosításával, az államigazgatási ügyekben igénybe vehető elektronikus program elérését az elektronikus program közvetlen elérésének biztosításával, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

amelyek tartalmazzák a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. szerint a közzétételi egységekre vonatkozóan az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevén túl az Infotv. 3. § 19. pontja szerint definiált adatfelelős szerv nevét..

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 9.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Nyilatkozat: Figyelemmel arra, hogy közzétett adat megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető, név személyes adatomnak a szerv általi nyilvántartásához nem járulok hozzá.

Tamás Ilona, KLIK Észak-Budapesti Tankerületi Központ

Kiss László
Iktatószám: TK/188/02461-2/2023.
részére
   
     
   

e-mail: [1][FOI #23203 email]

tárgy: Válasz közérdekű adatigénylésre

 

Tisztelt Kiss László!

 

2023. október 4-én a fenti e-mail címről az Észak-Budapesti Tankerületi
Központ (a továbbiakban: Tankerület) elektronikus levelezési címére
beérkezett közérdekű adatigénylésére vonatkozóan az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28-31. §-a alapján az Ön által kért
adatok sorrendjében az alábbi választ adom:

 

1.                  Ön kérte megadni az Infotv. 1. sz, melléklete szerinti
Általános közzétételi lista I. 3. közzétételi egység egyértelmű
elérhetőségét biztosító URL-t, amely tartalmazza a közfeladatot ellátó
szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét,
beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus
levélcímét).

 

Tájékoztatom arról, hogy az Ön által kért adatok elektronikus elérhetősége
az alábbi:

[2]http://kk.gov.hu/download/e/37/23000/koz...

 

Az Ön által igényelt adatok a fenti Általános közzétételi lista I.3.
alpontjában találhatók meg.

 

2.                  Ön kérte megadni az Infotv. 1. sz. melléklete szerinti
Általános közzétételi lista II. 5. közzétételi egység egyértelmű
elérhetőségét biztosító URL-t, amely tartalmazza a 229/2012. (VIII.28.)
Korm. rendelet 34. § (1) a), c), d) és e) közszolgáltatásért fizetendő díj
mértékét.

 

Tájékoztatom arról, hogy az Ön által kért adatok elektronikus elérhetősége
az alábbi:

[3]http://kk.gov.hu/download/e/37/23000/koz...

 

Az Ön által igényelt adatok a fenti Általános közzétételi lista II.5.
alpontjában az alábbi elérhetőségen találhatók meg:

[4]https://kk.gov.hu/admin/download/e/17/23...

 

3.                  Ön kérte megadni az Infotv. 1. sz. melléklete szerinti
Általános közzétételi lista II. 6.. közzétételi egység egyértelmű
elérhetőségét biztosító URL-t, amely tartalmazza a közfeladatot ellátó
szerv által fenntartott Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi
Alaprendszer adatbázis, illetve nyilvántartás leíró adatai közül a GDPR 6.
cikk (3) szerint az (1) c) , e) pont szerinti adatkezelés jogalapjára
hivatkozással meghatározott adatkezelési célokat és a kötelezően
hivatkozandó jogalapban foglalt rendelkezés szerinti érintettek
kategóriáit /körét, az adatok forrását.

 

Tájékoztatom arról, hogy az Ön által kért adatok elektronikus elérhetősége
az alábbi:

[5]http://kk.gov.hu/download/e/37/23000/koz...

 

Az Ön által igényelt adatok a fenti Általános közzétételi lista II.6.
alpontjában az alábbi elérhetőségen találhatók meg:

[6]https://kk.gov.hu/admin/download/f/17/23...

 

Tájékoztatom arról, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok
gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.,
levelezési címe: 1363 Budapest, Pf. 9.) fordulhat.

 

Tájékoztatom arról, hogy jelen döntésemmel szemben az Infotv. 31. § (3)
bekezdésében írtak alapján a döntés közlésétől számított 30 napon belül
pert indíthat, a perre az Infotv. 31. § (5) bekezdésében írtak alapján a
Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékes.

 

 

Üdvözlettel:

 

Tamás Ilona

tankerületi igazgató

Észak- Budapesti Tankerületi Központ

1033 Budapest Fő tér 1. 1./18.

[7][email address]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #23203 email]
2. http://kk.gov.hu/download/e/37/23000/koz...
3. http://kk.gov.hu/download/e/37/23000/koz...
4. https://kk.gov.hu/admin/download/e/17/23... Ctrl+Kattintás vagy koppintás a hivatkozás megnyitásához
https://kk.gov.hu/admin/download/e/17/23...
5. http://kk.gov.hu/download/e/37/23000/koz...
6. https://kk.gov.hu/admin/download/f/17/23...
7. mailto:[email address]

Tamás Ilona, KLIK Észak-Budapesti Tankerületi Központ

Kiss László
Iktatószám: TK/188/02467-2/2023.
részére
   
     
   

e-mail: [FOI #23203 email]

tárgy: Válasz közérdekű adatigénylésre

 

Tisztelt Kiss László!

 

2023. október 9-én a fenti e-mail címről az Észak-Budapesti Tankerületi
Központ (a továbbiakban: Tankerület) elektronikus levelezési címére
megküldött közérdekű adatigénylésére vonatkozóan az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28-31. §-a alapján az Ön által kért
adatok sorrendjében az alábbi választ adom:

 

1.               Ön kérte megadni a II. 18. közzétételi egység egyértelmű
elérhetőségét biztosító URL-t, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó
szervre vonatkozó, az Info tv. 37. § (2) szerinti különös közzétételi
listában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a
továbbiakban: Kttv.) 179. § jogszabályban a Kttv. 1. § szerinti
közfeladatot ellátó szervtípusra vonatkozóan meghatározott közzéteendő
adatokat, valamint a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel,
a 2. § (2) és a 2. melléklet XI. szerint a közfeladatot ellátó szervre
vonatkozó különös közzétételi lista adatot a közzétételt elrendelő
jogszabály megnevezésével és elérhetővé tételével, és a 305/2005. (XII.
25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. szerint a közzétételi egységre
vonatkozóan az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv
nevén túl az Infotv. 3. § 19. pontja szerint definiált adatfelelős szerv
nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, és azt az időpontot,
amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra
került.

 

Tájékoztatom, hogy a Tankerületi Központ nem a közszolgálati
tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény hatálya alá tartozik, ezzel
összefüggésben a Tankerületi Központnál nem keletkezik különös közzétételi
lista, így adatigénylését elutasítom.

2.               Ön kérte megadni a II. 11. közzétételi egység egyértelmű
elérhetőségét biztosító URL-t, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó
szerv által kiírt pályázatok szakmai leírását, azok eredményeit és
indokolásukat, valamint a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet
IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő
szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az
időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára
módosításra került

 

Tájékoztatom, hogy az Ön által kért adatokat a
https://kk.gov.hu/hirek-eszakbudapesti oldalon érheti el, amely
tartalmazza a dátumokat is.

 

3.               Ön kérte megadni a II. 4. közzétételi egység egyértelmű
elérhetőségét biztosító URL-t, mely oldal tartalmazza a 2018. évi CXXV.
törvény 1. § (1) szerinti igazgatási szerv államigazgatási ügyeiben
ügyfajtánként és eljárástípusonként az ügyintézéshez szükséges
dokumentumok, okmányok meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az
eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), az ügyintézés
határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő
útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez
használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus
programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó
jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az
ügyfelet terhelő kötelezettségekről közérdekből nyilvános adatokat a
18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel, a 2. § (2) és a 2.
melléklet szerint a közzétételi egységen belül ügycsoportonként
(ügytípusonként) és eljárás-típusonként csoportosítva, az államigazgatási,
önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben az ügytípusokhoz kapcsolódó
jogszabályok jegyzékét, tájékoztatást az ügyfelet megillető jogokról és az
ügyfelet terhelő kötelezettségekről, a jogszabályok közvetlen elérésének
biztosításával, az államigazgatási ügyekben igénybe vehető elektronikus
program elérését az elektronikus program közvetlen elérésének
biztosításával, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek
megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv
nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot,
amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra
került.

 

Tájékoztatom, hogy a kért adatokat a

https://kk.gov.hu/admin/download/d/17/23...
dokumentumban találja.

 

Tájékoztatom, hogy az adatközlő szerv és egyben az adatfelelős is a
Tankerületi Központ. A honlapon az egyes adategységek releváns dátumai a
hivatkozások címében kerültek megjelölésre, vagy maga a dokumentum
tartalmazza, külön nyilvántartást nem vezet a Tankerületi Központ a
közzétételi egységek URL módosításának vagy leíró adata módosításának
dátumáról.

 

Ezen túlmenően tájékoztatom, hogy a Tankerületi Központ a közérdekű és
közérdekből nyilvános adatait a nyilvánosan elérhető
honlapján [1]https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-ebp t... közzé, amelyen
belül az adatokat az „Általános közzétételi lista, az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról rendelkező 2011. évi
CXII. törvény 1. számú mellékletében írtak alapján.” című linkkel lehet
elérni.

 

Tájékoztatom, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok
gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.,
levelezési címe: 1363 Budapest, Pf. 9.) fordulhat.

 

Tájékoztatom, hogy jelen döntésemmel szemben az Infotv. 31. § (3)
bekezdésében írtak alapján a döntés közlésétől számított 30 napon belül
pert indíthat, a perre az Infotv. 31. § (5) bekezdésében írtak alapján a
Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékes.

 

Üdvözlettel:

 

Tamás Ilona

tankerületi igazgató

Észak- Budapesti Tankerületi Központ

1033 Budapest Fő tér 1. 1./18.

[2][email address]

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-ebp
2. mailto:[email address] Ctrl+Kattintás vagy koppintás a hivatkozás megnyitásához
mailto:[email address]