Tisztelt Magyar Táncsport Szakszövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az Magyar Táncsport Szakszövetség (a továbbiakban: MTáSz) által 2018. május 29. óta jelen adatkérés megérkezésének napjáig terjedő időszakra vonatkozóan

a) az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. § -ában meghatározott ügyvédi tevékenység tárgyában ügyvéddel vagy ügyvédi irodával kötött szerződések listáját a szerződés típusa, szerződés tárgya, szerződést kötő fél neve, szerződés értéke, szerződés létrejötte megnevezésével

b) keretszerződés esetén kérem, hogy az adatkéréssel érintett időszak során ténylegesen kifizetett összegeket közöljék.

Kérem, hogy az Infotv. 30. § (2) értelemében - amennyiben az MTáSz aránytalan nehézség nélkül teljesíteni képes - ugyanolyan formában küldjék meg nekem az adatokat, amilyenben azt az Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft. számára képes volt megküldeni a Magyar Nemzeti Bank 2016. március 2.-án költségtérítési igény nélkül, mégpedig az Ügyvédi szerződések tárgyában 2016. február 2-án indított közérdekű adatigénylésére adott válaszában, a törvényi előírásoknak megfelelő határidőn belül. (lásd. alábbi linkek)

https://kimittud.atlatszo.hu/request/ugy...

https://kimittud.atlatszo.hu/request/605...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 20.

Üdvözlettel:

Lengyel Gergő

Alexandra Klisóczki, Magyar Táncsport Szakszövetség

1 Melléklet

Tisztelt Lengyel Gergő!
2020. február 20-án kelt adatigényét a mellékletként csatolt táblázat
megküldésével az Ön által kért formában teljesítjük.
Üdvözlettel,
Papp-Klisóczki Alexandra
főtitkár /general secretary
Magyar TáncSport Szakszövetség
Hungarian DanceSport Association
H-1146 Budapest
Istvánmezei út 1-3.
tel. [1](+36) 1 460 6921
fax [2](+36) 1 460 6922
tel. [3](+36) 306826342
web [4]www.mtasz.hu
Lengyel Gergő <[5][FOI #14301 email]> ezt írta
(időpont: 2020. febr. 20., Cs, 10:57):

Tisztelt Magyar Táncsport Szakszövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az
Magyar Táncsport Szakszövetség (a továbbiakban: MTáSz) által 2018. május
29. óta jelen adatkérés megérkezésének napjáig terjedő időszakra
vonatkozóan

a) az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. § -ában meghatározott
ügyvédi tevékenység tárgyában ügyvéddel vagy ügyvédi irodával kötött
szerződések listáját a szerződés típusa, szerződés tárgya, szerződést
kötő fél neve, szerződés értéke, szerződés létrejötte megnevezésével

b) keretszerződés esetén kérem, hogy az adatkéréssel érintett időszak
során ténylegesen kifizetett összegeket közöljék.

Kérem, hogy az Infotv. 30. § (2) értelemében - amennyiben az MTáSz
aránytalan nehézség nélkül teljesíteni képes - ugyanolyan formában
küldjék meg nekem az adatokat, amilyenben azt az Atlatszo.hu Kh.
Nonprofit Kft. számára képes volt megküldeni a Magyar Nemzeti Bank 2016.
március 2.-án költségtérítési igény nélkül, mégpedig az Ügyvédi
szerződések tárgyában 2016. február 2-án indított közérdekű
adatigénylésére adott válaszában, a törvényi előírásoknak megfelelő
határidőn belül. (lásd. alábbi linkek)

[6]https://kimittud.atlatszo.hu/request/ugy...

[7]https://kimittud.atlatszo.hu/request/605...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [8]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse
fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 20.

Üdvözlettel:

Lengyel Gergő

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[9][FOI #14301 email]

Ha a(z) Magyar Táncsport Szakszövetség nem a(z) [10][Magyar Táncsport Szakszövetség request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja
ezt meg nekünk:
[11]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[12]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra ([13]kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök
közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. file:///tmp/tel:%28%2B36%29%201%20460%206921
2. file:///tmp/tel:%28%2B36%29%201%20460%206922
3. file:///tmp/tel:%28%2B36%29%20306826342
4. http://www.mtasz.hu/
5. mailto:[email address]
6. https://kimittud.atlatszo.hu/request/ugy...
7. https://kimittud.atlatszo.hu/request/605...
8. http://kimittud.atlatszo.hu/
9. mailto:[email address]
10. mailto:[Magyar Táncsport Szakszövetség request email]
11. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
12. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
13. http://kimittud.atlatszo.hu/