Önkormányzati beruházások közérdekű adatokkal történő kiegészítése
Tisztelt Tata Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
A város vezetése által több alkalommal közzétett beruházási lista alapján, az alábbi adatok megismerésére tartok igényt:
Beruházások költségei és kivitelezői:
Kérem, hogy a felsorolt beruházások és fejlesztések esetében szíveskedjenek tételesen megadni:
a projekt teljes bekerülési költségét (bruttó összeg),
a kivitelező(k) nevét és elérhetőségét,
a projekt megvalósításának pontos időpontját (év, hónap),
a beruházás finanszírozásának forrását (pl. állami pályázat, európai uniós támogatás, önkormányzati saját forrás),
ha volt pályáztatás: a közbeszerzési eljárás számát és típusát, és a nyertes ajánlattevőt.
Költségvetési sorok és dokumentumok:
Kérem, hogy szíveskedjenek megküldeni azt is, hogy ezek a beruházások az önkormányzat mely költségvetési soraihoz vagy éves költségvetési rendeleteihez kapcsolódnak.
Lista kiegészítése:
Kérem, hogy az alább megosztott beruházási listát egészítsék ki az itt kért közérdekű adatokkal, és így kiegészítve bocsássák rendelkezésemre.
Városfejlesztés, út, kerékpárút, közlekedésbiztonság:
- Kossuth tér újjáépítése, környező utcák megújítása
- Tata-Vértesszőlős-Tatabánya Által-ér menti kerékpárút
- Tata-Dunaalmás kerékpárút tatai kistérségi beruházásban
- Városközponti körforgalom direkt ágakkal való bővítése
- Jázmin utca, Gesztenye-fasor, Mikovinyi utca kereszteződésében körforgalom kialakítása
- Új út, Oroszlányi út és Fényes fasor kereszteződésében körforgalom kialakítása
- Közúti közlekedési lámpa 9 helyszínen (zebra és kereszteződés) létesült
- Üzletközpont (Interspar, Lidl) épült a városközpontban új közlekedési csomópontokkal
- Városi piac építése
- Agostyáni kerékpárút
- Baji úti kerékpárút
- Kerékpárút építése a Fényes irányába az Által-éri kerékpárúthoz csatlakoztatása, 640 méter
- Új burkolat, új gyalogos átkelő a Gesztenye fasoron intelligens zebrával
- Kerékpárkölcsönző rendszer
- Új burkolat és forgalomterelő sziget a Naplókert utcában (a lakókert és a Fekete út közötti szakaszon)
- Környei úti körforgalom megújítása
- Móricz Zsigmond tér felújítása
- Sebességcsökkentő kihelyezése a Nefelejcs utcában
- Új murvás útburkolatot kaptak az állatneves utcák (Őz, Szarvas és Nyúl)
- Új aszfaltos útburkolatot kapott a Mária utca
- Intelligens zebra létesítése a Kocsi utcai kereszteződésben
- Komáromi utca felújítása, Új úti kereszteződésben lámpás kereszteződés
- Fazekas utca - Kálvária utca csomópontjának átépítése
- Trafibox kihelyezése a Május 1. úton
- Deák Ferenc utca - Gábor Áron utca - Öveges utca közötti járdaszakasz akadálymentesítése a Vakok Intézete lakói érdekében
- Mátyás király és Lóverseny utcáknál lépcsők elbontása, taktilis útjelek elhelyezése
- Piktogramok a Vértesszőlősi út-Deák Ferenc utca kereszteződésében
- Intelligens zebra létesítése, új gyalogátkelő építése a Vértesszőlősi úton
- Piktogramok felfestése az Agostyáni utca - Ady Endre utca kereszteződésében, intelligens zebra létesítése az Ady Endre utcán
- Zöldparkoló kialakítása a Vértesszőlősi út mentén
- Az Év Kerékpárútja lett az Által-ér völgyi kerékpárút
- Utcanévtáblák megújítása Kertvárosban
- Szilárd burkolattal nem rendelkező utak felújítása 8 kilométeren 35 ezer négyzetméteren a Nádas, a Benczúr Gyula, a Szélkút, a Zichy Mihály, a Barcsay Jenő, a Hársfa, a Szőlősor és a Zsellér utcákban - 2024 februárban is megtörtént a felújítás
- A Nádas utca kiépítése az Újhegyi út és az új bölcsőde közötti szakaszon, járda az utca jobb oldalán, parkolók, szennyvízcsatorna
- Elektromos töltőállomás az Alkotmány és a Fürdő utcában
- Egység utcában 60 férőhelyes új parkoló
- Kiss Ernő-Esze Tamás utcában forgalomcsillapító párnák elhelyezése
- Színes Iskola előtt a Fényes fasoron zebra kiépítése
- Új parkolók kiépítése a Csillagvizsgáló előtt
- Váralja utcában új aszfaltburkolat és csapadékvíz-elveztő rendszer felújítása
- Fáklya utca környezetében az üdülőövezetben az utak mart aszfaltos felújítása
Közvilágítás:
- 4000 lámpából már 2500 LED-es
- Eötvös utca közvilágításának kiépítése
- Újhegyi út és Tavasz utca közvilágításának megújítása
- Tóparti közvilágítás kiépítése
- Május 1 út-Bacsó Béla utca világítás korszerűsítés (145 db)
- Kismosó-patak sétány és közvilágítás kiépítése
- Szent Kereszt Plébániatemplom díszvilágítás-fejlesztés
- Napelemes közvilágítási lámpaoszlopok a Gesztenye fasoron és a Rozgonyi utcában
Ingatlanfejlesztések, szolgáltatások:
- Panel program, több mint 2500 lakás megújulásához járult hozzá a város
- Szennyvíztisztító bővítése, felújítása
- Távhőszolgáltatás megújítása, új csőszakasz építése, hőközpontok korszerűsítése, egyedi mérők felszerelése, távhőszolgáltatás koncesszióba adása
- Ökoturisztikai Központ épült az Öreg-tó partján
- Farkasház (Fischer) közösségi házzá alakítása (Bercsényi u. 1.)
- A Városgazda Kft-nek új telephely épült a Széles Csapás úton
- Turisztikai Desztináció Menedzsment létrehozása
- Új okmányiroda, majd Tatai Járási Hivatal a Forrásházból
- Vakok Intézete létesült a régi Dobi Iskola helyén állami beruházásban
- Zsidó temető felújítása
- Önkormányzati Hivatal felújítása
- Vaszary villa felújítása
- A Szent Kereszt Plébániatemplom és a Református templom toronyfelújítása, majd a teljes külső, részben belső felújítás, Kapucinus templom új torony és tetőfelújítás
- Angolkert: Nyári lak és nyári konyha (Celláriusz) felújítása, Herendi kiállítás, szabadtéri színpad
- Fazekas utcai Kőfaragóház újjáépítése
- Söréttoronyban megnyílt a Tata építészeit bemutató állandó kiállítás
- Kálvária-szoborcsoport megújítása
- A Piarista Rendház függőkertjének megújítása (támfal, járdafelújítás, kerti padok kihelyezése)
- Csillagda felújítása, bővítése, kiállítóhely létrehozása
- Szelektív kukák kiosztása, összesen 4536 db
- Várárok megújulása, Várkapu felújítása
- A volt rendelőintézet tetőfelületének teljes javítása
- Lakossági esővízgyűjtők edények kiosztása kb. 600 db
- Megépült a Magyary Ház, új könyvtár, rendezvénytermek, Coworking irodák és kávézó működik az épületben
- Malomkert létrehozása vizes játszótérrel, a felújított Jenő-malom a molnárok életét mutatja be
- Szűzanya Emlékhely megújítása Agostyánban
- Tata Kártya bevezetése, diákoknak ingyenesen
- Újhegyben egy ivóvízvezeték szakasz megújítása, új közkút létesítése
Intézményfejlesztések:
- Energiaracionalizálás iskolákban, óvodákban, bölcsödében: Kőkúti, Vaszary, Jázmin, Fazekas, Menner, Talentum iskolák, Fürdő utcai, Geszti, Kincseskert óvodák, Csillagsziget Bölcsőde, és az Idősek Otthonában a Fényes fasoron is)
- Eötvös József Gimnáziumban új labor
- Bartók Óvoda épült a Makovecz iroda tervei alapján
- Új konyha: Kőkúti Iskola, Csillagsziget Bölcsőde
- Bláthy kollégium, tanműhelyek energiaracionalizálás, fűtéskorszerűsítés
- A védőnők színvonalas elhelyezése új helyszínen a Fürdő utcában
- Új szakrendelő megépítése, új vérvételi hely és labor létrehozása
- Vaszary Iskola zöldudvar, épületfelújítás, új tálaló konyha
- Jázmin Iskola épületfelújítás, könyvtárszoba, udvaron Máltai játszókert
- Jávorka kollégiuma, az iskola és a focipálya megújult állami támogatással
- Kiépült a Református Gimnázium, a helyi református közösség és állami támogatással
- Kőkúti Iskola tetején a napelem park a tanuszoda fűtését szolgálja
- Újhegyi Bölcsőde építése. A tálalókonyhájának, kiszolgáló helyiségeinek berendezési tárgyakkal, konyhatechnológiai eszközökkel való bővítése, beltéri és udvari játékeszközök kerültek az intézménybe
- Nyári napközis tábor a Fényesen
- Piarista Rendház felsőoktatási és továbbképzési bázis lett
- Peron Music Könnyűzenei Tehetségközpont nyílt a Rendházban
- Szivárvány Óvoda felújítása, energia-racionalizálása és új intézmény indítása (Református EGYMI)
- Segítségnyújtás a Mentőállomásnak: állomás előtti bejárat térkövezése, kapu és garázs ajtajának automatizálása, égési sérülések kezelésére szolgáló kötszer és egyéb eszközök beszerzése több alkalommal
- Megújult a Fenyő téri emlékoszlop
- Nyugdíjas közösségi ház létesült a Fenyő téren
- Új Szociális Alapellátó Intézmény épült a régi kertvárosi iskolából, tetőtér bővítéssel
- Új mikrobuszt kapott a Szociális Alapellátó
- 100 darab új jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz szükséges készüléket szerzett be a Szociális Alapellátó Intézmény. Az intézmény épületében klímaberendezések beszerzése és világítás korszerűsítés történt
- A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai számára új laptopokat biztosított az önkormányzat
- Napelemek a múzeumi raktárhoz
- Megújult a Német Nemzetiségi Múzeum raktára, udvara, a malomárok, új híd készült a Malompatakra, megtörtént a főépület külső megújítása, új malomkerék, fűtés korszerűsítése
- Önkéntes tűzoltók támogatása évente, a tűzoltó raktár felújítása
- Megújult az Agostyáni Rendezvényház
- Megújult a Szélkút utcai közösségi ház
- Gyermek Könyvmegálló az Építők parkjában
- Az Agostyáni Óvodában elkészült az udvari térburkolat és megújult a játszóudvar
Gazdaság:
- Öreg-tó halászati joga 15 évre a városé
- Villamos energia hálózat bővítése az Ipari Parkban
- Új gyártócsarnokkal bővült az NHK
- Megépült az Ipari Parkban a Hubik Trans-Sped Kft. Irodaháza
- Inkubátorház megépítése kezdő vállalkozásoknak
- Vértes-Út Kft. Új telephelyet létesített - több mint 2000 négyzetméteres raktárcsarnok és irodaépület a Déli Ipari Parkban
- Az Ipari Park fejlődése folyamatos, jelenleg 52 cég, 1822 fő foglalkoztatottal
- Az iparűzési adóbevétel 2010-ben 921 millió forint, 2024-ben mintegy 3 milliárd forint
Zöldfelületek, játszóterek:
- Megvalósult a Fényes tanösvény
- Tópart fövenyesítése, Által-ér rekonstrukció, zsilipek
- Réti 8-as tó újjáépítése
- Tópart sétány egy részének felújítása
- Erdőtelepítés a Tulipán utca környezetében, valamint a Fácánoskert mellett, átlag 50-100 fa ültetése évente
- 7 db új játszótér, régiek bővítése, összesen 23 játszótér városszerte
- Az Építők parkjában parkoló és óriás játszótér sportpályákkal, csapadékvíz elvezetéssel
- Új Úti Diákotthon játszóterének felújítása
Sportfejlesztések:
- Kőkúti tanuszoda megépítése
- Megépült a Güntner Aréna Városi Sportcsarnok
- Jégsátor a Kőkúti Iskola udvarán
- 4 új fitnesz park
- Új TAC sporttelep: focipályák és öltöző részben állami és önkormányzati pályázatból és támogatással
- Strandröplabda pálya az Építők parkjában és a Fényesen
- Műfüves grundpálya létesítése
- Eötvös József Gimnáziumban új sportpálya
- Vaszary Iskola sportudvar, új tornaterem
- Jázmin Iskola sportudvar
- A Református Gimnáziumban új tornaterem épült
- Új kajakház
Közösségi közlekedés:
- Új buszmegállók elhelyezése, 56 db
- tájékoztató oszlopok
Csapadékcsatornák, források:
- Kismosó forrás és patak, valamint a Kastély tó rehabilitációja
- Malom patak rekonstrukciója, Kodály tér megújítása
- Grófi forrástó (Katonai medence) rehabilitációja a Fényesen
- Hajdú utca teljes átépítése, csatornázása
- Az Építők parkjában csapadékvíz elvezetés a Deák Ferenc utcától
- Budai Nagy Antal és Dózsa György utcában csapadékvíz-kezelés fejlesztése
- Nyílt árok burkolása az Esze Tamás utcában, Klapka György utcában
- Iskola utca zárt vezetékszakasz tisztítása
- Toldi Miklós utca és Iskola utca kereszteződésében lévő áteresz felett burkolatot és surrantót alakítottak ki
- Kismosó patak átereszének korszerűsítése
- Meder rendezése az Új úti árok egy szakaszán
- Szilágyi Erzsébet utca 77-79. Vízelvezetés "K" szegély kialakításával
- Deák Ferenc utca - Építők u. csapadékvíz sávnyelő felújítása
- Vágó utcai vízvezeték leburkolása
- A Cseke-tó gátjának biztonsági vizsgálata és injektálása
- Gesztenye fasor-Vasút utca csapadékvíz-elvezető csatorna építése, 1400 méter hosszan
- Burkolt csapadékvíz-elvezető árok a Szabadság utcában
- Nádas utcában esőkertek kialakítása
- Agostyán, Szabadság utca csapadékvíz-elvezetése
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. május 7.
Üdvözlettel:
Könyves Gusztáv