Madárovi

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

az óbudai óvodákban 2024/25 tanévre vonatkozó Madárovi megállapodás/szerződés/árajánlat dokumentációját, amelyben világosan látszik a megrendelő, a teljesítő, a szolgáltatás és annak ára, valamint a szülők esetében az opcionális/kötelező részvétel, valamint a lemondási feltételek, a szülői befizetés esetén a bizonylatolás, jogcím és kötelmi elemek.
Amennyiben szülői döntés eredménye a megrendelés, kérem csatolni, hogy a szülők ahhoz a jogszabályok szerint írásbeli hozzájárulásukat adták-e, milyen formában, mely jogszabály mely paragrafusa alapján, valamint a fenntartó esetleges jóváhagyó nyilatkozatát.
Kérem csatolni a megrendelést megalapozó szülői dokumentációt is.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. szeptember 26.

Üdvözlettel:

estrella

kozerdekuadat, Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Adatigénylő!

A 2024. szeptember 26-án benyújtott közérdekű adatigénylésével
kapcsolatban az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban:
Infotv.)  28.§ (3) bekezdése alapján, kérjük, szíveskedjen adatkérését
pontosítani a „Madárovi megállapodás” tekintetében.

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda – Békásmegyer Önkormányzat
fenntartásában működnek óvodák „Madárbarát óvoda” címmel, de a „Madárovi”
konstrukciót nem ismerjük, így kérdését nem tudjuk értelmezni.

Tisztelettel:

Budapest Főváros III. Kerület,

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

Adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el:
[1]https://obuda.hu/adatkezelesi-tajekoztat...

idézett részek megjelenítése

Tisztelt kozerdekuadat!

Pontosítok: MADARÁSZOVI (LOTHÁR)

Üdvözlettel:

estrella

kozerdekuadat, Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Adatigénylő!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28.§ (1) bekezdése alapján 2024. szeptember 26-án benyújtott közérdekű adatigénylésére tájékoztatjuk, hogy a Madarászovi program a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében működik, és nem mindig Molnár István Lothár a meghívott előadó. Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnak nincs erre vonatkozó megállapodása, a madárbarát óvodák egyénileg veszik fel a kapcsolatot az Egyesülettel, amennyiben ilyen programot szeretnének.
Külön megállapodásuk nekik sincs, alkalmanként rendezik a szolgáltatás árát, melyek az Egyesület honlapján megtalálhatók, így külön árajánlat nincs. Az Önkormányzat fenntartásában működő óvodák közül az Óbudai Almáskert Óvodában, a Cseresznyevirág Művészeti Óvodában, az Óbudai Vackor Óvodában és a Pitypang Művészeti Óvodában terveznek ilyen foglalkozást a 2024/25-ös nevelési évben. A szülőket előre értesítik a tervezett programokról és a szükséges költségekről, ezt a szülői értekezletek alkalmával szavazzák meg a szülők, azaz a foglalkozás a szülői közösség támogatásával valósul meg.
A szülők neve, aláírása személyes jellegű adat, a GDPR szabályai szerint nem adhatók ki.

Tisztelettel,
Budapest Főváros III. Kerület,
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

idézett részek megjelenítése