Pontosítás kérése- Büntetőeljárások az SZTE dolgozói ellen

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Szegedi Tudományegyetem munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt RH Kabinetiroda!

Alapos és korrekt válaszukat korábbi adatigénylésemre megkaptam. Két apró pontosítást szeretnék még kérni.

Az első levelük 4. Pontjával kapcsolatos. Bevallom, ennek fogalmazása kicsit bonyolult. Én azt értem meg belőle, hogy az elmúlt 5 évben nem volt olyan eset, hogy közalkalmazottat azonnali hatállyal felmentettek volna olyan cselekménye miatt, ami miatt feljelentést tettek ellene, és a legszigorúbb szankció a távolléti díj melletti felfüggesztés volt. Jól értem ezt?

Ha pedig a legsúlyosabb szankció a felmentés volt, milyen bűncselekmény gyanúja merült fel, ami miatt ezt a legsúlyosabb szankciót kellett alkalmazni?

Korrekt tájékoztatásukat még egyszer megköszönve

Tisztelettel:
Marosi László