Mennyi az Erzsébet hídra kirakott szivárványszínű zászlók összes felmerülő költsége pótlásosal együtt?

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Főpolgármesteri Iroda munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján az alábbi adatigénylést terjesztem elő Budapest Főváros Önkormányzata, a Főpolgármesteri Hivatal, valamint a főpolgármesteri, tulajdonosi, és városüzemeltetési döntés-előkészítésben, döntéshozatalban, jóváhagyásban, felügyeletben vagy kommunikációban részt vevő szervezeti egységek kezelésében lévő adatokra vonatkozóan.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre minden olyan, a Főpolgármesteri Hivatal, Budapest Főváros Önkormányzata, a főpolgármester, a főpolgármester-helyettesek, a főjegyző, az érintett kabinetek, főosztályok, közlekedési, városüzemeltetési, kommunikációs, sajtó-, jogi, tulajdonosi, pénzügyi vagy ellenőrzési szervezeti egységek kezelésében lévő szerződést, megállapodást, előterjesztést, döntési feljegyzést, vezetői jóváhagyást, e-mailt, emlékeztetőt, jegyzőkönyvet, naptárbejegyzést, briefing anyagot, sajtófelkészítő anyagot, kérdés-válasz anyagot, háttéranyagot, belső tájékoztatót, tulajdonosi állásfoglalást, illetve érintett tulajdonosi döntéseket tartalmazó okiratokat, amely alapján Budapest Főváros ún. „progresszív-LMBTQ+” zászlókat telepített a budapesti Erzsébet hídra.
Így különösen: tájékoztassanak arról, hogy konkrétan, kitől, mikor és milyen egyedi és összköltségen, valamint darabszámon szerezték be a hivatkozott zászlókat és azok tartószerkezeteit; ki, mikor és milyen költségen végzi az azokra vonatkozó telepítési, csere és eltávolítási munkálatokat.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. 06. 22.
Üdvözlettel:
Balog Csaba
[email address]