Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Magyar Nemzeti Múzeum!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni a részemre mindazon adatokat, dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy
a) a Magyar Nemzeti Múzeum székhelyének (1088 Budapest, Múzeum krt. 14–16.) területére kik és milyen jogcímen rendelkeznek gépjárművel behajtási, illetve parkolási jogosultsággal;
b) összesen hány gépkocsi várakozhat egyidejűleg a területen, és mi alapján határozták meg ezek számát;
c) a 2011-es, és a 2012-es, valamint az adatkérés időpontjáig a 2013-as évben mennyi bevétel keletkezett a parkolóhelyekkel összefüggésben;
d) ki rendelkezik a parkoló üzemeltetési jogával, és milyen feltételekkel (mennyi időre szól a megállapodás és mikortól, milyen jogok illetik, kötelezettségek terhelik a feleket).

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. december 11.

Üdvözlettel:
atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Nemzeti Múzeum!

Kérjük jogszabályi kötelezettségüknek megfelelően válaszoljanak az adatigénylésre.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Csorba László, Nemzeti Múzeum

Tisztelt Szerkesztoseg,

ahogy az unnepnek vege, valaszolunk.

Udvozlettel,

Csorba Laszlo

________________________________________
Feladó: Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft. [[FOI #1948 email]]
Küldve: 2013. december 30. 16:10
Címzett: Csorba László
Tárgy: Re: Közérdekűadat igénylés - Parkolóhely-hasznosítás

Tisztelt Nemzeti Múzeum!

Kérjük jogszabályi kötelezettségüknek megfelelően válaszoljanak az
adatigénylésre.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

-------------------------------------------------------------------
Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #1948 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató
hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

Csorba László, Nemzeti Múzeum

Tisztelt Szerkesztőség!

A 2013. december 11-én érkezett elektronikus levelükben foglalt kérdésekre alább, azok megfogalmazási sorrendjében válaszolok.

a) a Magyar Nemzeti Múzeum székhelyének (1088 Budapest, Múzeum krt. 14–16.) területére kik és milyen jogcímen rendelkeznek gépjárművel behajtási, illetve parkolási jogosultsággal;

A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.) a parkolás a főigazgató által jóváhagyott szabályok szerint történik. Parkolási engedélyt csak olyan gépkocsi kaphat, amelynek tulajdonosa a múzeum közfeladatai ellátásához szükséges okból hajt be a Múzeumkert területére. Ilyenek lehetnek a múzeumnak és vidéki szervezeti egységeinek (több mint 20 telephely szerte az országban) dolgozói, továbbá a fenntartó, illetve a partner intézmények munkatársai. A főigazgató indokolt esetben (rendezvények, felsőbb vezetői látogatás, stb.) ideiglenesen megvonhatja a parkolásra vonatkozó jogosultságot, illetve különleges helyzetekben, fontos külső partnerekkel való együttműködés céljából rendkívüli parkolást engedélyezhet.

b) összesen hány gépkocsi várakozhat egyidejűleg a területen, és mi alapján határozták meg ezek számát;

Az egyidejűleg elfoglalható parkolóhelyek száma elvileg 100 körül van, de rendszeresen (naponta) mintegy 30-40 gépkocsi fordul meg a kertben. Számos vidéki kollégánk rendelkezik ugyanis behajtási engedéllyel, ám ezt az év során alig néhányszor kell igénybe vennie. Parkolni kizárólag a Múzeumkert Múzeum utca felőli, murvával felszórt, kordonnal kijelölt szakaszán lehet. A Múzeumkert Bródy Sándor utcai szakasza kizárólag gépjárművel történő anyag-, áru-, műtárgy- és személyszállítás esetén, a ki- és berakodás, továbbá a múzeumi ügyintézés idejére vehető igénybe. A parkolóhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, és amennyiben a parkoló megtelt, máshová beállni a később érkezőknek nem lehet. Utóbbi eset azonban kizárólag különleges alkalmakkor, nagyrendezvények idején fordul elő.

c) a 2011-es, és a 2012-es, valamint az adatkérés időpontjáig a 2013-as évben mennyi bevétel keletkezett a parkolóhelyekkel összefüggésben;

A parkolásért a Múzeum díjat nem számíthat fel, mivel vállalkozási tevékenységet (és így pl. parkoló-üzemeltetést, stb.) egyáltalán nem folytat. A gépkocsik beállásával kapcsolatban tehát semmilyen pénzbevétel nem keletkezik.

d) ki rendelkezik a parkoló üzemeltetési jogával, és milyen feltételekkel (mennyi időre szól a megállapodás és mikortól, milyen jogok illetik, kötelezettségek terhelik a feleket).

Fentieknek megfelelően a parkoló nem üzemszerűen működik, tehát nem kapcsolódnak hozzá üzemeltetési jogok, hanem a kert része, vagyis olyan – vagyonkezelésileg a múzeum épületéhez tartozó, azzal közös helyrajzi számon elhelyezkedő – közterület, amelyet a múzeum – közérdekű feladatainak ellátása érdekében, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően – igénybe vesz.

Csorba László
főigazgató
Magyar Nemzeti Múzeum

________________________________________
Feladó: Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft. [[FOI #1948 email]]
Küldve: 2013. december 11. 12:02
Címzett: Csorba László
Tárgy: Közérdekűadat igénylés - Parkolóhely-hasznosítás

Tisztelt Magyar Nemzeti Múzeum!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni a részemre
mindazon adatokat, dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy
a) a Magyar Nemzeti Múzeum székhelyének (1088 Budapest, Múzeum krt.
14–16.) területére kik és milyen jogcímen rendelkeznek gépjárművel
behajtási, illetve parkolási jogosultsággal;
b) összesen hány gépkocsi várakozhat egyidejűleg a területen, és mi
alapján határozták meg ezek számát;
c) a 2011-es, és a 2012-es, valamint az adatkérés időpontjáig a
2013-as évben mennyi bevétel keletkezett a parkolóhelyekkel
összefüggésben;
d) ki rendelkezik a parkoló üzemeltetési jogával, és milyen
feltételekkel (mennyi időre szól a megállapodás és mikortól, milyen
jogok illetik, kötelezettségek terhelik a feleket).

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. december 11.

Üdvözlettel:
atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #1948 email]

Ha a(z) Nemzeti Múzeum nem a(z) [Nemzeti Múzeum request email] címen fogadja
a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact