Királyerdőbe kialakított 9. Tempo 30 zóna területén történt balesetek számával kapcsolatos közérdekű adatigénylés

Az igénylés pontosításra vár. Ha ön Vadai Attila, kérjük, bejelentkezés nyomon követési üzenet küldése céljából.

Tisztelt Központi Statisztikai Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának címzett, 2022. augusztus 25. napján elektronikus úton megküldött Közérdekű adatigénylésem kapcsán a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft., mint a feladat ellátásáért felelős gazdasági társaság tájékoztatása alapján Dr Vincze Anikó jegyző az alábbi választ adta:
„Az övezetek kialakításának hatásaként kiemelendő a közlekedésbiztonság, a forgalomcsökkenés, a zajcsökkenés, és a minimális (1/2 perc plusz menetidő). Fontos megemlíteni azt is, hogy a Tempo 30-as övezet a leghatékonyabb kerékpáros hálózatfejlesztési eszköz.

A forgalomcsillapított övezetek kijelölése után, az egyes övezet vagy zóna engedélyezett kivitelezési terveit minden esetben tervezői jogosultsággal rendelkező szaktervező készíti el a hatályos szabályozások figyelembevételével. A kivitelezési munkálatok minden esetben az engedélyező szervezet, a Budapest Közút Zrt., mint forgalomtechnikai kezelő és üzemeltető hozzájárulását követően kezdődnek meg.
Csepelen aktuálisan a 4. (Széchenyi István utca - Kassai utca – Határ utca –Szent István út - Táncsics Mihály utca) és a 9. zóna (Szent I. út – Hullám utca – Tutajos utca – Mályva utca –Árnyas utca – Szent István út – Hollandi út) kivitelezése van folyamatban.”

Ezek után közérdekű adatigényléssel fordultam a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság felé, ahonnan a következő válasz érkezett:
"A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság funkcionális email címére 2022. október 03. napján 16:19 órakor előterjesztett közérdekű adatkérésére az alábbiakról tájékoztatom.
A Rendőrkapitányság a közúti balesetekkel kapcsolatban nem rendelkezik statisztikai adattal az adatigénylésben megjelölt terület vonatkozásában.
Tájékoztatom továbbá, hogy a személysérüléssel járó közúti közlekedési balesetek hivatalos statisztikai adatgyűjtését a Központi Statisztikai Hivatal végzi, amelyhez az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv az eljárásaival összefüggésben keletkezett elsődleges adatokat szolgáltatja."

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:
Mennyi közúti baleset történt a most kialakított 9. Tempo 30 zóna (Szent I. út – Hullám utca – Tutajos utca – Mályva utca –Árnyas utca – Szent István út – Hollandi út) területén 2012 óta? (Kérem az adatokat évenkénti bontásban adják meg)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. október 19.

Üdvözlettel:

Vadai Attila

KSH, Központi Statisztikai Hivatal

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Központi Statisztikai Hivatalhoz beküldött ügyét
20221019-109327 ügyszámon vettük nyilvántartásba.

Az ügyintézés előrehaladását az alábbi hivatkozásra kattintva követheti
nyomon.

[1]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

Ha az Ön levelezőrendszerében a fenti hivatkozás nem működik, kérjük,
másolja azt a böngészője címsorába!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fenti hivatkozás kizárólag az Ön
ügyéhez generált egyedi azonosítót tartalmaz, ezért kérjük, hogy azt saját
érdekében kezelje bizalmasan és harmadik fél részére ne tegye
hozzáférhetővé.

Üdvözlettel:
Központi Statisztikai Hivatal

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük, ne válaszoljon rá.

----------------------------------------------------------------------

Dear Customer!

Thank you for using the ’Contact us’ system of the Hungarian Central
Statistical Office!

Your case was registered under the number 20221019-109327. Please note
that you can view the progress of the administration by clicking on the
link below.

[2]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

If in your email system, the above link does not work please copy it into
your browsers address bar!

Sincerely,
Hungarian Central Statistical Office

This is an automatically generated mail please do not reply to it.

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ez az elektronikus levél (e-mail), és a hozzá kapcsolt fájlok, kizárólag a
Címzetteknek szólnak, a bennük foglalt információk bizalmasak lehetnek,
melynek titokban maradásához a Központi Statisztikai Hivatalnak jogilag
méltányolható érdeke fűződik. Amennyiben nem Ön a Címzettje ennek a
levélnek, kérjük, törölje, és értesítse a levél küldőjét.
Az elektronikus levél engedély nélküli módosítása és nyilvánosságra
hozatala szigorúan tilos, másolása, terjesztése is csak munkavégzés
céljából megengedett. Az elektronikus levél elsősorban információs célokat
szolgál. Kétség esetén az elektronikus levél tartalma akkor minősül
hivatalos álláspontnak, ha azt a KSH erre felhatalmazott dolgozója
(kérésre) cégszerűen aláírva megerősíti.

Kérem, gondoljon környezetére, mielőtt kinyomtatja ezt az e-mailt!

References

Visible links
1. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
2. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

KSH, Központi Statisztikai Hivatal

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Központi Statisztikai Hivatalhoz beküldött ügyét
20221020-109381 ügyszámon vettük nyilvántartásba.

Az ügyintézés előrehaladását az alábbi hivatkozásra kattintva követheti
nyomon.

[1]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

Ha az Ön levelezőrendszerében a fenti hivatkozás nem működik, kérjük,
másolja azt a böngészője címsorába!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fenti hivatkozás kizárólag az Ön
ügyéhez generált egyedi azonosítót tartalmaz, ezért kérjük, hogy azt saját
érdekében kezelje bizalmasan és harmadik fél részére ne tegye
hozzáférhetővé.

Üdvözlettel:
Központi Statisztikai Hivatal

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük, ne válaszoljon rá.

----------------------------------------------------------------------

Dear Customer!

Thank you for using the ’Contact us’ system of the Hungarian Central
Statistical Office!

Your case was registered under the number 20221020-109381. Please note
that you can view the progress of the administration by clicking on the
link below.

[2]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

If in your email system, the above link does not work please copy it into
your browsers address bar!

Sincerely,
Hungarian Central Statistical Office

This is an automatically generated mail please do not reply to it.

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ez az elektronikus levél (e-mail), és a hozzá kapcsolt fájlok, kizárólag a
Címzetteknek szólnak, a bennük foglalt információk bizalmasak lehetnek,
melynek titokban maradásához a Központi Statisztikai Hivatalnak jogilag
méltányolható érdeke fűződik. Amennyiben nem Ön a Címzettje ennek a
levélnek, kérjük, törölje, és értesítse a levél küldőjét.
Az elektronikus levél engedély nélküli módosítása és nyilvánosságra
hozatala szigorúan tilos, másolása, terjesztése is csak munkavégzés
céljából megengedett. Az elektronikus levél elsősorban információs célokat
szolgál. Kétség esetén az elektronikus levél tartalma akkor minősül
hivatalos álláspontnak, ha azt a KSH erre felhatalmazott dolgozója
(kérésre) cégszerűen aláírva megerősíti.

Kérem, gondoljon környezetére, mielőtt kinyomtatja ezt az e-mailt!

References

Visible links
1. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
2. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

KSH, Központi Statisztikai Hivatal

Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy 20221019-109327 számon nyilvántartott ügyének új
státusa: Lezárt. Az ügyintézés előrehaladását az alábbi hivatkozásra
kattintva tekintheti meg.

[1]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

Kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy elmondja véleményét!

[2]☆ [3]☆ [4]☆[5]☆[6]☆
1    5
Ha az Ön levelezőrendszerében a fenti hivatkozás nem működik, kérjük,
másolja azt a böngészője címsorába!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fenti hivatkozás kizárólag az Ön
ügyéhez generált egyedi azonosítót tartalmaz, ezért kérjük, hogy azt saját
érdekében kezelje bizalmasan és harmadik fél részére ne tegye
hozzáférhetővé.

Üdvözlettel:
Központi Statisztikai Hivatal

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük, ne válaszoljon rá.

----------------------------------------------------------------------

Dear Customer!

Please note that the new status of your case registered under the number
20221019-109327: Closed. You can view the progress of the administration
by clicking on the link below.

[7]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

Please help our work with telling us your opinion about it.

[8]☆ [9]☆ [10]☆[11]☆[12]☆
1    5
If in your email system, the above link does not work please copy it into
your browsers address bar!

Sincerely,
Hungarian Central Statistical Office

This is an automatically generated mail please do not reply to it.

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ez az elektronikus levél (e-mail), és a hozzá kapcsolt fájlok, kizárólag a
Címzetteknek szólnak, a bennük foglalt információk bizalmasak lehetnek,
melynek titokban maradásához a Központi Statisztikai Hivatalnak jogilag
méltányolható érdeke fűződik. Amennyiben nem Ön a Címzettje ennek a
levélnek, kérjük, törölje, és értesítse a levél küldőjét.
Az elektronikus levél engedély nélküli módosítása és nyilvánosságra
hozatala szigorúan tilos, másolása, terjesztése is csak munkavégzés
céljából megengedett. Az elektronikus levél elsősorban információs célokat
szolgál. Kétség esetén az elektronikus levél tartalma akkor minősül
hivatalos álláspontnak, ha azt a KSH erre felhatalmazott dolgozója
(kérésre) cégszerűen aláírva megerősíti.

Kérem, gondoljon környezetére, mielőtt kinyomtatja ezt az e-mailt!

References

Visible links
1. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
2. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
3. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
4. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
5. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
6. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
7. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
8. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
9. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
10. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
11. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...
12. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

KSH, Központi Statisztikai Hivatal

Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy 20221020-109381 számon nyilvántartott ügyéhez új megjegyzést rögzítettünk. A megjegyzést, valamint az ügyintézés előrehaladását az alábbi hivatkozásra kattintva tekintheti meg.

https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

Ha az Ön levelezőrendszerében a fenti hivatkozás nem működik, kérjük, másolja azt a böngészője címsorába!

Üdvözlettel:
Központi Statisztikai Hivatal

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fenti hivatkozás kizárólag az Ön ügyéhez generált egyedi azonosítót tartalmaz, ezért kérjük, hogy azt saját érdekében kezelje bizalmasan és harmadik fél részére ne tegye hozzáférhetővé.

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük, ne válaszoljon rá.

----------------------------------------------------------------------

Dear Customer!

Please note that we recorded a new comment on your case registered under the number 20221020-109381. You can view the comment as well as the progress of the administration by clicking on the link below.

If in your email system, the above link does not work please copy it into your browsers address bar!

________________________________

Ez az elektronikus levél (e-mail), és a hozzá kapcsolt fájlok, kizárólag a Címzetteknek szólnak, a bennük foglalt információk bizalmasak lehetnek, melynek titokban maradásához a Központi Statisztikai Hivatalnak jogilag méltányolható érdeke fűződik. Amennyiben nem Ön a Címzettje ennek a levélnek, kérjük, törölje, és értesítse a levél küldőjét.
Az elektronikus levél engedély nélküli módosítása és nyilvánosságra hozatala szigorúan tilos, másolása, terjesztése is csak munkavégzés céljából megengedett. Az elektronikus levél elsősorban információs célokat szolgál. Kétség esetén az elektronikus levél tartalma akkor minősül hivatalos álláspontnak, ha azt a KSH erre felhatalmazott dolgozója (kérésre) cégszerűen aláírva megerősíti.

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy 20221020-109381 számon
nyilvántartott ügyének új státusa: Felhasználóra vár. Az ügyintézés
előrehaladását az alábbi hivatkozásra kattintva tekintheti meg.

[1]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

Ha az Ön levelezőrendszerében a fenti hivatkozás nem működik, kérjük,
másolja azt a böngészője címsorába!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fenti hivatkozás kizárólag az Ön
ügyéhez generált egyedi azonosítót tartalmaz, ezért kérjük, hogy azt saját
érdekében kezelje bizalmasan és harmadik fél részére ne tegye
hozzáférhetővé.

Üdvözlettel:
Központi Statisztikai Hivatal

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük, ne válaszoljon rá.

----------------------------------------------------------------------

Dear Customer!

Please note that the new status of your case registered under the number
20221020-109381: Awaiting reply. You can view the progress of the
administration by clicking on the link below.

https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

If in your email system, the above link does not work please copy it into
your browsers address bar!

Sincerely,
Hungarian Central Statistical Office

This is an automatically generated mail please do not reply to it.

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ez az elektronikus levél (e-mail), és a hozzá kapcsolt fájlok, kizárólag a
Címzetteknek szólnak, a bennük foglalt információk bizalmasak lehetnek,
melynek titokban maradásához a Központi Statisztikai Hivatalnak jogilag
méltányolható érdeke fűződik. Amennyiben nem Ön a Címzettje ennek a
levélnek, kérjük, törölje, és értesítse a levél küldőjét.
Az elektronikus levél engedély nélküli módosítása és nyilvánosságra
hozatala szigorúan tilos, másolása, terjesztése is csak munkavégzés
céljából megengedett. Az elektronikus levél elsősorban információs célokat
szolgál. Kétség esetén az elektronikus levél tartalma akkor minősül
hivatalos álláspontnak, ha azt a KSH erre felhatalmazott dolgozója
(kérésre) cégszerűen aláírva megerősíti.

Kérem, gondoljon környezetére, mielőtt kinyomtatja ezt az e-mailt!

References

Visible links
1. https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

KSH, Központi Statisztikai Hivatal

Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy 20221020-109381 számon nyilvántartott ügyének új
státusa: Lezárt. Az ügyintézés előrehaladását az alábbi hivatkozásra
kattintva tekintheti meg.

[1]https://kapcsolat.ksh.hu/ContactCenter/u...

Kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy elmondja véleményét!

[2]☆ [3]☆ [4]☆[5]☆[6]☆
1    5
Ha az Ön levelezőrendszerében a fenti hivatkozás nem működik, kérjük,
másolja azt a böngészője címsorába!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fenti hivatkozás kizárólag az Ön
ügyéhez generált egyedi azonosítót tartalmaz, ezért kérjük, hogy azt saját
érdekében kezelje bizalmasan és harmadik fél részére ne tegye
hozzáférhetővé.

Üdvözlettel:
Központi Statisztikai Hivatal

Ez egy automatikusan generált levél, kérjük, ne válaszoljon rá.

----------------------------------------------------------------------

Dear Customer!

Please note that the new status of your case registered under the number
20221020-109381: Closed. You can view the progress of the administration