Közzéttétel helye URL-je nyilvános adat a lehető legrövidebb időn belül

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Veszprémi Tankerületi Központ munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Veszprémi Tankerületi Központ!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan az Info Törvény 1. melléklete

- I. 3. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek nevét, beosztását, elérhetőségét (telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét),

- II. 5. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 34. § (1) a), c), d) és e) közszolgáltatásért fizetendő díj mértékét,

- II. 18. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szervre vonatkozó, az Info tv. 37. § (2) szerinti különös közzétételi listában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 179. § jogszabályban a Kttv. 1. § szerinti közfeladatot ellátó szervtípusra vonatkozóan meghatározott közzéteendő adatokat, valamint a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel, a 2. § (2) és a 2. melléklet XI. szerint a közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös közzétételi lista adatot a közzétételt elrendelő jogszabály megnevezésével és elérhetővé tételével,

- II. 6. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv által fenntartott Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi
Alaprendszer adatbázis, illetve nyilvántartás leíró adatai közül a GDPR 6. cikk (3) szerint az (1) c) , e) pont szerinti adatkezelés jogalapjára hivatkozással meghatározott adatkezelési célokat és a kötelezően hivatkozandó jogalapban foglalt rendelkezés szerinti érintettek kategóriáit /körét, az adatok forrását, figyelemmel arra, hogy az Info törvény 2. § szerint kötelezően alkalmazandó 5. § (3) szerint az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) és e) pontjában meghatározott adatkezelés (a továbbiakban: kötelező adatkezelés) esetén a kezelendő adatok fajtáit, az adatkezelés célját és feltételeit, az adatkezelő személyét, valamint az adatkezelés időtartamát az adatkezelést elrendelő törvény határozza meg, de minisztériumi vagy kormányrendelet nem, egyben a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel a 2. § (2) és az 1. melléklet szerinti IV. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a nyilvántartásról a külön leíró adatokat az Adatbázisokat meghatározó séma alapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet VI.-nek megfelelően az adatbázis, nyilvántartás a nyilvántartást elrendelő jogszabályban rögzített címmel megegyező hivatalos megnevezést, azt a szervezetet, mely a nyilvántartást elrendelő hatályos jogszabály, ill. amely SZMSZ-e szerint felelős az adatok begyűjtéséért, karbantartásáért, az adatok begyűjtéséért, karbantartásáért felelős szerv címét hivatkozással a szerv honlapján elhelyezett elérhetőségi adatokra URL formájában, az alkalmazott adatfeldolgozási technológia jellegét az Infotv. 65. § (1) bekezdés i) pont alapján, az adatbázis, nyilvántartás frissítésének gyakoriságát listaelemenként, a nyilvántartás által lefedett érintetti kört azInfotv. 65. § (1) bekezdés c) pontalapján, a nyilvántartás témaköreit, célját, természetét, tartalmát, illetve főbb lefedett témáinak speciális jellemzőit összegző leírást, a továbbított adatok fajtáját, címzettjét és a továbbítás jogalapját, és a felhatalmazó jogszabályt, amely elrendeli az adatok nyilvántartását, karbantartását a felhatalmazó jogszabályra való hivatkozást akár szövegesen, akár konkrét URL formájában, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

- II. 8. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet 2/B. § szerinti testület tevékenységében az állampolgári közreműködés (véleményezés) módját, a testület eljárási szabályait, a testületi szerv üléseinek idejét, nyilvánosságát, döntéseit, ülésének jegyzőkönyveit, illetve összefoglalóit; és a testületi szerv szavazásának adatait, ha ezt jogszabály nem korlátozza, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

- II. 11. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírását, azok eredményeit és indokolásukat, valamint a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került.

- II. 4. közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely oldal tartalmazza a 2018. évi CXXV. törvény 1. § (1) szerinti igazgatási szerv államigazgatási ügyeiben ügyfajtánként és eljárástípusonként az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről közérdekből nyilvános adatokat a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel, a 2. § (2) és a 2. melléklet szerint a közzétételi egységen belül ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárás-típusonként csoportosítva, az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzékét, tájékoztatást az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről, a jogszabályok közvetlen elérésének biztosításával, az államigazgatási ügyekben igénybe vehető elektronikus program elérését az elektronikus program közvetlen elérésének biztosításával, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

továbbá, az igényelt adat egyértelműen és pontosan a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel a 2. § (2) és az 1. melléklet szerinti

- 1.1. II. - az Info tv. 1. melléklet I. 2. közzétételi egység - közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a szervezeti struktúra ábráját (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

- 1.2. I. közzétételi egység - az Info tv. 1. melléklet I. 6. közzétételi egység - egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos nevét (teljes neve), székhelyét, elérhetőségét (telefonszámát, telefaxszámát, postacímét, elektronikus levélcímét), az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával, a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-jét a honlap közvetlen elérésének biztosításával, a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendjét, központi elektronikus levélcímét a közvetlen elérés biztosításával, a honlap URL-jét, ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető nevét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélfogadás rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, a 305/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV.-nek megfelelően az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került,

- 1.6. I. közzétételi egység - az Info tv. 1. melléklet I. 11. közzétételi egység - egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos nevét (teljes neve), székhelyét, elérhetőségét (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címét, a saját honlap és az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával, a közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető nevét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélfogadás rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva,

amelyek tartalmazzák a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. szerint a közzétételi egységekre vonatkozóan az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevén túl az Infotv. 3. § 19. pontja szerint definiált adatfelelős szerv nevét, az URL címet, amelyen a dokumentum elérhető, azt az időpontot, amikor a közzétételi egységre vonatkozó leíró adat utoljára módosításra került.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 9.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Nyilatkozat: Figyelemmel arra, hogy közzétett adat megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető, név személyes adatomnak a szerv általi nyilvántartásához nem járulok hozzá.

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

3 Melléklet

 

 

 

[1]Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

 

 

 

                                  Veszprémi Tankerületi Központ

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

 

Szauer István tankerületi igazgató úr megbízásából küldöm Önnek a csatolt
levelet.

 

 

 

 

Üdvözlettel:

 

[2]kliklogoemail3dr. Gór Tamás

  jogi ügyitéző

 

Veszprémi Tankerületi Központ

8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

Telefon: 88 550-238

E-mail: [3][email address]

 

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
3. mailto:[email address]

Tisztelt Gór Tamás dr.!

Másolásvédett, kijelölhetetlen, sem egészben, sem részben nem másolható, és így hozzáférhetetlen URL-t tartalmazó pdf válasza "akadálymentesítéséhez", egyben az igényelt adat megismerhetőségének tényleges biztosításához bárki számára elérhető, közérthető segítséget talál az interneten, pl. itt:

support.microsoft.com/hu-hu/office/k%C3%B6nnyen-kezelhet%C5%91-pdf-f%C3%A1jlok-l%C3%A9trehoz%C3%A1sa-064625e0-56ea-4e16-ad71-3aa33bb4b7ed,
support.microsoft.com/hu-hu/office/a-tartalom-akad%C3%A1lymentes%C3%ADt%C3%A9se-mindenki-sz%C3%A1m%C3%A1ra-az-akad%C3%A1lymentess%C3%A9g-ellen%C5%91rz%C5%91vel-38059c2d-45ef-4830-9797-618f0e96f3ab,

Ha adatigénylésemet teljesíteni kívánja, várom a másolásvédett, kép formátumú válaszába foglalt kijelölhetetlen URL-ek közvetlen elérhetőségének, megismerhetőségének szíves biztosítását.

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Tankerületi Központ!

Adatigénylés

Kérem, szíveskedjen az alábbi adategysége saját honlapján belüli közzétételi helyének URL-je megismerhetőségét biztosítani:
https://kimittud.hu/request/22363/respon...

Üdvözlettel:

Kiss László