Önkormányzati bérlakások - Győr

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

2018-ban, 2019-ben és a 2020. év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2018-ban, 2019-ban és 2020-ban január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. november 4.

Üdvözlettel:

Szopkó Zita

info, Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt.

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy az [Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. request email] e-mail címre küldött levele sikeresen beérkezett Társaságunkhoz.

Köszönjük megkeresését, az ügyintézés idejére kérjük szíves türelmét.

Üdvözlettel:

Győr-Szol Zrt.

Ez egy automatikus levél, kérjük, erre ne válaszoljon.

Ez az e-mail (és annak bármely melléklete) bizalmas információkat tartalmaz és jogi védelem alatt áll. Az üzenet csak a címzett(ek)nek szól. Amennyiben nem Ön a küldemény címzettje, úgy a téves kézbesítést haladéktalanul jelezze e-mailben a feladónak és a teljes küldeményt törölje számítógépéről. Amennyiben nem Ön az üzenet címzettje, kérjük ne készítsen másolatot az üzenetről, semmilyen célra ne használja fel és ne adja át más személynek, az ilyen magatartás levéltitok megsértésének minősül.

Felhívom figyelmét, hogy az e-mailben szereplő adatok kezelése kizárólag az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) - nak a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelő jogalappal és módon történhet.