Magyar Posta Zrt. járatszervezése során a szállítási mód kiválasztásának logisztikai-, környezetvédelmi- és gazdasági szempontjai

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Magyar Posta Zrt. munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Magyar Posta Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:
a) A Magyar Posta Zrt. által a belföldi vasúti fuvarozás 2004-ben történt megszüntetésének döntéselőkészítő- és határozati dokumentumait, kitérve a döntés szükségességének ismertetésére, a vasúti szállításról a más szállítási módokra való teljes áttérés által akkor remélt gazdasági előnyökre és (ha volt) a döntés környezetvédelmi vonatkozásainak vizsgálatára. Amennyiben a döntés fő szempontjai a megítélésük szerint a dokumentumok vezetői összefoglalóiból, összegzéseiből kideríthetők, úgy köszönettel megelégszem csak ezen dokumentumrészek ismertetésével.
b) Tájékoztatásukat arról hogy a 2004 óta eltelt időszakban a Magyar Posta Zrt. bármikor kimutathatóan fontolóra vette-e a közúti szállításnál kevesebb fajlagos környezeti terheléssel járó nagytávolságú (pl. vasúti-, kombinált- vagy vízi szállítás) vagy városi (pl. villamosvasúti) szállítási módok legalább részleges visszaállítását, újbóli bevezetését, a kornak megfelelőbb technológiákkal (pl. postaspecifikus vasúti jármű helyett konténeres fuvarozás, a drezdai Volkswagen-gyár feleslegessé vált tehervillamosainak budapesti alkalmazása).
Amennyiben nem, úgy miért nem tették?
Amennyiben igen, úgy milyen akadályokkal, megoldandó feladatokkal szembesültek a vizsgálat során, azoknak az akadályoknak (pl. vasúti iparvágány, rakodóvágány újbóli üzembehelyezésének az igénye) a megoldása érdekében milyen lépéseket, vizsgálatokat tettek és milyen eredménnyel (pl. iparvágány kiépítésének, újraépítésének az iparvágány-üzemeltető által becsült költsége, országos vasúti árufuvarozási és/vagy személyszállítási engedéllyel rendelkező vasútvállalatok megkeresése)?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. február 16.

Üdvözlettel:

Hatwágner András

Közadat, Magyar Posta Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!
Tisztelt Hatwágner András!

A Magyar Posta Zrt.-hez 2021. február 16-án előterjesztett közérdekű adatigénylése tárgyában, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdésének figyelembevételével ez úton tájékoztatjuk, hogy a válaszadási határidőt – tekintettel arra, hogy az adatigénylés jelentős terjedelmű archív adatállományra vonatkozik, melynek felkutatása több időt vesz igénybe – 15 nappal meghosszabbítjuk.

Üdvözlettel:
Magyar Posta Zrt.

idézett részek megjelenítése

Közadat, Magyar Posta Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!
Tisztelt Hatwágner András!
A Magyar Posta Zrt.-hez 2021. február 16-án érkezett közérdekű adatigénylése alapján az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 29. § (3) bekezdés és (5) bekezdés c) pontja, valamint a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. § (1) bekezdés és 4. § (1) - (4) bekezdések együttes figyelembe vételével tájékoztatjuk, hogy az adatigénylés teljesítéséhez a Magyar Posta alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételére van szükség. Az adatigénylés teljesítéséhez szükséges munkaerő-ráfordítás időtartama lényegesen meghaladja a 4 munkaórát, így az adatigénylést, az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségének megtérítését követően áll módunkban teljesíteni.

Figyelembe véve a Rendelet azon rendelkezését, mely szerint „a munkaerő-ráfordítás személyenkénti költségét akként kell meghatározni, hogy az adatigénylés teljesítésében közreműködő személy által az adatigénylés teljesítésével összefüggésben teljesített munkaórák számát meg kell szorozni e személy egy munkaórára eső tényleges munkaerőköltségével”, a költségtérítés mértékét a 4. § (4) bekezdésben a munkaerő-ráfordítás munkaóránkénti költségeként megállapított átlagos mérték alapulvételével 110 000 Ft-ban, (azaz száztízezer forintban) határozzuk meg.

A fentiekre, illetve az Infotv. 29. § (3a) bekezdésére tekintettel kérjük, 30 napon belül nyilatkozzon arról, hogy az igénylését fenntartja-e.
Üdvözlettel:
Magyar Posta Zrt.

idézett részek megjelenítése