Tisztelt Országgyűlés Hivatala!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a 2014. július 5-én délután 15 óra után, a közelben kezdődő Budapest Pride 2014 előtt az Országgyűlés épületén elhelyezett "A Ház nem kér a deviáns propagandából" feliratú molinó kihelyezését:

- ki végezte el?
- ki engedélyezte?

Továbbá kérem tájékoztassanak, hogy a kihelyezett molinó által közvetített üzenet mennyiben tekinthető az Országgyűlés hivatalos álláspontjának. Amennyiben nem, úgy kérem arról is tájékoztassanak, hogy az LMBTQ közösség tagjainak emberi méltóságát súlyosan sértő molinó kitételét milyen vizsgálat követte, ennek során megállapították-e az ebben közreműködők személyét. Amennyiben konkrét személyek azonosítására is sor került, úgy kérem arról is tájékoztasson, hogy milyen konkrét szankciókat alkalmaztak velük szemben.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. július 5.

Üdvözlettel:

Merker Dávid

Tisztelt Országgyűlés Hivatala!

Sajnálattal vettem észre, hogy korábban Önökhoz eljutattott, "Molinó az Országgyűlés épületén" tárgyú közérdekű adatigénylésemre a jogszabály által megadott határidőig nem reagáltak.
Kérem, minél előbb küldjék el válaszukat.

Üdvözlettel:

Merker Dávid

Sajtóiroda, Országgyűlés Hivatala

Tisztelt Merker Dávid!

Az atlatszo.hu-nak az Országgyűlés Sajtóirodája Ferencz Gábor részére
küldte el a válaszokat az Ön által jelzett témában július 7-én. Alább
olvashatja a kérdésekre adott válaszokat, amely valóban nem az Ön email
címére, hanem Ferencz Gábor címére lett postázva.

Üdvözlettel:
Országgyűlés Sajtóirodája

ORSZÁGGYŰLÉS SAJTÓIRODÁJA
Tel.: +361 441-4263, +361 441-4275
Fax: +361 441-4810
e-mail: [email address]
>>> Sajtóiroda 14. 07. 07. 15:10 >>>
*Tisztelt Ferencz Gábor!*

*Az Országgyűlési Őrséghez intézett kérdéseire az alábbiakat tudjuk
válaszolni:*
**
*1. A drapéria kifüggesztése az Országgyűlés Hivatal vagy az
Országgyűlési Őrség jóváhagyásával történt? *
**
*Sem az Országgyűlés Hivatalának, sem az Országgyűlési Őrségnek nem volt
tudomása a tervezett akcióról, erre engedélyt nem kértek, és nem kaptak.*

* **2. Amennyiben nem, akkor az Országgyűlési Őrség milyen intézkedést
foganatosított a drapéria eltávolítására és mikor történt ez meg?*
*
**Az Országgyűlési Őrség dokumentálta az eseményt, mentelmi joggal
rendelkező képviselővel szemben azonban csak bűncselekmény elkövetése
esetén intézkedhet. Az őrök a hely szűke és a balesetveszély miatt az
épület kicsiny teraszán hozzáférni sem tudtak volna a molinóhoz, melyet
nem kifüggesztettek, hanem kézben tartottak.*

*3. Kövér László elnök úrnak nagyon fontos az Országgyűlés méltóságának
a megőrzése, a drapéria kifüggesztése és az Országgyűlés pártpropaganda
céljára való felhasználása mennyiben egyeztethető össze ezzel?*
**
*A Házszabály nem rendelkezik az ehhez hasonló szituációk
szankcionálásáról, így a házelnöknek nincsen jogalapja fellépni az
ily módon demonstrálókkal szemben.*

*4. Indítottak-e eljárást Novák Előd és Barcsa-Turner Gábor ellen?*

*Nem.*