Phoenix

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Keszthely Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Keszthely Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A keszthelyi Phoenix Kikötõ eladása és az azzal kapcsolatos összes dokumentumot. A szóbanforgó iratok hozzávetőleges listája a következő:

1. A Balatoni Hajózási Zrt. és Keszthely városa között megkötött megállapodást a Poenix Kikötő azon tulajdonrészének városi tulajdonba adásáról, amely előzőleg a Balatoni Hajózási Zrt. tulajdonában volt,
2. A Poenix Kikötő éves penzügyi jelentését az elmúlt három évről,
3. Az előző tulajdonosok kártalanításáról, vagy kivásárlásáról hozott határozatokat, beleértve az elővételi joggal rendelkező partnert is,
4. A Poenix Kikötő eladását megelőző értékbecslések teljes anyagát, melyeken az eladási ár alapult,
5. Az eladást megelőző pályázati kiírást, annak megjelölésével, hogy a pályázatot hol és mikor hirdették meg,
6. A beérkezett vételi ajánlatokat,
7. A sikeres vevő kiválasztását eldöntő testületi ülés jegyzőkönyvét,
8. A kiválasztott vevő benyújtott, illetve ha a kettő nem azonos, akkor a benyújtott és a később elfogadott ajánlatát,
9. Az eladás tárgyát képező terület kataszteri térképét és a megkötött tranzakció telekkönyvi bejegyzéséről készült regisztrációs irat másolatát,
10. Az adásvételi szerződést, valamint
11. A vevő vagy vevők listáját, azok céges, illetve személyes azonosítását.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. december 6.

Üdvözlettel:

Kerekes Sándor
[email address]