Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Azoknak az egyedi döntéssel nyújtott költségvetési támogatásoknak a főbb adatait, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018., 2019. és 2020. évben Magyar Táncsport Szakszövetség tagsággal rendelkező igénylőknek (mint az állami támogatás kedvezményezettjeinek) nyújtott.
Az alábbi adatokat, lehetőleg táblázatos formában szeretném kérni:
• A kedvezményezett neve
• A támogatási kérelem kézhezvételének dátuma
• Szerződés száma
• Szerződés aláírásának dátuma
• Támogatás tárgya
• Támogatás forrása
• Támogatás célja
• Támogatás kiutalásának dátuma
• Megvalósítás dátuma
• A támogatás felhasználásának kezdő időpontja és véghatárideje (ha van ilyen)
• Megvalósulás helye
• Elszámolás dátuma
• Támogatás összege

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 18.

Üdvözlettel:

Bernau Péter

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

Iktatószám: II/11654-1/2020/ADATVED

                                                                      

kizárólag elektronikus úton kézbesítve

 

Bernau Péter

részére

[1][FOI #15971 email]

 

 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

 

Tisztelt Címzett!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján benyújtott közérdekű
adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról tájékoztatom.

 

Közérdekű adatigénylés keretében az alábbi adatokat kérte megküldeni:

 

„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

Azoknak az egyedi döntéssel nyújtott költségvetési támogatásoknak a főbb
adatait, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018., 2019. és
2020. évben Magyar Táncsport Szakszövetség tagsággal rendelkező
igénylőknek (mint az állami támogatás kedvezményezettjeinek) nyújtott.

Az alábbi adatokat, lehetőleg táblázatos formában szeretném kérni:

    • A kedvezményezett neve

    • A támogatási kérelem kézhezvételének dátuma

    • Szerződés száma

    • Szerződés aláírásának dátuma

    • Támogatás tárgya

    • Támogatás forrása

    • Támogatás célja

    • Támogatás kiutalásának dátuma

    • Megvalósítás dátuma

    • A támogatás felhasználásának kezdő időpontja és véghatárideje (ha
van ilyen)

    • Megvalósulás helye

    • Elszámolás dátuma

    • Támogatás összege”

 

Tájékoztatom, hogy az országos sportági szakszövetség tagszervezeteiről az
Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs nyilvántartás-vezetési
kötelezettsége, így tárcánk nem rendelkezik olyan nyilvántartással, amely
az Ön által kért adatokat tartalmazza.  

 

 

Jogorvoslati tájékoztató

 

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.

Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

 

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 

Budapest, 2020. november 3.

 

 

Üdvözlettel:

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

--------------------------------------------------------------------------

idézett részek megjelenítése