Kóbor állatok kezelésével kapcsolatos közadat igénylés- MESTERSZÁLLÁS

Kézbesítési hiba vagy valami hasonló történt, amelyet a KiMitTud csapatának ki kell javítania.

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Tisztelt Mesterszállás Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1./ A kóbor állatok befogását milyen eszközökkel, milyen úton látják el településükön?
2./ Saját eszközökkel és menhellyel látják el a kóbor állatok befogását és jogszabályoknak megfelelő elhelyezését, vagy vállalkozóval állnak szerződéses jogviszonyban ezen feladat ellátására?
3./ Amennyiben vállalkozási, illetve megbízási szerződés szerint végeztetik a kóbor ebek befogását és elhelyezését, kérjük a szerződést elektronikus másolatban részünkre megküldeni szíveskedjenek.
4./ Önkormányzatuk 2017. évi és 2018. évi és 2019 évi, december 31-ig, költségvetéséből mekkora összeget fordítottak a fenti feladat ellátására
2017. január 01. – 2017. december 31.,
2018. január 01. - 2018.december 31. és
2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?
5./ Hány befogott kóbor eb került elhelyezésre, illetve elszállításra településükről
2017. január 01. – 2017. december 31.
2018. január 01. - 2018.december 31. és
2019. január 01. – 2019. december 31. napja között?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 21.

Üdvözlettel:

PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Mesterszállás Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

2 Melléklet

  • Attachment

    attachment.delivery status

    0K Download

  • Attachment

    K z rdek adat K z rdek adat ig nyl s K bor llatok kezel s vel kapcsolatos k zadat ig nyl s MESTERSZ LL S.txt

    5K Download View as HTML

This is the mail system at host smtp.kimittud.org.

I'm sorry to have to inform you that your message could not
be delivered to one or more recipients. It's attached below.

For further assistance, please send mail to postmaster.

If you do so, please include this problem report. You can
delete your own text from the attached returned message.

The mail system

<[Mesterszállás Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>: host mx1.mesterszallas.hu[185.75.192.10] said: 550
5.1.1 <[Mesterszállás Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>: Recipient address rejected: User unknown in
virtual mailbox table (in reply to RCPT TO command)