Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Új Köztársaságért Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 27. § (3a)
bekezdése alapján kérem, hogy szíveskedjen elektronikus úton
megküldeni részemre a 2010. január 1-jét követően kötött polgári
jogi szerződések listáját a szerződő fél, a szerződés tárgya és a
kikötött ellenérték megjelölésével.

Engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét arra, hogy az
Alkotmánybíróság által a napokban meghozott, IV/3139/2012.
határozat szerint az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése, 39. cikk (2)
bekezdése és az Infotv. 27. § (3) és (3a) bekezdései alapján minden,
államháztartási forrás felhasználásával összefüggő adat - az
adatkezelő személyétől függetlenül - közérdekből nyilvános adat,
amelyre vonatkozóan - a korábbi bírósági gyakorlatot felülírva - az
államháztartáson kívüli szervezetek is kötelesek adatigénylés
esetén tájékoztatást adni. Ennek elmaradása vagy megtagadása esetén az
alkotmánybírósági határozat szerint az Infotv. 31. §-a szerint az
adatigénylő bírósághoz fordulhat.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. február 17.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Új Köztársaságért Alapítvány

1 Melléklet

Tisztelt Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.!

Mellékelten küldöm az Új Köztársaságért Alapítvány Önök által kért
polgárjogi szerződéseinek listáját.

Üdvözlettel,

Új Köztársaságért Alapítvány
titkárság

Új Köztársaságért Alapítvány

Tisztelt Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.!

Az atlatszo.hu tegnap megjelent DK és PM: friss alapítványok, ismert
nevek című írásban a Demokratikus Koalíció anyagával kapcsolatosan két
pontatlanság szerepel, kérem ezek javítását.
1. A Demokratikus Koalíció pártalapítványa nem a cikkben szereplő 2015.
március 10-én jegyezték be, hanem 2014. december 10-én vált jogerőssé a
bejegyző végzésünk, tehát ekkor történt meg az Alapítvány bejegyzése.
2. A cikkben az szerepel, hogy Debreczeni József a párt alelnöke. A
februári tisztújításon Debreczeni József nem jelöltette magát
alelnöknek, csak az Elnökség tagjának, amely tisztségre meg is
választották. Tehát a szerződés kötés időpontjában valóban a párt
alelnöke volt, ma azonban Debreczeni József a párt Elnökségének tagja.

Kérem szíveskedjenek a fentiek alapján a Demokratikus Koalícióval
kapcsolatos írást pontosítani.

Köszönettel,

Dr. Kolber István
elnök
Új Köztársaságért Alapítvány