Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
2010. január 1-től jelen adatkérés teljesítéséig a Budapesti Corvinus Egyetem
hallgatói részére juttatott rendszeres szociális ösztöndíjra
vonatkozó alábbi adatokat, tanulmányi félévek szerinti bontásban:
1. Azon hallgatók száma, akik rendszeres szociális ösztöndíjban
részesültek, valamint a köztük szétosztott pénz összesített
összege.
2. Azon hallgatók száma, akik sikeresen igazolták az öneltartó
státuszukat, és rendszeres szociális ösztöndíjban részesültek,
valamint a köztük szétosztott pénz összesített összege.
3. Azon hallgatók száma, akik NEM a felsőoktatásban részt vevő
hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről
szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 16. § (2)-(4) bekezdése
(vagy az ezt részletező egyetemi szabályzatok) alapján részesültek
támogatásban, valamint a köztük szétosztott pénz összesített
összege.
4. A rendszeres szociális támogatás elosztásának az egyetem, a kar
és a hallgatói önkormányzat által összeállított szempontrendszere,
pontrendszere.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. május 10.

Üdvözlettel:

Bakó Júlia

Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!

A törvényben előírt határidőig nem érkezett válasz a "Rendszeres szociális ösztöndíjak" tárgyú adatigénylésemre, a határidő meghosszabbítására pedig nem érkezett kérés. Kérem, az igénylést minél előbb szíveskedjenek teljesíteni, ellenkező esetben további jogi lépéseket fogok tenni.

Üdvözlettel:

Bakó Júlia

Kommunikációs Iroda, Budapesti Corvinus Egyetem

Tisztelt Bakó Júlia,
szíves elnézését kérjük a késedelmes válaszadás miatt s egyben kérjük a
határidő meghosszabbítását; a kérdéseire megküldhető adatok előállításán
dolgozunk, előző levele - valószínűleg - a levelezőprogram problémája
miatt nem jutott el időben az adatgazdákhoz.

Megértését és türelmét nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [BCE request email]

2015.06.11. 15:05 keltezéssel, Bakó Júlia írta:

idézett részek megjelenítése

Kommunikációs Iroda, Budapesti Corvinus Egyetem

Tisztelt Bakó Júlia,
egyeztettem az illetékes kollégákkal; megkezdték az adatok előállítását,
így ismételten kérem szíves türelmét, 15 napon belül megküldjük a pontos
válaszunkat.

Megértését és segítő együttműködését nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [1][BCE request email]

-------- Eredeti üzenet --------

Tárgy: Re: Közérdekű adat igénylés - Rendszeres szociális ösztöndíjak
Dátum: Fri, 12 Jun 2015 10:43:19 +0200
Feladó: Kommunikációs Iroda [2]<[BCE request email]>
Címzett: Bakó Júlia [3]<[FOI #4602 email]>

Tisztelt Bakó Júlia,
szíves elnézését kérjük a késedelmes válaszadás miatt s egyben kérjük a
határidő meghosszabbítását; a kérdéseire megküldhető adatok előállításán
dolgozunk, előző levele - valószínűleg - a levelezőprogram problémája
miatt nem jutott el időben az adatgazdákhoz.

Megértését és türelmét nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [4][BCE request email]

2015.06.11. 15:05 keltezéssel, Bakó Júlia írta:
> Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!
>
> A törvényben előírt határidőig nem érkezett válasz a "Rendszeres szociális ösztöndíjak" tárgyú adatigénylésemre, a határidő meghosszabbítására pedig nem érkezett kérés. Kérem, az igénylést minél előbb szíveskedjenek teljesíteni, ellenkező esetben további jogi lépéseket fogok tenni.
>
> Üdvözlettel:
>
> Bakó Júlia
>
>
>
> -------------------------------------------------------------------
> Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
> [5][FOI #4602 email]
>
> Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
> [6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
>
> If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.
>
> -------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[BCE request email]
2. mailto:[BCE request email]
3. mailto:[FOI #4602 email]
4. mailto:[BCE request email]
5. mailto:[FOI #4602 email]
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Kommunikációs Iroda, Budapesti Corvinus Egyetem

Tisztelt Bakó Júlia,
amennyiben ideje engedi, szeretném kérni szíves visszajelzését, hogy
megfelelő-e az Önök részéről a válasz megküldése a lenti határidővel .

Megértését és segítő együttműködését nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [1][BCE request email]

2015.06.15. 9:02 keltezéssel, Kommunikációs Iroda írta:

Tisztelt Bakó Júlia,
egyeztettem az illetékes kollégákkal; megkezdték az adatok előállítását,
így ismételten kérem szíves türelmét, 15 napon belül megküldjük a pontos
válaszunkat.

Megértését és segítő együttműködését nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [2][BCE request email]

-------- Eredeti üzenet --------

Tárgy: Re: Közérdekű adat igénylés - Rendszeres szociális ösztöndíjak
Dátum: Fri, 12 Jun 2015 10:43:19 +0200
Feladó: Kommunikációs Iroda [3]<[BCE request email]>
Címzett: Bakó Júlia [4]<[FOI #4602 email]>

Tisztelt Bakó Júlia,
szíves elnézését kérjük a késedelmes válaszadás miatt s egyben kérjük a
határidő meghosszabbítását; a kérdéseire megküldhető adatok előállításán
dolgozunk, előző levele - valószínűleg - a levelezőprogram problémája
miatt nem jutott el időben az adatgazdákhoz.

Megértését és türelmét nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [5][BCE request email]

2015.06.11. 15:05 keltezéssel, Bakó Júlia írta:
> Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!
>
> A törvényben előírt határidőig nem érkezett válasz a "Rendszeres szociális ösztöndíjak" tárgyú adatigénylésemre, a határidő meghosszabbítására pedig nem érkezett kérés. Kérem, az igénylést minél előbb szíveskedjenek teljesíteni, ellenkező esetben további jogi lépéseket fogok tenni.
>
> Üdvözlettel:
>
> Bakó Júlia
>
>
>
> -------------------------------------------------------------------
> Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
> [6][FOI #4602 email]
>
> Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
> [7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
>
> If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.
>
> -------------------------------------------------------------------

--
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [8][BCE request email]

References

Visible links
1. mailto:[BCE request email]
2. mailto:[BCE request email]
3. mailto:[BCE request email]
4. mailto:[FOI #4602 email]
5. mailto:[BCE request email]
6. mailto:[FOI #4602 email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
8. mailto:[BCE request email]

Kerezsi Marica, Budapesti Corvinus Egyetem

5 Melléklet

Tisztelt Bakó Júlia,
mellékelten küldöm a kért adatokat, így
- a rendszeres szociális ösztöndíjak felosztására vonatkozó összesítő
adatokat, amely tartalmazza az öneltartókra vonatkozó - intézményi szinten
fellelhető - adatokat;
- a szabályozásra vonatkozó hallgatói térítési és juttatási szabályzatokat
és utasításokat;
- továbbá a pontrendszereket és a hozzá kapcsolódó kiegészítést.
A rendszeres szociális ösztöndíjak megítélésekor minden esetben figyelembe
vettük a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk
fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 16.
§ (2)-(4) bekezdéseiben szabályozott garantált összegeket.
Szeretném kérni, hogy a jövőben közérdekű adatszolgáltatási igényét az
Adminisztratív Igazgatóságra nyújtsa be az alábbi elérhetőségeken:
Adminisztratív Igazgatóság
1093 Budapest
Fővám tér 8.
Főépület, 293. szoba
Tel: 482-5024
Fax: 482-5021
[1][email address]
Üdvözlettel:
Sárközi-Kerezsi Marica
mb. adminisztratív igazgató
[2]2015.06.15. 9:02 keltezéssel, Kommunikációs Iroda írta:
Tisztelt Bakó Júlia,
egyeztettem az illetékes kollégákkal; megkezdték az adatok előállítását,
így ismételten kérem szíves türelmét, 15 napon belül megküldjük a pontos
válaszunkat.

Megértését és segítő együttműködését nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [3][BCE request email]

-------- Eredeti üzenet --------

+-----------------------------------------------------------------------+
| Tárgy:|Re: Közérdekű adat igénylés - Rendszeres szociális ösztöndíjak|
|--------+--------------------------------------------------------------|
| Dátum:|Fri, 12 Jun 2015 10:43:19 +0200 |
|--------+--------------------------------------------------------------|
| Feladó:|Kommunikációs Iroda [4]<[BCE request email]> |
|--------+--------------------------------------------------------------|
|Címzett:|Bakó Júlia [5]<[FOI #4602 email]> |
+-----------------------------------------------------------------------+

Tisztelt Bakó Júlia,
szíves elnézését kérjük a késedelmes válaszadás miatt s egyben kérjük a
határidő meghosszabbítását; a kérdéseire megküldhető adatok előállításán
dolgozunk, előző levele - valószínűleg - a levelezőprogram problémája
miatt nem jutott el időben az adatgazdákhoz.

Megértését és türelmét nagyon köszönjük!

Üdvözlettel,
Surányi-Szebedinszki B. Szandra

--
Kommunikációs Iroda
Budapesti Corvinus Egyetem

Telefon: 06 1/482 5298
E-mail: [6][BCE request email]

[7]2015.06.11. 15:05 keltezéssel, Bakó Júlia írta:
> Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!
>
> A törvényben előírt határidőig nem érkezett válasz a "Rendszeres szociális ösztöndíjak" tárgyú adatigénylésemre, a határidő meghosszabbítására pedig nem érkezett kérés. Kérem, az igénylést minél előbb szíveskedjenek teljesíteni, ellenkező esetben további jogi lépéseket fogok tenni.
>
> Üdvözlettel:
>
> Bakó Júlia
>
>

-------- Eredeti üzenet --------

+------------------------------------------------------------------------+
| Tárgy:|Közérdekű adat igénylés - Rendszeres szociális ösztöndíjak |
|--------+---------------------------------------------------------------|
| Dátum:|Sun, 10 May 2015 11:00:01 -0400 |
|--------+---------------------------------------------------------------|
| Feladó:|Bakó Júlia [8]<[FOI #4602 email]> |
|--------+---------------------------------------------------------------|
|Címzett:|Közérdekű adat igénylések BCE adatgazdánál |
| |[9]<[BCE request email]> |
+------------------------------------------------------------------------+

Tisztelt Budapesti Corvinus Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
2010. január 1-től jelen adatkérés teljesítéséig a Budapesti Corvinus Egyetem
hallgatói részére juttatott rendszeres szociális ösztöndíjra
vonatkozó alábbi adatokat, tanulmányi félévek szerinti bontásban:
1. Azon hallgatók száma, akik rendszeres szociális ösztöndíjban részesültek, valamint a köztük szétosztott pénz összesített összege.
2. Azon hallgatók száma, akik sikeresen igazolták az öneltartó státuszukat, és rendszeres szociális ösztöndíjban részesültek, valamint a köztük szétosztott pénz összesített összege.
3. Azon hallgatók száma, akik NEM a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 16. § (2)-(4) bekezdése
(vagy az ezt részletező egyetemi szabályzatok) alapján részesültek támogatásban, valamint a köztük szétosztott pénz összesített összege.
4. A rendszeres szociális támogatás elosztásának az egyetem, a kar és a hallgatói önkormányzat által összeállított szempontrendszere, pontrendszere.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. május 10.

Üdvözlettel:

Bakó Júlia

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[10][FOI #4602 email]

Ha a(z) Budapesti Corvinus Egyetem nem a(z) [11][BCE request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[12]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[13]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. file:///tmp/callto:2015.06.15.%209
3. mailto:[BCE request email]
4. mailto:[BCE request email]
5. mailto:[FOI #4602 email]
6. mailto:[BCE request email]
7. file:///tmp/callto:2015.06.11.%2015
8. mailto:[FOI #4602 email]
9. mailto:[BCE request email]
10. mailto:[FOI #4602 email]
11. mailto:[BCE request email]
12. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
13. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Tisztelt Surányi-Szebedinszki B. Szandra!

A kért adatokat megkaptam, köszönöm az együttműködést.

Üdvözlettel:

Bakó Júlia