Közadatok közzétételi egységenként

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Alapvető Jogok Biztosa Hivatala!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. A kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen kell hozzáférhetővé tenni (a továbbiakban: elektronikus közzététel). A közzétett adatok megismerése személyes adatok közléséhez nem köthető.
A közzétételre kötelezett szerv tevékenységéhez kapcsolódóan a törvény 1. melléklete szerinti általános közzétételi listában meghatározott adatokat az 1. mellékletben foglaltak szerint közzéteszik. Jogszabály egyes ágazatokra, a közfeladatot ellátó szervtípusra vonatkozóan meghatározhat egyéb közzéteendő adatokat (a továbbiakban: különös közzétételi lista).
A közzétételre szolgáló honlapon a közzétételi listákon meghatározott közérdekű adatokon kívül elektronikusan közzétehetőek más közérdekű és közérdekből nyilvános adatok is.
Az elektronikus közzétételre kötelezett adatfelelős szerv vezetője gondoskodik a 37. §-ban meghatározott közzétételi listákon szereplő adatok pontos, naprakész és folyamatos közzétételéről, az adatközlőnek való megküldéséről. A megküldött adatok elektronikus közzétételéért, folyamatos hozzáférhetőségéért, hitelességéért és az adatok frissítéséért az adatközlő felel. Az adatfelelős az (1) bekezdés szerinti, az adatközlő a (2) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésének részletes szabályait belső szabályzatban állapítja meg. Az elektronikusan közzétett adatok – ha e törvény vagy más jogszabály eltérően nem rendelkezik – a honlapról nem távolíthatóak el. A szerv megszűnése esetén a közzététel kötelezettsége a szerv jogutódját terheli. A meghatározott közzétételi listákban szereplő adatok közzététele nem érinti az adott szervnek a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok közzétételével kapcsolatos, más jogszabályban meghatározott kötelezettségeit.
Az adatfelelős gondoskodik a kezelésében lévő, közérdekű adatot tartalmazó honlapok, adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatainak a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszternek történő továbbításáról és a továbbított közérdekű adatok rendszeres frissítéséről, valamint felel az egységes közadatkereső rendszerbe továbbított közérdekű adatok tartalmáért és a továbbított közérdekű adatok rendszeres frissítéséért is. A közérdekű adatokat tartalmazó adatbázisok, illetve nyilvántartások jegyzékének fenntartása, valamint az egységes közadatkereső rendszerhez való csatlakozás nem mentesíti az adatfelelőst az elektronikus közzététel kötelezettsége alól. A közpénzek felhasználásának átláthatósága érdekében az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési szervek (a továbbiakban: a felületen közzétételre kötelezettek) a (2) bekezdésben meghatározott adatokat a Kormány rendeletében kijelölt szerv által üzemeltetett és a 33. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően bárki számára hozzáférhető – a gépi olvashatóságot, a csoportos letöltést, az adatok csoportosítását, kereshetőségét, kivonatolását és összehasonlíthatóságát is lehetővé tevő – Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén (a továbbiakban: felület) kéthavi rendszerességgel, a közzétételt követő legalább tíz évig elérhető módon, a (3) bekezdés szerinti bontásban közzéteszik. (2) A felületen közzétételre kötelezettek a felületen az ötmillió forintot meghaladó, az általuk hazai vagy európai uniós forrásból megvalósulóan a) nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások – kivéve, ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond –,
b) árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések – kivéve a védelmi és biztonsági célú beszerzések adatai és a minősített adatok, továbbá a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések és az azok eredményeként kötött szerződések –, c) nem alapfeladataik ellátására – így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre – fordított kifizetések adatait teszik közzé. (3) A (2) bekezdés szerinti adatokat a felületen közzétételre kötelezettek – a felhasznált hazai és európai uniós forrás arányának feltüntetése mellett – az alábbi bontásban teszik közzé:
a) a (2) bekezdés a) és c) pontja szerinti esetben
aa) a szerződés megnevezése (típusa), a kedvezményezett neve – nem természetes személy esetén az e személy megnevezése, székhelye –, adószáma, a támogatás tárgya, és a támogatási program megvalósítási helye, kezdő és záró, illetve – amennyiben megtörtént – a kifizetés időpontja, a támogatás összege és pénzneme, valamint
ab) a 2. mellékletben meghatározott, az Európai Unió kötelező jogi aktusa hatálya alá tartozó állami támogatás esetén – az aa) alponton túlmenően – a kedvezményezett besorolása, a támogatás felhasználásával érintett tevékenység szakágazati besorolása (ha nem azonosítható ilyen tevékenység, a kedvezményezett főtevékenységének szakágazati besorolása), a támogatás formájának megjelölése, odaítélésének napja, az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló kormányrendelet szerinti támogatási kategória megjelölése, a támogatás európai bizottsági hivatkozási száma,
b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben
ba) a szerződés megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő fél vagy felek neve – nem természetes személy esetén az e személy megnevezése, székhelye –, adószáma, a szerződés tárgya és értéke, a szerződés teljesítésének helye, kezdő időpontja, határozott időtartam esetében annak záró időpontja, valamint
bb) közbeszerzés vagy beszerzési eljárás esetén – a ba) alponton túlmenően – az ajánlattevő (ajánlattevők) neve, a Kbt. szerinti elektronikus közbeszerzési rendszerben rögzített, az eljárás egyedi azonosítója (EKR azonosító) az arra mutató hivatkozással együtt, a nevesített alvállalkozó (alvállalkozók) neve, illetve – amennyiben annak díja meghatározott – annak összege (összegei), valamint annak megjelölése, ha a közbeszerzés vagy beszerzés – beleértve a Kbt. szerinti nemzeti értékhatárt meg nem haladó értékű beszerzéseket is – részben vagy egészben európai uniós forrás felhasználásával valósul meg.
(4) A (2) bekezdés b) pontja tekintetében a szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.

A 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet alapján a közzétételre kötelezett a jegyzéket úgy alakítja ki, hogy a jegyzék az 1. melléklet szerinti tagolásban tartalmazza az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket, vagy hivatkozik azokra. A rendelet hatálya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 33. §-ának (2) és (3) bekezdésében meghatározott szervekre (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szervek) terjed ki, kivéve azon országos vagy térségi feladatot ellátó közoktatási intézményeket, amelyek az Infotv. szerinti közzétételi kötelezettségüknek az Infotv. 33. §-ának (4) bekezdésében foglalt módon tesznek eleget.
A rendelet meghatározza a közzétételi listák szerinti adatok közzétételének szerkezetére és az összefüggő tárgyú közzétett adatokat egybefoglaló tartalmi egységekre (a továbbiakban: közzétételi egység) vonatkozó előírásokat. A közzétételre szolgáló honlap megnyitásakor megjelenő oldalon az adatközlő köteles elhelyezni a közzétételi listák által előírt adatokat tartalmazó jegyzékre vagy felületre (a továbbiakban: jegyzékre) mutató hivatkozást. A hivatkozást jól látható módon kell elhelyezni, „Közérdekű adatok” elnevezéssel, továbbá fel kell tüntetni az egységes közadatkereső rendszerre, a központi elektronikus jegyzékre mutató hivatkozást is. Az adatközlő a jegyzéket úgy alakítja ki, hogy a jegyzék az 1. melléklet szerinti tagolásban tartalmazza az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket, vagy hivatkozik azokra. Amennyiben az adatközlő más adatfelelőstől származó adatot tesz közzé, a jegyzéket adatfelelősönkénti tagolásban, az 1. mellékletben foglaltak szerint kell kialakítani. Az adott szerv vonatkozásában értelmezhetetlen közzétételi egységeket is fel kell tüntetni, de a pontos tájékoztatás érdekében jelezni kell, hogy az adott közérdekű adat a szervnél nem áll rendelkezésre. Az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységek kialakítása során legalább a 2. melléklet szerinti közzétételi egységeket kell létrehozni, és nem lehet a 2. melléklet szerint eltérő közzétételi egységhez sorolt adatokat azonos közzétételi egységben elhelyezni. A (2) bekezdésben és a közzétételi lista által meghatározott keretek között a közzétételi egységet előállító adatfelelős vagy - az egymás közti feladatmegosztástól függően - adatközlő az áttekinthetőség szempontját figyelembe véve maga határozza meg, hogy az egyes közzétételi egységekhez tartozó adatokat hány önálló adatállományban jeleníti meg. A közzétételi egységekben fel kell tüntetni: a) a legutóbbi módosítás idejét, b) ha a közzétételi egység korábbi állapota archív állományba került, az annak elérését biztosító hivatkozást, c) archív állományba helyezett közzétételi egység esetén a külön jogszabályban foglaltakat. Ha az adatközlő a közzétételi listák szerinti adatokat az e rendeletben meghatározottaktól eltérő módon is közzéteszi, biztosítania kell az e rendelet szerinti és az eltérő módon közzétett adatok teljes egyezőségét.

A jegyzék 2. § (2) bekezdése szerinti tagolása
1. Szervezeti, személyzeti adatok
1.1 Kapcsolat, szervezet, vezetők
1.2 A felügyelt költségvetési szervek
1.3 Gazdálkodó szervezetek
1.4 Közalapítványok
1.5 Lapok
1.6 Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szervek
1.7 Költségvetési szervek
2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
3. Gazdálkodási adatok
3.1 A működés törvényessége, ellenőrzések
3.2 Költségvetések, beszámolók
3.3 Működés
A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben
1.I. Szervezeti, személyzeti adatok.
1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők
I. Közzétételi egység: Elérhetőségi adatok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Hivatalos név (teljes név)
2. Székhely
3. Postacím (postafiók szerinti címe, ha van)
4. Telefonszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
5. Faxszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
6. Központi elektronikus levélcím A közvetlen elérés biztosításával.
7. A honlap URL-je
8. Ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme) Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.
9. Az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető neve Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.
10. Az ügyfélfogadás rendje Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.
II. Közzétételi egység: A szervezeti struktúra
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) Elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz.
III. Közzétételi egység: A szerv vezetői
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A szerv vezetőjének, vezetőinek, valamint testületi szerv esetén a testületi tagok neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Szervezeti egységenként felsorolásszerűen.
Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
1.2. A felügyelt költségvetési szervek
I. Közzétételi egység: A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, postacím, elektronikus levélcím) A szerv által alapított költségvetési szerv adatait külön közzétételi egységben kell közzétenni.
Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
2. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-je A honlap közvetlen elérésének biztosításával.
3. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje
1.3. Gazdálkodó szervezetek
I. Közzétételi egység: A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek
1.4. Közalapítványok
I. Közzétételi egység: A szerv által alapított közalapítványok
1.5. Lapok
I. Közzétételi egység: Lapok
1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
I. Közzétételi egység: Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címe A honlap és az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
2. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje
1.7. Költségvetési szervek
2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
I. Közzétételi egység: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege A jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend, az adatvédelmi és biztonsági szabályzat hatályos és teljes szövegét tartalmazó önálló dokumentumok elérhetőségének biztosításával.
II. Közzétételi egység: A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése A közzétételi egységen belül ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárás-típusonként csoportosítva.
2. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv illetékességi területe
3. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok felsorolása
4. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárási illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak összege
5. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az alapvető eljárási szabályok, ezek magyarázata, az ügyintézést segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás
6. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására szolgáló postacím (postafiók szerinti cím, ha van), ügyfélfogadási vagy közönségkapcsolati cím és nyitvatartási idő
7. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására, elintézésére, fellebbezésére nyitva álló határidő
8. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben használt formanyomtatványok listája A formanyomtatványok letölthetőségének biztosításával.
9. Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás Az elektronikus program közvetlen elérésének biztosításával.
10. Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről A jogszabályok közvetlen elérésének biztosításával.
III. Közzétételi egység: Közszolgáltatások
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése
2. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások tartalmának leírása
3. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások igénybevételének rendjére vonatkozó tájékoztatás Amennyiben hosszabb terjedelműek, a tájékoztatásokat önálló dokumentumban, azok, valamint az igénybevételhez használt formanyomtatványok elérhetőségének biztosításával.
4. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások díjának és az abból adott kedvezmények mértéke
IV. Közzétételi egység: A szerv nyilvántartásai
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által saját fenntartású adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltetlen kérdőív) jegyzéke Az általános közzétételi listában csak az adatokat tartalmazó jegyzéket kell közzétenni, azonban a közadatkereső felé történő adatszolgáltatás során minden egyes adatbázisról, illetve nyilvántartásról külön leíró adatot kell készíteni az Adatbázisokat meghatározó séma alapján.
2. A közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái
3. A közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatokhoz való hozzáférés módja
4. A közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatokról való másolatkészítés költségei
V. Közzétételi egység: Nyilvános kiadványok
VI. Közzétételi egység: Döntéshozatal, ülések
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A testületi szerv döntései előkészítésének rendje
2. A testületi szerv döntéseiben való állampolgári közreműködés (véleményezés) módja (erre szolgáló postai, illetve elektronikus levélcím)
3. A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai
4. A testületi szerv ülésének helye (irányítószám, város, utca, házszám) Több helyszín esetén ülésenkénti bontásban.
5. A testületi szerv megtartott üléseinek ideje (év, hó, nap, óra megjelöléssel), valamint nyilvánossága, üléseinek jegyzőkönyvei, illetve összefoglalói Az ülés jegyzőkönyve, illetve összefoglalója elérhetőségének biztosításával.
6. A testületi szerv tervezett üléseinek ideje (év, hó, nap, óra megjelöléssel), valamint nyilvánossága
7. A testületi szerv ülései látogathatóságának rendje
8. A testületi szerv üléseinek napirendje Ülésenkénti bontásban.
9. A testületi szerv döntéseinek felsorolása Ülésenkénti bontásban; a döntések elérhetőségének biztosításával.
VII. Közzétételi egység: A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A testületi szerv döntéseinek felsorolása A döntések elérhetőségének biztosításával.
2. A testületi szerv döntéshozatalának dátuma (év, hó, nap megjelöléssel) Döntésenkénti bontásban; a megfelelő ülés jegyzőkönyve, illetve összefoglalója elérhetőségének biztosításával.
3. A testületi szerv szavazásának nyilvános adatai, ha azt jogszabály nem korlátozza Döntésenkénti bontásban.
4. A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok A közadatkereső felé történő adatszolgáltatás során minden egyes jogszabálytervezetről külön leíró adatot kell készíteni a Jogszabálytervezeteket meghatározó séma alapján.
5. A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek tekintetében az egyeztetés állapota Koncepciónkénti, illetve jogszabály-tervezetenkénti bontásban.
6. A helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések a benyújtás időpontjától A közadatkereső felé történő adatszolgáltatás során minden egyes előterjesztésről külön leíró adatot kell készíteni a Jogszabálytervezeteket meghatározó séma alapján.
7. Összefoglaló a véleményezők észrevételeiről, és az észrevételek elutasításának indokairól A nyilvánvalóan alaptalan észrevételek esetén az elutasítás indokairól nem kell összefoglalót készíteni.
VIII. Közzétételi egység: Pályázatok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indoklásuk A kapcsolódó dokumentumok közvetlen elérhetőségének biztosításával.
IX. Közzétételi egység: Hirdetmények
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által közzétett hirdetmények, közlemények A hirdetmények, közlemények közvetlen elérésének biztosításával.
X. Közzétételi egység: Közérdekű adatok igénylése
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje
2. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények tekintetében illetékes szervezeti egység neve
3. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények tekintetében illetékes szervezeti egység elérhetősége (postacíme, földrajzi helye, telefonszáma, telefaxszáma, elektronikus levélcíme) Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
4. Az adatvédelmi felelős vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve
5. A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai
6. A közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek
7. Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a közfeladatot ellátó szerv az egyik szerződő fél
XI. Közzétételi egység: Közzétételi listák
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös közzétételi lista A közzétételt elrendelő jogszabály megnevezésével és elérhetővé tételével.
2. A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó egyedi közzétételi lista A közzétételt elrendelő jogszabály vagy egyéb aktus megnevezésével, elérhetővé tételével.
3. Gazdálkodási adatok
3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések
I. Közzétételi egység: Vizsgálatok, ellenőrzések listája
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos - nyilvános megállapításokat tartalmazó - vizsgálatok, ellenőrzések felsorolása
II. Közzétételi egység: Az Állami Számvevőszék ellenőrzései
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításai
III. Közzétételi egység: Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A szervre vonatkozó egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai Időrendben.
IV. Közzétételi egység: A működés eredményessége, teljesítmény
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv feladatellátásának teljesítményére, kapacitásának jellemzésére, hatékonyságának és teljesítményének mérésére szolgáló mutatók és értékük, időbeli változásuk
V. Közzétételi egység: Működési statisztika
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk
3.2. Költségvetések, beszámolók
I. Közzétételi egység: Éves költségvetések
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv éves (elemi) költségvetései Évenkénti bontásban.
II. Közzétételi egység: Számviteli beszámolók
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv számviteli törvény szerinti beszámolói Beszámolónként.
III. Közzétételi egység: A költségvetés végrehajtása
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szervnek a költségvetés végrehajtásáról - a külön jogszabályban meghatározott módon és gyakorisággal - készített beszámolói Beszámolónként.
3.3. Költségvetések, beszámolók
I. Közzétételi egység: A foglalkoztatottak
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszáma és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok
2. A vezetők és a vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése összesített összege
3. Az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve
II. Közzétételi egység: Támogatások
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve
2. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások célja Támogatásonként és kedvezményezettekként lebontva.
3. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások összege Támogatásonként és kedvezményezettekként lebontva.
4. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatási program megvalósítási helye Támogatásonként és kedvezményezettekként lebontva.
III. Közzétételi egység: Szerződések
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni.
Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani
IV. Közzétételi egység: Koncessziók
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)
V. Közzétételi egység: Egyéb kifizetések
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések címzettjei
VI. Közzétételi egység: Európai Unió által támogatott fejlesztések
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések A dokumentumok, a szerződések, közvetlen elérésének biztosításával.
VII. Közzétételi egység: Közbeszerzés
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Közbeszerzési információk: éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről Az éves terv közvetlen elérésének biztosításával.

Adatigénylés

Kérem, szíveskedjen megismerhetővé tenni a kötelezően közzéteendő közérdekű adatait, melyeket internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen tesz hozzáférhetővé jelen, 2023. július 31-i közadatigénylésre 2023. augusztus 1-én vagy azt követően, a legutóbbi módosítás 2023. augusztus 1-i vagy azt követő dátumával együtt, a
18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet alapján úgy, hogy a jegyzék az 1. melléklet szerinti tagolásban tartalmazza az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket, vagy hivatkozik azokra, és az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó, legalább a 2. melléklet szerinti közadatokat.

Segítő együttműködését előre köszönöm.

Kelt: 2023. július 31.

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Alapvető Jogok Biztosa Hivatala!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a 2023. július 31-én hozzáférhető közzétett adatai közül azokat, amelyeket az alábbi "Közérdekű adatok" nem tartalmazza, részleteiben is kimásolható elektronikus másolatban.

"Közérdekű adatok" 2023. július 31-én itt: https://www.ajbh.hu/kozerdeku-adatok
-------
KÖZÉRDEKŰ ADATOK

A.) A HIVATAL ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA

I. Szervezeti, személyzeti adatok

1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

1.1.1 Elérhetőségi adatok

1.1.2 A Hivatal szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével

1.1.3 A Hivatal szervezeti egységének feladatai
(SZMSZ III. fejezet)

1.1.4 A Hivatal vezetői, elérhetőségük

Alapvető jogok biztosa
Dr. Kozma Ákos
Tel.: + (36) 1 475-7148
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztos helyettes
Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet
Tel.: +(36) 1 475-7258
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos helyettes
Dr. Bándi Gyula
Tel.:+(36) 1 475-7124
Fax: + (36) 1 269-3546
E-mail: [email address]

Főtitkár
Dr. Könnyid Balázs
Tel.: + (36) 1 475-7244
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

Főtitkárhelyettes
Dr. Schmidt Gábor
Tel.: + (36) 1 475-7236
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

Rendészeti Főigazgató
Dr. Wildner Domonkos
Tel.: + (36) 1 475-7176
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

Egyenlő Bánásmódért Felelős Főosztály
Dr. Varga Judit
Tel.: + (36) 1 475-7201
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

Fogyatékosságügyi Főosztály
Dr. Vizeli Ákos
Tel.: + (36) 1 475-7100
Fax: + (36) 1 269-1615

Esélyegyenlőségi és Gyermekjogi Főosztály
Dr. Borza Beáta
Tel.: + (36) 1 475-7113
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

Gazdálkodási, Humánpolitikai és Üzemeltetési Főosztály (gazdasági főigazgató)
Kapecz Hajnalka
Tel.: + (36) 1 475-7242
Fax: + (36) 1 269-3540
E-mail: [email address]

Bejelentővédelmi, Általános Vizsgálati és Ügyviteli Főosztály
Dr. Bodó Bernadett
Tel.: + (36) 1 475-7170
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

Közjogi Főosztály
Dr. Magicz András
Tel.: + (36) 1 475-7146
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmus Főosztály
Dr. Deák-Kondákor Dóra
Tel.: + (36) 1 475-7162
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

Rendészeti Főosztály
Dr. Vámos Andrea
Tel.: + (36) 1 475-7163
Fax: + (36) 1 269-1615
E-mail: [email address]

1.1.5 Ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége

feltöltés alatt ...

1.2. A felügyelt költségvetési szervek

Nincs az alapvető jogok biztosa által felügyelt költségvetési szerv

1.3. Gazdálkodó szervezetek

Nincs az alapvető jogok biztosa tulajdonában lévő vagy részvételével működő gazdálkodó szervezet

1.4. Alapítványok

Nincs az alapvető jogok biztosa által alapított közalapítvány

1.5. Lapok (folyóiratok)

Nincs az alapvető jogok biztosa által alapított lap

1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv

Az alapvető jogok biztosának nincs felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerve

1.7. Költségvetési szervek

Nincs az alapvető jogok biztosa által alapított költségvetési szerv

II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

2.1. Alaptevékenység, feladat- és hatáskör

2.1.1 A szerv működésére vonatkozó jogszabályok és más szabályok

Alaptörvény
Alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény
2011. évi CXLIII. törvény a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről (OPCAT)
Szervezeti és Működési Szabályzat
Az alapvető jogok biztosa vizsgálatának szakmai szabályairól és módszereiről szóló 3/2015. (XI. 30.) AJB utasítás
Esélyegyenlőségi szabályzat
Alapító okirat
Adatvédelmi szabályzat
2.1.2 Tájékoztató a szerv alapjogvédelmi tevékenységéről
angol verzió: feltöltés alatt

2.1.3 A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok

2.2. Közszolgáltatások

Az alapvető jogok biztosa nem nyújt és nem finanszíroz közszolgáltatást

2.3. A szerv nyilvántartásai

https://www.ajbh.hu/ebff-hatosagi-nyilva...

https://www.ajbh.hu/ugyekhez-kapcsolodo-...

feltöltés alatt ...

2.4. Nyilvános kiadványok

2.4.1 Éves beszámolók

2.4.2 Projektfüzetek

2.4.3 Egyéb nyilvános kiadványok

2.4.4 EBH archív tájékoztatók

2.5. Hirdetmények

nincs aktuális hirdetmény

2.6. Pályázatok

2.6.1. A szerv alaptevékenységével összefüggő pályázatai

jelenleg nincs aktuális pályázati kiírás

2.6.2. A szerv álláspályázatai.

2.7. Vizsgálatok, ellenőrzések listája

A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok

2.8. Közérdekű adatok igénylése

2.8.1. A közérdekű adatok igénylésének rendje, nyomtatványok

2.8.2 Közérdekű adatokkal kapcsolatos statisztikai adatszolgáltatás

2.9. A működés eredményessége teljesítmény

Éves beszámolók

2.10. Közzétételi listák

A szervezet különös közzétételi listája
a Közérdekű adatok „B.) A Hivatal különös közzétételi listája”
az egyedi közzétételi listája
pedig a „C.) A Hivatal egyedi közzétételi listája” pontjaiban találhatók

III. Gazdálkodási adatok

3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések listája

ég nem volt ilyen vizsgálat

3.2. Az Állami Számvevőszék ellenőrzései

Az ellenőrzésekről szóló jelentések a www.asz.hu honlapján jelentések címszó alatt találhatók

3.3. Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok

Még nem volt ilyen vizsgálat

3.4 Működési statisztika

3.4.1. Beruházási statisztikák

2022. évi Beruházásstatisztikai jelentés
2021. évi Beruházásstatisztikai jelentés
2020. évi Beruházásstatisztikai jelentés
2019. évi Beruházásstatisztikai jelentés
2018. évi Beruházásstatisztikai jelentés
2017. évi Beruházásstatisztikai jelentés
3.4.2. Környezetvédelmi statisztikák

2022. évi Környezetvédelmi statisztikai jelentés
2021. évi Környezetvédelmi statisztikai jelentés
2020. évi Környezetvédelmi statisztikai jelentés
2019. évi Környezetvédelmi statisztikai jelentés
2018. évi Környezetvédelmi statisztikai jelentés
2017. évi Környezetvédelmi statisztikai jelentés

3.5. Költségvetések, beszámolók

3.5.1. Éves költségvetések

2023
2023. évi költségvetés I.
2022
2022. évi költségvetés I.
2021
2021. évi költségvetés I.
AJBH-EBH együttes koltsegvetes jogutódlás után
2020
2020. évi költségvetés I.
2020. évi költségvetés II.
2020. évi költségvetés - EBH
2019​
2019. évi költségvetés I.
2019. évi költségvetés II.
2019. évi költségvetés - EBH
2018
2018. évi költségvetés
2018. évi költségvetés - EBH
​2017
​2017. évi költségvetés
2017. évi költségvetés - EBH
2016
​2016. évi költségvetés
2016. évi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzat
2016. évi költségvetés fejezeti tartalék kezelésű előirányzat
2016. évi költségvetés - EBH
2015
​2015. évi költségvetés
2015. évi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzat
2015. évi költségvetés - EBH
2014
​2014. évi költségvetés
2014. évi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzat
2014. évi költségvetés - EBH
2013
​2013. évi költségvetés
2013. évi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzat
2013. évi költségvetés - EBH
2012
​2012. évi költségvetés
2012. évi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzat
2012. évi költségvetés - EBH
3.5.2 Számviteli beszámolók

2022
​2022. éves beszámoló - AJBH
2021
​2021. éves beszámoló - AJBH
2020
​2020. éves beszámoló - AJBH
​2020. éves beszámoló - EBH
2019
​2019. éves beszámoló
​2019. éves beszámoló - EBH
2018
​2018. éves beszámoló
​2018. éves beszámoló - EBH
2017
​2017. éves beszámoló
​2017. éves beszámoló - EBH
2016
​2016. éves beszámoló
2016. éves beszámoló fejezeti kezelésű előirányzat
2016. éves beszámoló fejezeti tartalék kezelésű előirányzat
​2016. éves beszámoló - EBH
2015
​2015. éves beszámoló
2015. éves beszámoló fejezeti kezelésű előirányzat
​2015. éves beszámoló - EBH
2014
​2014. éves beszámoló
2014. éves beszámoló fejezeti kezelésű előirányzat
​2014. éves beszámoló - EBH
2013
​2013. éves beszámoló
2013. éves beszámoló fejezeti kezelésű előirányzat
​2013. éves beszámoló - EBH
2012
​2012. éves beszámoló
2012. éves beszámoló fejezeti kezelésű előirányzat
​2012. éves beszámoló - EBH
3.6. Foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó adatok

AJBH bér és létszám adatok 2023_I. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2022_IV. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2022_III. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2022_II. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2022_I. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2021_IV. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2021_III. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2021_II. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2021_I. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2020_IV. negyedév
AJBH bér és létszám adatok 2019.12.
3.7. Támogatások

Az AJBH költségvetéséből támogatást nem nyújt.

3.8. Szerződések

AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2022. III. negyedévben
AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2022. II. negyedévben
AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2022. I. negyedévben
AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2021. I-IV. negyedévben
AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2021. I-III. negyedévben
AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2021. I-II. negyedévben
AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2021. I. negyedévben
Az AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2020. I-IV. negyedévben
Az AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2020. I-III. negyedévben
Az AJBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2020. I-II. negyedévben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2020. I. negyedévben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2019. II. félévben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2019. évben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2018. évben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2017. évben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2016. évben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2015. évben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2014. évben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2013. évben
Az AJBH gazdálkodással összefüggő – nettó 5 millió forintot elérő – szerződéseinek adatai 2012. évben
EBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2020
EBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2019
EBH nettó 5 millió forintot meghaladó szerződései 2018
3.9. Koncessziók

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának esetében nem értelmezhető.

3.10. Egyéb kifizetések

Az AJBH nem támogat sem érdekképviseleti szervezetet, sem alapítványt, illetve más egyesületet.

3.11. Európai Unió által támogatott fejlesztések

A Hivatalnak nincs Európai Uniós támogatással megvalósult fejlesztése

3.12. Közbeszerzések

3.12.1 Közbeszerzési tervek

2022. évi közbeszerzési terv 3.sz. módosítása
2022. évi közbeszerzési terv 2.sz. módosítása
2022. évi közbeszerzési terv 1.sz. módosítása
2022. évi közbeszerzési terv
2021. évi közbeszerzési terv 2.sz. módosítása
2021. évi közbeszerzési terv 1.sz. módosítása
2021. évi közbeszerzési terv
2020. évi közbeszerzési terv 6.sz. módosítása
2020. évi közbeszerzési terv 4.sz. módosítása
2020. évi közbeszerzési terv 3.sz. módosítása
2020. évi közbeszerzési terv 2.sz. módosítása
2020. évi közbeszerzési terv 1.sz. módosítása
2020. évi közbeszerzési terv
2019. évi közbeszerzési terv
2018. évi közbeszerzési terv
2017. évi közbeszerzési terv 1.sz. módosítása
2016. évi közbeszerzési terv
2015. évi közbeszerzési terv
2014. évi közbeszerzési terv
3.12.2 Közbeszerzési eljárások​

2020

- AJBH-MS licenc, laptop beszerzés:

Összegzés MS-licenc, laptop beszerzés eredmény.pdf
AJBH MS licenc_2020- AF
kd_AJBH_notebook_MS_licence
- AJBH Honlap akadálymentesítés:

AJBH honlap akadálymentesítés szerződés.pdf
AJBH_2020 honlap akadálymentesítés-osszegezes bírálatról.pdf
AJBH-2020 honlap akadálymentesítés-felhívás
kd_AJBH_akadálymentesítés_vegleges
- AJBH audiovizuális technika beszerzése:

kd_AJBH_audio_módosított.pdf
Audiovizuális 2020-összegzés ajánlatok elbíráslása
Audiovizuális 2020-szerződés
AJBH-2020-audiovizuális-felhivas
​- AJBH bútorbeszerzés - közösségi terek:

AJBH bútor közbeszerzés 2020_af
AJBH-bútor 2020-Aláírt szerződés
AJBH-bútor 2020-osszegezes ajánlatok bírálatáról
AJBH-bútor-2020-eredmény hirdetmény
kd_AJBH_bútor​
- AJBH-2020 bútor 2. közbeszerzés:

AJBH-Bútor2-aláírt szerződés.pdf
AJBH-2020 bútor2-hirdetmenyek-helyesbítés
AJBH-2020. bútor2-felhivas
kd_AJBH_bútor2_módosított
AJBH-2020.bútor2_osszegezes bírálatról.pdf
2019

- Személyszállító gépjármű beszerzése:

Buszlimuzin összefoglaló tájékoztató
Buszlimuzin felhívás
Buszlimuzin közbeszerzési dokumentáció
Tájékoztató eljárás eredménytelenségéről
- Informatikai beszerzés két részben:

Informatikai beszerzés - összefoglalo tájékoztató
Informatika - ajánlati felhívás
Informatika közbeszerzési dokumentáció
Adásvételi szerződés AJBH-MHM
Tájékoztatás eljárás eredményéről
Adásvételi szerződés AJBH PC-Trade
2017
Az AJBH iktató és iratkezelő ügyviteli szakrendszerének fejlesztése az egységes elektronikus ügyintézést biztosító funkciókkal, valamint kapcsolódó szolgáltatások beszerzése

Aj-felh-171229.pdf
Dokument.pdf
KH-táj-ajfel-dok-szerz.pdf
Kizárólagossági nyilatkozat.pdf
Megbíz-szerz.pdf

B.) A HIVATAL KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA

I. Az Alapvető Jogok Biztosának vagyonnyilatkozata
Dr. Kozma Ákos vagyonnyilatkozatai: | 2019 | 2020 | 2021 | 2022.08.02-ig | 2022.08.03-tól | 2023 |

II. A Biztoshelyettesek vagyonnyilatkozatai
Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet vagyonnyilatkozatai: | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 |
| 2019 / 1. ciklus záró | 2019 / 2. ciklus nyitó | 2020 | 2021 | 2022.08.03-ig | 2022.08.04-től | 2023 |

Dr. Bándi Gyula vagyonnyilatkozatai: | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022.07.31-ig | 2022.08.01-től | 2023 |

C.) A HIVATAL EGYEDI KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA

I. A hivatal által lefolytatott eljárások

1.1. A Hivatal alapjogvédelmi eljárásai
https://www.ajbh.hu/jelentesek-inditvany...

1.2. A Hivatal hatósági eljárásai
https://www.ajbh.hu/ebff-nyilvanos-hatar...
https://www.ajbh.hu/ebff-jogesetek
--------

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. július 31.

Üdvözlettel:

Kiss László

panasz, Alapvető Jogok Biztosa Hivatala

1 Melléklet

 

 

 

Tisztelt Címzett!

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a mellékelt küldeményt adta fel az
Ön részére.
Az irat iktatószáma: AJB-3184-5/2023
Válaszlevelében kérjük a fentiekre hivatkozzon.

Üdvözlettel: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

Dear Sir/Madam,

The Office of the Commissioner for Fundamental Rights has sent you the
attached letter.
Reference number: AJB-3184-5/2023
We kindly request you to indicate this reference number in any further
inquiry.

Kind regards,
Office of the Commissioner for Fundamental Rights

Tisztelt panasz!

Kérem adatigénylésem intézésének és tárgyi közzétételi tevékenységének, cselekményeinek szíves vizsgálatát, mert ezek nem felelnek meg normatív szabályoknak.

Cselekménye például az, hogy az alábbi tartalommal közzétett egysége vonatkozó jogszabályt, az információszabadságot sérti, visszásságot teremt:

Közzétételi egység neve a közzétételre kötelezett honlapján:
"2.1.3 A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok"
Közzétételi egység tartalma:
"Segítség
A riportok megfelelő futtatásához az előforduló paraméterek beállítása szükséges

A vizsgált iktatási időintervallum
A lekérdezés azokban az ügyekben keres melyek ebben az időintervallumban keletkeztek
A vizsgált készre jelentés időintervallum
Az előző idősávban keletkezett ügyek közül azok, amelyek ebben az időintervallumban lettek befejezve
A paraméterezéshez használható listák (ügytípusok,ajánlások,érintett alapjogok, stb.)
A listákból egyszerre több érték is kijelölhető. A kijelöléshez használja a következő lehetőségeket.
Teljes lista kijelölése: a listába kattintva Ctrl+A billentyűkombináció
Több érték kijelölése: Ctrl+egér bal gomb kombinációt.
Egymás alatti elemek kijelölése: a kiválasztani kívánt első elemen állva a kiválasztandó utolsó elemre kattintva a Shift+egér bal gomb kombinációjával.
ÜGYEKHEZ KAPCSOLÓDÓ STATISZTIKAI ADATBÁZIS
Riport név
A vizsgálattal befejezett ügyek panaszaiban érintett alapjogok
Készrejelentett ajánlások tipus és a címzett válasza szerint
Készre jelentett ajánlások típus szerint
Készre jelentett ügyek megoszlása ügytipus szerint
Készre jelentett ügyek panaszainak megoszlása befejezés kód szerint
Panaszügyek megoszlása a keletkezés módja szerint szervezeti egység és ügytipus szűréssel
Panaszügyek megoszlása inditványozó szerint
Panaszügyek száma az inditványozó állampolgársága és érkezés éve bontásban
Panaszügyek száma megyénként kerületenként és az érkezés éve bontásban
Panaszügyek száma település tipus és az érkezés éve bontásban"

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt panasz!

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi formájú és tartalmú közzétételi egységét:

II. Közzétételi egység: A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése A közzétételi egységen belül ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárás-típusonként csoportosítva.
2. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv illetékességi területe
3. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok felsorolása
4. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárási illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak összege
5. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az alapvető eljárási szabályok, ezek magyarázata, az ügyintézést segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás
6. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására szolgáló postacím (postafiók szerinti cím, ha van), ügyfélfogadási vagy közönségkapcsolati cím és nyitvatartási idő
7. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására, elintézésére, fellebbezésére nyitva álló határidő
8. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben használt formanyomtatványok listája A formanyomtatványok letölthetőségének biztosításával.
9. Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás Az elektronikus program közvetlen elérésének biztosításával.
10. Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről A jogszabályok közvetlen elérésének biztosításával.

Üdvözlettel:

Kiss László

panasz, Alapvető Jogok Biztosa Hivatala

1 Melléklet

 

 

 

Tisztelt Címzett!

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a mellékelt küldeményt adta fel az
Ön részére.
Az irat iktatószáma: AJB-3514-3/2023
Válaszlevelében kérjük a fentiekre hivatkozzon.

Üdvözlettel: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

Dear Sir/Madam,

The Office of the Commissioner for Fundamental Rights has sent you the
attached letter.
Reference number: AJB-3514-3/2023
We kindly request you to indicate this reference number in any further
inquiry.

Kind regards,
Office of the Commissioner for Fundamental Rights

panasz, Alapvető Jogok Biztosa Hivatala

1 Melléklet

 

 

 

Tisztelt Címzett!

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a mellékelt küldeményt adta fel az
Ön részére.
Az irat iktatószáma: AJB-3184-9/2023
Válaszlevelében kérjük a fentiekre hivatkozzon.

Üdvözlettel: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

Dear Sir/Madam,

The Office of the Commissioner for Fundamental Rights has sent you the
attached letter.
Reference number: AJB-3184-9/2023
We kindly request you to indicate this reference number in any further
inquiry.

Kind regards,
Office of the Commissioner for Fundamental Rights

Tisztelt AJB!

A részbeni teljesítés adatai:

2.1.3. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok
Az alapvető jogok biztosa az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.
évi CXXV. törvényben (a továbbiakban: Ebktv.) meghatározott feladatainak ellátása során
közigazgatási hatósági hatáskörben jár el.
Az alapvető jogok biztosának Ebktv. szerinti feladatait az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
elkülönült szervezeti egysége, az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság végzi. Az Egyenlő
Bánásmódért Felelős Főigazgatóság tevékenységéről itt tájékozódhat.
Az alapvető jogok biztosának illetékességi területe Magyarország területe.
Az alapvető jogok biztosának közigazgatási hatósági eljárása: https://www.ajbh.hu/ebff-hogyan-zajlikaz...
Ügyfélszolgálat, időpontfoglalás, kérelem benyújtásának módja: https://www.ajbh.hu/ebff-kerelembenyujtasa
Az ügyfelet megillető jogokra és kötelezettségekre az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016.
évi CL. törvény, az Ebktv., valamint az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény
rendelkezései az irányadóak.
Az alapvető jogok biztosának eljárása díjfizetési kötelezettséggel nem jár.
Az alapvető jogok biztosának az Ebktv. alapján hozott döntése ellen a közigazgatási eljárás keretében
fellebbezésnek helye nincs, azonban a döntéssel szemben jogszabálysértésre hivatkozással
közigazgatási per kezdeményezhető: https://www.ajbh.hu/ebff-jogorvoslat
Vonatkozó jogszabályok, állásfoglalások jegyzéke:
https://www.ajbh.hu/ebff-jogszabalyok-al...

EGYENLŐ BÁNÁSMÓDÉRT FELELŐS FŐIGAZGATÓSÁG
Hogyan zajlik az eljárás?

Az alapvető jogok biztosa ún. jogvitás közigazgatási hatósági eljárást folytat le, melynek szabályait az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényen (a továbbiakban: Ebktv.) kívül az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) tartalmazza.

A hatósági eljárás lényegesen különbözik az alapvető jogok biztosának ombudsmani eljárásától, melynek eredményeként, ha az alapvető jogok biztosa visszásságot állapít meg, jelentésében ajánlást tesz, illetve más szervek (pl. Alkotmánybíróság, ügyészség, nyomozóhatóság, jogszabályt előkészítő szerv) eljárását kezdeményezheti, döntése azonban jogi úton nem kikényszeríthető, szankciót közvetlenül nem alkalmazhat, jelentésével szemben jogorvoslat nem vehető igénybe.

A hatósági eljárásban ügyfél mind a kérelmező, mind pedig a bepanaszolt (eljárás alá vont), őket az Ákr. szerinti ügyféli jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik. A jogsértés megállapítása esetén az Ebktv.-ben meghatározott szankciók alkalmazhatók, az eljárásban meghozott döntéssel szemben az Ákr. szerinti jogorvoslat (közigazgatási per) áll rendelkezésre.

Lényeges különbség a két eljárás között az is, hogy a hatósági eljárás lefolytatásának határidejét jogszabály írja elő, ezzel szemben az Ajbt. szerinti ombudsmani eljárást az alapvető jogok biztosa a saját maga által megszabott ügyintézési határidőben folytatja le.

A hatósági eljárás akkor indítható meg, ha a jogsértésről való tudomásszerzéstől számított egy év, és a jogsértés bekövetkezésétől számított három év még nem telt el.

A hatósági eljárás a kérelem megérkezésének időpontjában indul, az eljárási határidő 75 nap, kivételesen, kiskorú ügyfél érdekeinek veszélyeztetettsége esetén legfeljebb 45 nap. Az eljárási határidőbe nem számít bele az eljárás felfüggesztésének, szünetelésének és az ügyfél mulasztásának vagy késedelmének időtartama.

A kérelem hiányossága esetén az alapvető jogok biztosa hiánypótlást bocsát ki, illetve a kérelmezőt az eljárás során a későbbiekben is felhívhatja nyilatkozattételre. Az eljárás alá vontat értesíti az eljárás megindításáról és felhívja, hogy a kérelemre tegyen nyilatkozatot, terjessze elő bizonyítási indítványait.

Szükség szerint az alapvető jogok biztosa tárgyalást tart (ennek helyszíne főszabályként a kérelmező lakóhelye, székhelye szerinti polgármesteri hivatal), tanút, szakértőt hallgat meg, helyszíni szemlét tart, tesztelést alkalmaz. Az alapvető jogok biztosa az eljárásban megkísérli a felek közt egyezség létrehozását.

Az eljárásban az ún. osztott bizonyítás alkalmazandó. Ennek alapján a kérelmezőnek az eljárás megindításához csak valószínűsítenie kell, hogy hátrány érte, illetve hogy annak bekövetkeztekor rendelkezett az általa hivatkozott védett tulajdonsággal. A civil és érdekképviseleti szervezetnek azt kell valószínűsítenie, hogy a meghatározott védett tulajdonsággal rendelkező, jogsérelmet szenvedett csoportot hátrány érte, vagy a hátrány bekövetkeztének közvetlen veszélye fenyeget. Ha a kérelmező ezeket valószínűsítette, az eljárás alá vontnak kell bizonyítania, hogy a kérelmező által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani.

EGYENLŐ BÁNÁSMÓDÉRT FELELŐS FŐIGAZGATÓSÁG
Kérelem benyújtása

Az alapvető jogok biztosához a hatósági eljárás lefolytatása iránti kérelmet az alábbi módokon lehet előterjeszteni:

Írásban (papír alapon) aláírással ellátva postai kézbesítés útján az alábbi címre
(Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság 1387 Budapest Pf. 40.).
Elektronikus úton az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatásokról szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (Eüsztv.) meghatározott módon e-Papír on,
​(Az elektronikus szolgáltatások alkalmazásához Ügyfélkapu regisztráció szükséges).
E-mail útján benyújtott kérelemre közigazgatási hatósági eljárás nem indítható.
Személyesen az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Ügyfélszolgálatán – a (06-1-) 475-7100; (06-1-) 475-7129 telefonszámokon kért előzetes időpontfoglalást követően - az ügyfélfogadás során jegyzőkönyvbe mondva, vagy
személyesen - előzetes bejelentkezés alapján - Területi Irodáinkban jegyzőkönyvbe mondva.
A kérelemnek a következőket kell tartalmaznia:

a kérelmező nevét és lakóhelyét (levelezési címét);
a bepanaszolt (sérelmet okozó) szerv, személy nevét és címét;
a sérelem bekövetkezésének időpontját;
a sérelmezett intézkedés, magatartás pontos leírását, a körülmények részletes ismertetésével és az azokat alátámasztó – rendelkezésre álló – dokumentumok csatolásával;
milyen okból (milyen védett tulajdonsága miatt) érte a sérelem;
az ügyben indított-e a kérelmező bíróság, vagy más hatóság előtt eljárást;
a papír alapon benyújtott kérelem esetén a kérelmező aláírását;
képviselet esetén a képviseleti jogosultság igazolását;
közigazgatási hatósági eljárás lefolytatására irányuló határozott kérelmet;
beadványában tüntesse fel, hogy az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság eljárását kéri

EGYENLŐ BÁNÁSMÓDÉRT FELELŐS FŐIGAZGATÓSÁG
Jogorvoslat

Az alapvető jogok biztosának az Ebktv. alapján hozott döntése ellen a közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs, azonban a döntéssel szemben jogszabálysértésre hivatkozással közigazgatási per kezdeményezhető.

Közigazgatási pert a döntés kézbesítésétől számított 30 napon belül a Fővárosi Törvényszéknek címzett, de az Alapvető Jogok Biztosánál írásban benyújtott kérelemmel lehet kezdeményezni. A közigazgatási per illetéke 30.000 forint, a kereseti kérelmet benyújtó felet tárgyi illeték-feljegyzési jog illeti meg. A Fővárosi Törvényszék előtt a jogi képviselet kötelező.

Az elektronikus ügyintézésre kötelezett személy – ideértve az ügyfél jogi képviselőjét is – a kereseti kérelmet az űrlapbenyújtás-támogatási szolgáltatás igénybevételével az AJBH K01 formanyomtatványon köteles benyújtani az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Hivatali Kapuján (KRID: 420418398) keresztül.

EGYENLŐ BÁNÁSMÓDÉRT FELELŐS FŐIGAZGATÓSÁG
Jogszabályok, állásfoglalások

Jogszabályok:

2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról (Ebktv.)

Az Ebktv. jellemző szakkifejezései az Igazságügyi Minisztérium nyilvános terminológiai magyar és angol nyelvű adatbázisaiban.

2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról (Ákr.)

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről (Mt.)

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság mellett korábban működött Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület állásfoglalásai

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a 2011-ig működő Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület állásfoglalásaiból itt azokat közöljük, amelyeknek a jelenlegi jogértelmezés vonatkozásában is van relevanciájuk. Ugyanakkor ezen állásfoglalások sem tükrözik mindig teljes mértékben a joggyakorlatot, időközben jogszabályi változások is történtek.

A joggyakorlat az utóbbi időben a TT állásfoglalások közül leginkább az egyéb helyzet meghatározásáról szóló 288/2/2010. (IV. 9.) TT. számú, a zaklatás és szexuális zaklatásról szóló 2008. áprilisi, valamint a bizonyítási kötelezettség megosztásáról szóló 2008. márciusi állásfoglalás egyes megállapításaira támaszkodik.

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 309/1/2011. (II.11.) TT sz. állásfoglalása az akadálymentesítési kötelezettségről

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 309/2/2011. (III. 25.) TT sz. állásfoglalása az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény hatályáról

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 288/2/2010. (II.11.) TT sz. állásfoglalása. az egyéb helyzet meghatározásával kapcsolatban

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 2008. áprilisi állásfoglalása a zaklatás és a szexuális zaklatás fogalmáról

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 2008. márciusi állásfoglalása a bizonyítási kötelezettség megosztásával kapcsolatban

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 2008. márciusi állásfoglalása a megtorlás fogalmáról

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 2008. márciusi állásfoglalása az egyenlő értékű munkáért egyenlő bért elvéről

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 2007. márciusi állásfoglalása az egyenlő bánásmód követelményéről a közoktatásban

Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 2006. február 10-i állásfoglalása: az egyenlő bánásmód szóló törvény hatálya kiterjed a hitelintézetnek minősülő jogi személyeknek a hitelintézeti törvény hatálya alá tartozó jogviszonyaira

Adatigénylés:
Kérem, szíveskedjen a fenti közzétételi egység közzététele, illetve módosítása idejét közölni.

Üdvözlettel:

Kiss László