Önkormányzati bérlakások - Veszprém

Erről a kérésről, jelentették hogy rendszergazdai figyelmet igényel.

Tisztelt Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy:

2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. augusztus 13.

Üdvözlettel:

Halász Henrietta

Veszprém Önkormányzat, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Asszonyom!

 

Hivatkozva a 2019. augusztus 13. napján, „Közérdekű adat igénylés -
Önkormányzati bérlakások – Veszprém”  tárgyú, elektronikus úton megküldött
megkeresésére, az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29-30. §-a alapján az
alábbiakról tájékoztatom.

 

Táblázat  Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának bérlakásairól
  2017.12.31 2018.12.31 2019.06.30
Önkormányzati bérlakások száma 187 179 179
Üres önkormányzati bérlakás 14 8 8
  Ebből lakható állapotban 3 3 0
Lakáskiürítési eljárás indítása 0 2 0
Önkormányzati bérlakás eladás 0 8 0
Önkormányzati bérlakás vásárlás 0 0 0
Önkormányzati bérlakás építés 0 0 0
Önkormányzati bérlakás kiadása, kiutalása 10 15 7

 

Kérem válaszom szíves tudomásul vételét.

 

dr. Mohos Gábor

jegyző

 

 

 

idézett részek megjelenítése