Nemzeti Választási Bizottság tagjainak bejutása az NVB ülésére

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Nemzeti Választási Iroda!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre :

a Nemzeti Választási Bizottság 2018. október 25-én tartott ülésére, az épületbe (Alkotmány utca 3.) való bejutást biztosító beléptető rendszer digitális és papír alapú adatait, a belépő személyek nevével, valamint a bejáratnál működő biztonsági kamerák felvételeit 2018. október 25-én 14.30-tól 14.55-ig.

Szemtanúk állítása szerint Dr. Tóta Áronné dr. Zentai Ildikó 2018. október 25-én, 14.30 és 14.40 között érkezett az NVI épületébe (Alkotmány utca 3.). A beléptetést végző személyzettel közölte, hogy ő az NVB állandó tagja, de otthon hagyta a belépő kártyáját, és kérte, hogy engedjék be az épületbe. Szemtanúk szerint Dr. Tóta Áronnét úgy engedték be az épületbe, hogy semmilyen igazolványt nem kértek tőle, míg a többi belépő állampolgár személyi igazolványának adatait rögzítették.

Az épületbe való belépést regisztráló elektronikus rendszer regisztrálja a belépő kártyával belépők adatait, a papír alapú nyilvántartás pedig a más módon belépőket, így a beléptető rendszer adataiból megállapítható, hogy ki lépett be az épületbe a kérdéses időpontban.

Az épület bejáratánál, a beléptető rendszert figyelő kamerák felvételeiből megállapítható, hogy a nem belépő kártyával belépőktől kértek-e a személyazonosságot igazoló dokumentumot.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. október 25.

Üdvözlettel:

Vajnai Attila

Választási Információs Szolgálat, Nemzeti Választási Iroda

4 Melléklet

Tisztelt Vajnai Úr!

 

Mellékelten megküldöm a lenti e-mailben foglalt közérdekű adatigénylésére
adott választ.

 

Tisztelettel

Grecskó Anita

 

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Választási Információs Szolgálat!

A megküldött adatokat megkaptam, köszönöm.

Egyúttal jelzem, hogy nem adták át az elektronikus beléptető rendszer azon adatait, amelyek azt mutatják, hogy hány személyt engedtek be (pontos dátummal) kézi beavatkozással. Az elektronikus beléptető rendszer naplózza azokat az eseteket is, amikor a személyzet nyitja ki a kaput, és nem belépő kártyával lépnek be.

Ezért nyomatékosan kérem, hogy a korábban megjelölt időszakra az elektronikus beléptető rendszerben regisztrált minden belépés adatait megküldeni szíveskedjenek.

Nem elfogadható mértékű költségtérítést jeleztek a biztonsági kamera felvételeinek kiadásával kapcsolatban. Az önök által megjelölt munka, a személyek arcának kitakarása ma már középiskolai órai gyakorlaton végzett feladat, ennek sem szakmai, sem szoftveres, sem időbeli igénye nem indokolja az önök által megjelölt költségtérítést. Nem elfogadható, hogy csupán egy ajánlatot kértek be a munkára, ezért kérem, hogy költségtérítési igényüktől álljanak el, vagy azt jelentősen mérsékeljék.

Válaszukat várva,

Üdvözlettel:

Vajnai Attila

Választási Információs Szolgálat, Nemzeti Választási Iroda

2 Melléklet

Tisztelt Vajnai Attila Úr!

 

Csatoltan megküldöm dr. Pálffy Ilona elnök asszony válaszlevelét és annak
mellékletét.

 

Üdvözlettel:

 

 

[1]NVI_logovaltozatok_kicsi_szines_1_300dpi GRECSKÓ ANITA  
főosztályvezető-helyettes

Nemzeti Választási Bizottság
Titkársága

1054 Budapest, Alkotmány utca
3.

Telefon: +36 1 896 5366; +36
70 680 95 61

E-mail: [2][email address]

[3]www.valasztas.hu

 

 

idézett részek megjelenítése