Közzétételi lista oldala

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt az információt, hogy a Minisztérium

1.)
az Infotörvény 33. § (2) c)-ben meghatározott központi államigazgatási szerv?

2.)
az Infotörvény 37. § (1) alapján tevékenységéhez kapcsolódóan az Infotörvény 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott adatait pontosan és teljesen az Infotörvény 1. mellékletében foglaltak szerint tette közzé?

3.)
az általános közzétételi listáját az Infotörvény 37. § (2)-nek megfelelően saját honlapján tette közzé?

4.)
ismer olyan törvényt (nem rendeletet!), amely a fenti kötelezettségéről másként rendelkezik?

5.)
az Infotörvény 72. § (1) alapján a közérdekű adatok elektronikus közzétételének részletszabályait megállapító 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) a) -ban meghatározott, saját honlapon közzétevő adatfelelős, aki az Infotörvény 33. § (2) bekezdése alapján a közérdekű adatokat külön adatközlő közreműködése nélkül tette közzé?

6.)
a Rendelet 2. § (2) a) alapján a külön jogszabályban meghatározott keretek között alakította ki a honlap adatstruktúráját, tartalmát és formáját?

7.)
ismeri a Rendelet 2. § (2) a) szerinti külön jogszabályt?

8.)
a Rendelet 2. § (2) b) alapján gondoskodott arról, hogy a honlapon valamennyi, az általános, különös és egyedi közzétételi listák szerint kötelezően közzéteendő közérdekű adat elérhető legyen?

9.)
a Rendelet 5. § (6)-nak megfelelően a honlapján közzéteendő közérdekű adatokat és közérdekből nyilvános adatokat
a
honlapjának
nyitólapjáról
közvetlenül,
a
Közérdekű adatok
hivatkozás alatt
elérhető
oldalon
tette
közzé?

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. december 19.

Üdvözlettel:

Kiss László

Közadat (IM), Igazságügyi Minisztérium

1 Melléklet

Iktatószám: II-K/5–2/2024.

 

Kiss László Úr

részére

 

e-mail: [1][FOI #23714 email]

 

Tárgy: Válasz a közérdekű adatigénylésre vonatkozóan

 

 

Tisztelt Kiss László Úr!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján előterjesztett,
közérdekű adat megismerésére irányuló igényével összefüggésben –
figyelemmel a közérdekű adat megismerésére irányuló igények ügyintézésének
határidejét érintő, az igazgatási szünetről szóló 2023. évi XXVI.
törvényben és a 2023. évi téli igazgatási szünet elrendeléséről szóló
407/2023. (VIII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra – az alábbiakról
tájékoztatom.

Az Igazságügyi Minisztérium az Infotv. szerinti kötelezettségének a
[2]https://kormany.hu/, valamint a [3]https://kif.gov.hu/ honlapokon
közzétett adatszolgáltatásokkal tesz eleget.

Tájékoztatom, hogy az igényében szereplő további kérdések nem közérdekű
adatok megismerésére irányulnak.

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16. – 1055 Budapest, Markó utca
27.) keresettel élhet. A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok
gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is
fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy az adatigénylés teljesítésért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Budapest, 2024. január 9.

Tisztelettel:

                                   Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Miniszter!

A közadatok megismerése iránti igényemet a válasziratot aláíró "Igazságügyi Minisztérium" online információk hivatkozásával teljesítette.

A minisztérium 2024. január 9-i teljesítésével kapcsolatos nyilvános közadatok 2024. január 11-én a következők:

Az Igazságügyi Minisztérium:

1.)
a sarkalatos Infotörvény 33. § (2) c)-ben meghatározott központi államigazgatási szerv,

2.)
az Infotörvény 37. § (1) alapján tevékenységéhez kapcsolódóan az Infotörvény 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott adatait nem pontosan, nem teljesen az Infotörvény 1. mellékletében foglaltak szerint tette közzé,

3.)
az általános közzétételi listája közzététele nem felel meg az Infotörvény 37. § (2)-nek,

4.)
nem ismerhet olyan törvényt amely minisztérium Infotv.-ben meghatározott közzétételi kötelezettségéről az Infotv.-től eltérően rendelkezik, mert ilyen törvény nincs,

5.)
az Infotörvény 72. § (1) alapján a közérdekű adatok elektronikus közzétételének részletszabályait megállapító 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) a) -ban meghatározott, saját honlapon közzétevő adatfelelős, akinek az Infotörvény 33. § (2) bekezdése alapján a közérdekű adatokat külön adatközlő közreműködése nélkül kellett közzétennie, azonban a közzétételben más államigazgatási szerv közreműködött,

6.)
nem teljesen a Rendelet 2. § (2) a) alapján a külön jogszabályban meghatározott keretek között alakította ki a honlap adatstruktúráját, tartalmát és formáját,

7.)
végrehajtási rendeletként ismeri a közzétételi tevékenységét meghatározó, Rendelet 2. § (2) a) szerinti külön jogszabályt (https://kormany.hu/igazsagugyi-miniszter...),

8.)
nem gondoskodott arról, hogy a honlapon valamennyi, az általános, különös és egyedi közzétételi listák szerint kötelezően közzéteendő közérdekű adat elérhető legyen, úgy, ahogy azt a Rendelet 2. § (2) b) előírja.

9.)
a Rendelet 5. § (6)-nak nem megfelelően a honlapján közzéteendő közérdekű adatokat és közérdekből nyilvános adatokat
nem a kormany.hu honlapjának és nem is a https://kormany.hu/igazsagugyi-miniszter... nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok (/kozerdeku-adatok) hivatkozás alatt elérhető oldalon tette közzé, mert ott ez van:

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Közérdekű adatok

A közérdekű adatokat a Közérdekű információk és adatok fül alatt érhetik el.

Általános információk

A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatoknak (a továbbiakban együtt: közérdekű adat) a minisztériumok honlapján történő közzétételére vonatkozó kötelezettség az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, valamint e törvények végrehajtási rendeletei, továbbá a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet előírásain alapul.

Amennyiben Ön az egyes minisztériumok kezelésében lévő, azok működésére, tevékenységére és gazdálkodására vonatkozó adatokat, vagy egy meghatározott közérdekű adatot keres, akkor a Közérdekű információk és adatok menüpontban találhatja meg. Az itt megtalálható információk a közérdekű adatokra vonatkozó jogszabályokban előírt határidők szerint frissülnek.
A dokumentumok között a kereső felületet használva egy kulcsszó megadásával, valamint egyes szűkítő kategóriák bejelölésével keresheti meg az Ön számára szükséges adatot, adatcsoportot. A böngésző alkalmazásával pedig a dokumentumtár terjedelmes adatbázisában kutathat.

Más intézmények adatai között a Közadattárban kereshet.

Tájékoztatás a közérdekű adatok egyedi igénylésének szabályairól
Közérdekű adat megismerése iránt bárki igényt nyújthat be.

A közérdekű adat megismerésére irányuló igények benyújtásának módja
Írásban: Igazságügyi Minisztérium, 1357 Budapest, Pf. 2. postai címen.
Elektronikusan: kozadat kukac im.gov.hu

A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje
Ha az adatigénylés nem egyértelmű, az Igazságügyi Minisztérium felhívja az igénylőt az igény pontosítására.

Az Igazságügyi Minisztérium az adatigénylést nem köteles teljesíteni,

1. abban a részben, amelyben az azonos igénylő által egy éven belül benyújtott, azonos adatkörre irányuló adatigényléssel megegyezik, feltéve, hogy az azonos adatkörbe tartozó adatokban változás nem állt be, vagy

2. ha az igénylő nem adja meg nevét, nem természetes személy igénylő esetén megnevezését, valamint azt az elérhetőséget, amelyen számára az adatigényléssel kapcsolatos bármely tájékoztatás és értesítés megadható.

Az Igazságügyi Minisztérium a közérdekű adat megismerésére irányuló igény beérkezését követő legrövidebb időn belül, de legkésőbb az adatigénylés tudomásra jutásától (a hivatali időn túl érkező igénylések esetén a következő munkanaptól számítva), illetőleg a szóban előterjesztett igény írásba foglalásától számított 15 napon belül tesz eleget. Ez a határidő, ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik vagy az adatigénylés teljesítése az Igazságügyi Minisztérium alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható, amelyről az adatigénylőt az igény beérkezését követő 15 napon belül tájékoztatni kell.

Az igény teljesítésének megtagadásáról és annak indokairól, valamint az adatigénylőt az Infotv. alapján az megillető jogorvoslati lehetőségekről az igény beérkezését követő 15 napon belül (adatközlést postai úton kérő adatigénylés esetén legkésőbb a 15. napon feladott levélben, vagy amennyiben az adatigénylésben a válaszadáshoz elektronikus levelezési cím van feltüntetve, elektronikusan) értesíti az Igazságügyi Minisztérium.

Az adatokat tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről az igénylő másolatot kaphat. Az Igazságügyi Minisztérium az adatigénylés teljesítéséért – az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően – költségtérítést állapíthat meg, amelynek összegéről az igénylőt a teljesítést megelőzően tájékoztatja. Az adatigénylő a tájékoztatás kézhezvételét követő 30 napon belül nyilatkozik arról, hogy az igénylését fenntartja-e. Ha az adatigénylő az igényét fenntartja, a költségtérítést Igazságügyi Minisztérium által meghatározott, legalább 15 napos határidőben köteles megfizetni. Ha az adatigénylés teljesítése az Igazságügyi Minisztérium alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, vagy az a dokumentum vagy dokumentumrész, amelyről az igénylő másolatot igényelt, jelentős terjedelmű, illetve a költségtérítés mértéke meghaladja a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott összeget, az adatigénylés a költségtérítésnek az igénylő általi megfizetését követő 15 napon belül kerül teljesítésre. Arról, hogy az adatigénylés teljesítése a Igazságügyi Minisztérium alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, illetve a másolatként igényelt dokumentum vagy dokumentumrész jelentős terjedelmű, továbbá a költségtérítés mértékéről, valamint az adatigénylés teljesítésének a másolatkészítést nem igénylő lehetőségeiről az adatigénylőt az igény beérkezését követő 15 napon belül tájékoztatja az Igazságügyi Minisztérium.

Nincs helye az adatigénylés másik szervhez történő áttételére, ha nem az Igazságügyi Minisztérium az igényelt adat tekintetében az adatkezelő.

Jogorvoslat

Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16 - 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

Az adatigénylő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) bejelentéssel vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével, illetve a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye áll fenn.

Perindítás esetén a pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összege miatt az igénylő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül lehet megindítani A perindításra rendelkezésre álló határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

Az Igazságügyi Minisztérium adatvédelmi tisztviselője:
dr. Puncsák Viktória
Levelezési cím: 1357 Budapest Pf.:2.
E-mail cím: im-adatvedelem kukac im.gov.hu
Közérdekű információk és adatok
----------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm a közadatok megismerését segítő teljesítést, a fenti közadatokra irányuló adatigénylésemet lezártnak tekintem.

Üdvözlettel:
Adatigénylő

2024. január 11-i köszönetnyilvánítás melléklete:

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A "Közérdekű információk és adatok fül alatt" 2024. január 10-ig az IM (adatfelelős és adatközlő) által közzétett

"Szervezeti, személyzeti adatok":
- száma: 38 db, melyből
- 19 adat vagyonnyilatkozat,
- 8 adat felsővezető juttatása,
- 7 adat SZJA bevallásból nyilvános adat,
- 1 adat alapító okirat,
- 1 adat szabályzat,
- 1 adat szervezeti egységek vezetői adatai,
- 1 adat elérhetőségek.

A közzététel helye:
https://kormany.hu/dokumentumtar?categor...
---------------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------------
A Közadatkeresőn 2024. január 10-ig közzétett:
- IM saját adata száma: 1,
- IM saját adata közzététele napja: 2023. 10. 20.
- ARCHÍV adat száma: 654
- ARCHÍV adatok közzététele napjai: 2023. 10. 20., 2023. 10. 25. és 26., 2023. 11. 02.
Közzététel helye: https://kozadat.hu/kereso/talalatok/5103?

A 2022-2023. évekre vonatkozó IM közzétételi tevékenység 1 db Közadatkeresőn közzétett, NEM ARCHÍV egysége leíró adatai és közzététele helye:

"Cím Elérhetőségek
Létrehozó Igazságügyi Minisztérium
Kiadó Igazságügyi Minisztérium
Forrás https://kormany.hu/dokumentumtar?categor...
Tárgy Kulcsszavak Kapcsolat
Lista típusa Általános közzétételi lista
Egység megjelölése Elérhetőségi adatok
Dátum Frissítés A változásokat követően azonnal
Kapcsolat Korábbi állapot -
Következő állapot - "

Közzététel helye: https://kozadat.hu/kereso/rekord/505875?...

Az egységben 2024. január 11-én megismerhető adat:
dr. Varga Judit miniszter.

Közzététel helye, módja: https://kormany.hu/publicapi/document-li... , zip tömörített fájl
-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Tisztelt Miniszter!

Az információszabadságról szóló törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, ha ismeri, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, közfeladata, tevékenysége vonatkozásában azt az információt, hogy
1.) 2024.-ben ki fogja-e javítani a dr. Varga Judit miniszter nyilvános adatot és megírja-e az adatigénylőnek, hogy mire és mikor javította az adatigénylést követően a kormany.hu-n nyilvános dr. Varga Judit miniszter adatot, amely a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet mellékletében meghatározott III. Közzétételi egység: A szerv vezetői: A szerv vezetőjének neve közadat, amelyet az Infotv. ( melléklete) szerint a változást követően azonnal, azaz hónapokkal ezelőtt frissítenie kellett volna, és az előző állapot hónapok óta törlendő,
2.) az IM irányító felettes, illetve felügyeleti szerve, vagy az IM felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv-e ügyészség vagy a kormány, vagy az ME minisztérium, és ha igen, ismeri-e az ügyészség hivatalos nevét, postai címét, telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét, honlapját, ügyfélszolgálatának elérhetőségeit, illetve ismeri-e a kormány elektronikus levélcímét, saját honlapját, ügyfélszolgálatának elérhetőségeit.

Üdvözlettel:
Kiss László

Közadat (IM), Igazságügyi Minisztérium

1 Melléklet

Iktatószám: II-K/32–2/2024.

Kiss László Úr

részére

 

e-mail: [FOI #23714 email]

 

Tárgy: Válasz a közérdekű adatigénylésre vonatkozóan

 

 

Tisztelt Kiss László Úr!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján előterjesztett,
közérdekű adat megismerésére irányuló igénye kapcsán az alábbiakról
tájékoztatom.

Az igényének 1.) pontjában feltett kérdésére vonatkozóan kért adatok a még
2024. január 10. napján történt feltöltéssel naprakészen az alábbi linken
érhetőek el:
[1]https://cdn.kormany.hu/uploads/document/....

Az igényének 2.) pontjában feltett kérdése kapcsán kért adatok az alábbi
linkeken érhetőek el:

[2]https://cdn.kormany.hu/uploads/document/...
és [3]https://kormany.hu/elerhetosegek.

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16. – 1055 Budapest, Markó utca
27.) keresettel élhet. A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok
gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is
fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy az adatigénylés teljesítésért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Budapest, 2024. január 26.

                        Tisztelettel:

                                                             Igazságügyi
Minisztérium

 

idézett részek megjelenítése