MOL-OPER Zeneművészeti Bt 200 millió forintos támogatás

Most a(z) Nemzeti Kulturális Alap válaszára várunk, normális esetben nem később, mint (részletek).

Tisztelt Nemzeti Kulturális Alap!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

(Kérem, hogy elektronikus úton küldjék meg részemre a MOL-OPER Zeneművészeti Bt. (képviseli: Molnár Levente) számára a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által megítélt, 200 millió forintos támogatásra vonatkozó alábbi, közérdekűnek minősülő dokumentumokat:megkötött támogatási szerződés teljes és pontos másolatát, az esetleges mellékletekkel együtt.

A támogatás alapjául szolgáló pályázati anyagot vagy hivatalos kérelmet, hiánytalanul tartalmazva a benyújtott szakmai programot és a részletes, tételes költségvetést, amelyből egyértelműen kiderül a megítélt közpénz felhasználásának célja.

Amennyiben a projekt megvalósítása már abba a szakaszba ért, az eddig benyújtott részteljesítési, illetve a lezárást igazoló szakmai és pénzügyi beszámolókat.)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. augusztus 14.

Üdvözlettel: