MTáSZ által az NVESZ-nek benyújtott 2019. és 2020. évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási koncepcióját

Nemzeti Versenysport Szövetség nem kapta meg a kért információt.

Tisztelt Nemzeti Versenysport Szövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

(__A Magyar Táncsport Szakszövetségnek (MTáSZ) a Sporttörvényben előírt 57. § (5)-ben előírt, az MTáSZ működésével összefüggő, valamint szakmai feladatai ellátására vonatkozó 2019. és 2020. évi szakmai tervét, valamint annak finanszírozási koncepcióját, melyet a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) - sportpolitikáért felelős miniszter által meghatározott időpontban tett - felhívására elkészített és megküldött az NVESZ részére. Kérném a felhívásnak az MTáSZ-hoz érkezésének dátumát, továbbá az NVESZ-hez megküldés dátumát is.__)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. január 25.

Üdvözlettel:

Princz Nóra

Nemzeti Versenysport Szövetség, Nemzeti Versenysport Szövetség

1 Melléklet

Kedves Princz Nóra!

 

Köszönettel megkaptuk a közérdekű adatigénylését a Magyar TáncSport
Szakszövetség által az NVESZ-nek benyújtott 2019. és 2020. évi szakmai
tervével, valamint annak finanszírozási koncepciójával kapcsolatban.

Sajnos a kért dokumentumokat nem tudjuk megküldeni az Ön részére, mert nem
áll rendelkezésünkre.

A MTáSZ az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős
Államtitkárságával áll szerződéses kapcsolatban, melynek feltételei között
szerepel a kért dokumentumok beadása is.

Kérem, kérésével az Államtitkársághoz forduljon.

 

Üdvözlettel,

 

 

 

  Holló Viktória

[1]1  

  ----------------------------------------

•Főkoordinátor

 

Nemzeti Versenysport Szövetség/

Hungarian Competitive Sport Federation

 

1124 Budapest

Csörsz utca 49-51.

Hungary

t: (+36-30) 522-6390

m: (+36-30) 645-2700

[2]www.nvesz.hu

 

 

 

idézett részek megjelenítése