Tisztelt Komárom Város Önkormányzata!
Tisztelt Dr. Molnár Attila Polgármester Úr!

Az Infotv. 28. § (1) bekezdése alapján kérem az alábbi közérdekű adatok megküldését.

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium 2026. augusztus 4-i válaszában a következőket írta:

„A kért információk nem állnak a Minisztérium rendelkezésére, azokkal a beruházást megvalósító Komárom Város Önkormányzata, valamint az üzemeltető ÉDV Zrt. rendelkezik.”

A minisztérium azt is közölte, hogy „a beruházás eredeti célja, indokoltsága […] nem változott”.

Ugyanakkor az 1050/2020. (II. 18.) Korm. határozat a komáromi ipari park megfelelő ivóvízellátását jelölte meg a beruházás céljaként, míg az ÉDV Zrt. 2026. július 13-i válasza szerint a vezeték Komárom távlati, megnövekedett vízigényeit szolgálja majd, az ipari park és Koppánymonostor kivételével.

Ezért kérem az alábbi kérdések egyértelmű megválaszolását:

1. Az önkormányzat jelenlegi álláspontja szerint pontosan milyen célt fog szolgálni a Tata–Komárom ivóvíz-távvezeték?

2. Mely településrészek, lakossági fogyasztók, ipari területek vagy más felhasználók vízellátását biztosítja majd?

3. Megváltozott-e a beruházás eredeti célja? Ha igen, mikor, milyen döntéssel és milyen indok alapján történt a változás?

4. Ha a vezeték elsősorban a lakosság jövőbeni vízigényét szolgálja, milyen lakosságszám-növekedéssel vagy fogyasztásnövekedéssel számol az önkormányzat? Kérem az ezt alátámasztó adatok, számítások vagy előrejelzések megküldését.

5. Miért nem történt meg a vezeték műszaki átadása és üzembe helyezése?

6. A beruházás jelenleg milyen készültségi fokon áll, és pontosan milyen munkákat kell még elvégezni az üzembe helyezéshez?

7. A vízügyi hatóság korábbi tájékoztatása szerint a vízjogi üzemeltetési engedély kiadását még nem kérelmezték. Miért nem nyújtották be eddig a kérelmet, és milyen feltételek vagy munkák hiányoznak még ehhez?

8. Mikorra tervezik az üzemeltetési engedély kérelmezését, illetve a vezeték tényleges üzembe helyezését?

Kérem, hogy válaszukat kérdésenként, az állításokat alátámasztó meglévő dokumentumok és adatok megjelölésével adják meg.

Köszönöm együttműködésüket!

Üdvözlettel:

Fábián Erika
aHang Komárom–Esztergom vármegyei koordinátor

Komárom Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Fábián Erika Asszony!

 

A Tata-Komárom regionális ivóvíz távvezeték megépítésével kapcsolatban
érkezett közérdekű adatigénylésre a csatolt tájékoztatást adjuk.

 

Komárom Város Önkormányzata
2900 Komárom, Szabadság tér 1.
[1]www.komarom.hu

Tel: 34/541-315

 

References

Visible links
1. http://www.komarom.hu/