Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen részleteiben kijelölhető, kimásolható, terjeszthető elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbiakban meghatározott

külföldi nevelési-oktatási intézmények nyilvántartott neve

közérdekből nyilvános adatokat, ha ilyet ismer.

"Adatkezelő
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Közadatkör megnevezése
Külföldi nevelési-oktatási intézmények nyilvántartása

Közadatkör leírása
Magyarország területén külföldi nevelési-oktatási intézmény akkor működhet, akkor adhat ki külföldi bizonyítványt, ha abban az államban, ahonnan származik, az intézményt nevelési-oktatási intézménynek, az általa kiadott bizonyítványt pedig az ilyen nevelési-oktatási intézménynek megfelelő bizonyítványnak jogszerűen elismerik, és az elismerést hitelt érdemlően bizonyították, feltéve, hogy az intézmény működése nem ellentétes az Alaptörvényben foglaltakkal. E rendelkezések a nemzetközi iskolák tekintetében irányadók azzal az eltéréssel, hogy az elismerést az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezetnek kell kiadnia. A külföldi nevelési-oktatási intézményt az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján – veheti nyilvántartásba és engedélyezheti a működését. A fenntartó - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - kérheti a nyilvántartásba vételi és működési engedély kiadását az oktatásért felelős minisztertől. Ha az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezet csak már működő intézmény számára ad ki elismerést, a nemzetközi óvoda, iskola számára ideiglenes működési engedély adható, amelynek feltétele az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezet által az akkreditációs eljárás megindításáról szóló igazolás kiállítása.

Kapcsolódó közfeladat
A külföldi nevelési-oktatási intézmények és a nemzetközi iskolák tekintetében a törvényességi ellenőrzési jogkör gyakorlása

Opcionális adatok
Részletes adattartalom
(11) A (10) bekezdés alapján a külföldi nevelési-oktatási intézményekről vezetett nyilvántartás tartalmazza a) a köznevelési intézmény aa) hivatalos nevét, ab) székhelyét és telephelyeit, ad) nyilvántartásba-vételi számát, ae) képviseletére jogosult személy nevét, b) a fenntartó ba) nevét, bb) képviseletére jogosult személy nevét, bc) Magyarországon bejegyzett címét.

Egyéb részletes adattartalom
Adatkészlet
https://www.oktatas.hu/felsooktatas/hato...

Közadatkészlet létrehozója funkció szerint
az oktatásért felelős miniszter

Elrendelő jogszabály
https://njt.hu/jogszabaly/2011-190-00-00...

Közhiteles
Közhiteles közadatkészlet

Közadatkör formája
Nyilvántartás

Tartalom típusa
Közérdekből nyilvános adat

Közadatkör elérhetősége
Internetes forrásból nem elérhető közadat"

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. november 17.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Nyilatkozat
Közzétett közadat igénylésénél személyes adat nem kérhető, és én nem járulok hozzá nevemnek a válaszában történő kezeléséhez, így abban történő nyilvános terjesztéséhez.

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

BM Ügyfélszolgálat

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

Adatvédelem (BM), Belügyminisztérium

1 Attachment

Tisztelt Címzett!

Mellékelten megküldöm a közérdekű adatigényére a választ.

Tisztelettel:

Belügyminisztérium

Tisztelt Belügyminiszter!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján 2023. november 17-én ezt az adatigénylést terjesztettem elő:
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen részleteiben kijelölhető, kimásolható, terjeszthető elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbiakban meghatározott

külföldi nevelési-oktatási intézmények nyilvántartott neve

közérdekből nyilvános adatokat, ha ilyet ismer.

"Adatkezelő
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Közadatkör megnevezése
Külföldi nevelési-oktatási intézmények nyilvántartása

Közadatkör leírása
Magyarország területén külföldi nevelési-oktatási intézmény akkor működhet, akkor adhat ki külföldi bizonyítványt, ha abban az államban, ahonnan származik, az intézményt nevelési-oktatási intézménynek, az általa kiadott bizonyítványt pedig az ilyen nevelési-oktatási intézménynek megfelelő bizonyítványnak jogszerűen elismerik, és az elismerést hitelt érdemlően bizonyították, feltéve, hogy az intézmény működése nem ellentétes az Alaptörvényben foglaltakkal. E rendelkezések a nemzetközi iskolák tekintetében irányadók azzal az eltéréssel, hogy az elismerést az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezetnek kell kiadnia. A külföldi nevelési-oktatási intézményt az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján – veheti nyilvántartásba és engedélyezheti a működését. A fenntartó - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - kérheti a nyilvántartásba vételi és működési engedély kiadását az oktatásért felelős minisztertől. Ha az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezet csak már működő intézmény számára ad ki elismerést, a nemzetközi óvoda, iskola számára ideiglenes működési engedély adható, amelynek feltétele az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezet által az akkreditációs eljárás megindításáról szóló igazolás kiállítása.

Kapcsolódó közfeladat
A külföldi nevelési-oktatási intézmények és a nemzetközi iskolák tekintetében a törvényességi ellenőrzési jogkör gyakorlása

Opcionális adatok
Részletes adattartalom
(11) A (10) bekezdés alapján a külföldi nevelési-oktatási intézményekről vezetett nyilvántartás tartalmazza a) a köznevelési intézmény aa) hivatalos nevét, ab) székhelyét és telephelyeit, ad) nyilvántartásba-vételi számát, ae) képviseletére jogosult személy nevét, b) a fenntartó ba) nevét, bb) képviseletére jogosult személy nevét, bc) Magyarországon bejegyzett címét.

Egyéb részletes adattartalom
Adatkészlet
https://www.oktatas.hu/felsooktatas/hato...

Közadatkészlet létrehozója funkció szerint
az oktatásért felelős miniszter

Elrendelő jogszabály
https://njt.hu/jogszabaly/2011-190-00-00...
https://njt.hu/jogszabaly/2011-190-00-00...
https://njt.hu/jogszabaly/2011-190-00-00...
Közhiteles
Közhiteles közadatkészlet
Közadatkör formája
Nyilvántartás
Tartalom típusa
Közérdekből nyilvános adat
Közadatkör elérhetősége
Internetes forrásból nem elérhető közadat"

Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2023. november 17.

Üdvözlettel:
Adatigénylő

Nyilatkozat
Közzétett közadat igénylésénél személyes adat nem kérhető, és én nem járulok hozzá nevemnek a válaszában történő kezeléséhez, így abban történő nyilvános terjesztéséhez."
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Adatigényemből kiemelem a következőt:
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A külföldi nevelési-oktatási intézményt az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján – veheti nyilvántartásba és engedélyezheti a működését. A fenntartó - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - kérheti a nyilvántartásba vételi és működési engedély kiadását az oktatásért felelős minisztertől."
" a külföldi nevelési-oktatási intézményekről vezetett nyilvántartás tartalmazza a) a köznevelési intézmény aa) hivatalos nevét, ab) székhelyét és telephelyeit, ad) nyilvántartásba-vételi számát, ae) képviseletére jogosult személy nevét, b) a fenntartó ba) nevét, bb) képviseletére jogosult személy nevét, bc) Magyarországon bejegyzett címét."
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2023. december 1-i emaillel továbbított, BM/33630/2023. iktatószámú, keltezés nélküli válaszában a Belügyminisztérium Jogtanácsosi és Adatvédelmi Főosztálya Kiss László megnevezéssel és részére a következő közadatokat adta meg:
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Jelenleg Magyarországon működő külföldi nevelési-oktatási intézmények a következők:"
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A dr. Bányai György saját aláírását tartalmazó, valószínűleg elektronikusan készített, kinyomtatott, majd tollal aláírt és szkennelt irat, amelyet az "aláíró" Belügyminisztérium kísérőlevelével továbbítottak, nem alkalmas arra, hogy a megadott
10, 2023. december 1-én Magyarországon működő iskola nevét kijelöljem és kimásoljam, azonban ezt a 10 nevet, köszönöm, nem igényelem más formátumban, újra.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Fentiek alapján kérem, szíveskedjen részleteiben kijelölhető, kimásolható elektronikus másolatban megküldeni részemre a megadott - nyilvántartott és működő - 10 iskola nevén túl azoknak a külföldi nevelési-oktatási intézményeknek a nevét is, amelyeket "az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján –" nyilvántartásba vehetett és vett 2023. december 1-ig, függetlenül attól, hogy a nyilvántartásba vett intézmény működhetett-e vagy működött-e Magyarországon, amennyiben ilyen nyilvántartott adattal a felelős Miniszter rendelkezik, és amennyiben ezek az adatok adatigénylésre megismerhető közadatok, vagy nyilvánosságra hozható közadatok.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. január 2.

Üdvözlettel:
Adatigénylő

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

BM Ügyfélszolgálat

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

2023. január 2-i beadványom melléklete:

Archív közadat helye: http://www.nefmi.gov.hu/ugyintezes/kulfo...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Külföldi és nemzetközi nevelési-oktatási intézmények nyilvántartásba vétele és működésének engedélyezése, a nemzetközi szerződés alapján létrejött nevelési-oktatási intézmények nyilvántartásba vétele; külföldön működő magyar nevelési-oktatási intézmény alapításának engedélyezése, nyilvántartásba vétele; ideiglenes működési engedély kiadása ideiglenes menedéket élvező gyermekek részére alapított nevelési-oktatási intézmény számára, az intézmény nyilvántartásba vétel
2006. október 4.
Cikk nyomtatás
Link küldés
Kizárólagosan az oktatási és kulturális miniszter hatáskörébe tartozó ügy.
Elérhetőségi adatok: dr. Hiller István miniszter, 1055 Budapest, Szalay u. 10-14.
A határozat előkészítését a Közoktatási Főosztály végzi.
Telefon: 473-7723
Fax: 3124-032
A hatósági ügy illetékes ügyintézője: dr. Szarka Erzsébet
Ügyfélfogadás rendje: kizárólag előzetes bejelentkezés alapján.

Az ügy intézése: az oktatási és kulturális miniszterhez címzett kérelemben meg kell jelölni, hogy milyen típusú intézmény engedélyezését és mely okból kérik. Csatolni kell az alábbiakat:

az intézményt alapító és fenntartó jogi személy magyarországi bejegyzését tanúsító okiratot, (bírósági végzés, vállalkozói engedély stb.),
nemzetközi egyezmény esetén a hivatkozást az egyezményre,
az intézmény alapító okiratát,
annak hitelt érdemlő igazolását, hogy az intézményt azon államban ahonnan származik, oktatási intézményként, az általa kiadott bizonyítványt pedig bizonyítványként elismerik,
az intézmény székhelyéül szolgáló ingatlan használatára jogosító okiratot,
az ingatlan használatba vételi engedélyét,
pedagógiai programját, eszköz és felszerelésjegyzékét, az alkalmazni kívánt pedagógusok jegyzékét,
az intézmény egy éves költségvetését, megjelölve, hogy az intézmény működését mely forrásból biztosítják.

Az eljárási határidő harminc nap, amelybe nem számítanak bele a Ket. 33.§ (3) bekezdésében meghatározott esetek (pl. a nemzetközi jogsegélyeljárásnak, a hiánypótlásnak, a szakhatóság eljárásának vagy az üzemzavarnak az időtartama). Az eljárásért 2.200 Ft általános eljárási illetéket kell fizetni a Magyar Államkincstárnál vezetett eljárási illetékbevételi számla javára, kivéve ha a kérelmező az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény, vagy más jogszabály alapján személyes illetékmentességben részesül.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

BM Ügyfélszolgálat

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

Adatvédelem (BM), Belügyminisztérium

2 Attachments

Tisztelt Címzett!

Mellékleten megküldöm a közérdekű adatigényére a választ és annak
mellékletét.

Tisztelettel:

Belügyminisztérium

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a következő adatigénylést terjesztettem elő a felelős minisztériumnak 2024. január 2-án:
kérem, szíveskedjen részleteiben kijelölhető, kimásolható elektronikus másolatban megküldeni részemre a (korábban) megadott - nyilvántartott és működő - 10 iskola nevén túl
azoknak a külföldi nevelési-oktatási intézményeknek a nevét is, amelyeket "az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján –" nyilvántartásba vehetett és vett 2023. december 1-ig, függetlenül attól, hogy a nyilvántartásba vett intézmény működhetett-e vagy működött-e Magyarországon, amennyiben ilyen nyilvántartott adattal a felelős Miniszter rendelkezik, és amennyiben ezek az adatok adatigénylésre megismerhető közadatok, vagy nyilvánosságra hozható közadatok.

Bízom benne, hogy nem szándékosan nem erre az adatigényre válaszolt, hanem csak nem volt elég gondos, és figyelmetlenségből küldte meg ismét a következő 10 Magyarországon működő külföldi iskola, óvoda nevét, amelyeket 2024. január másodikán kifejezetten nem kértem:
-Osztrák-Magyar Óvoda
-Osztrák-Magyar Európa Iskola
-Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
-Budapesti Osztrák Iskola - Osztrák Felső Reál Gimnázium
-Orosz Föderáció Magyarországi Nagykövetsége mellett működő Általános Iskola és
Gimnázium
-Al Wahda Arab Iskola
-Thomas Mann Gymnasium-Deutsche Schule Budapest, Budapesti Német Általános Iskola és
Gimnázium
-Magyarországi Japán Nagykövetséghez tartozó Budapesti Japán Iskola
-Magyarországi Német Általános Művelődési Központ
-AUDI Hungaria Iskolaközpont

Várom a törvényi határidőn belül, azaz ma éjfélig, azoknak a külföldi nevelési-oktatási intézményeknek a nevét, amelyeket "az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján –" nyilvántartásba vehetett és vett 2023. december 1-ig, és a fenti listában nem szerepelnek, vagy várom a határidő meghosszabbításáról értesítését.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. január 17.

Üdvözlettel:
Kiss László

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

BM Ügyfélszolgálat

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információszabadságról szóló törvény alapján a következő adatigénylést terjesztettem elő.

2024. január 17-én kértem, hogy a törvényi határidőn belül szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következő listában -

-Osztrák-Magyar Óvoda
-Osztrák-Magyar Európa Iskola
-Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
-Budapesti Osztrák Iskola - Osztrák Felső Reál Gimnázium
-Orosz Föderáció Magyarországi Nagykövetsége mellett működő Általános Iskola és
Gimnázium
-Al Wahda Arab Iskola
-Thomas Mann Gymnasium-Deutsche Schule Budapest, Budapesti Német Általános Iskola és
Gimnázium
-Magyarországi Japán Nagykövetséghez tartozó Budapesti Japán Iskola
-Magyarországi Német Általános Művelődési Központ
-AUDI Hungaria Iskolaközpont -

nem megadott azon külföldi nevelési-oktatási intézményeknek a nevét, amelyeket "az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján –" nyilvántartásba vehetett és vett 2023. december 1-ig, és a fenti listában nem szerepelnek.

Ha a határidőt január 17-től számítja, a mai munkanap (2024. február 1. csütörtök) végéig várom válaszát, vagy a határidő meghosszabbításáról értesítését, ha nagyon sok ilyen intézmény nevét kezelné.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. február 1.