Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Kiss Kitti, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A 2023-as, 2024-es évekre vonatkozó tárgyi eszköz leltárt, a konkrét eszközök megnevezésével, nem a könyvelésben használt gyűjtő kifejezésekkel. Kérem a táblázatban szerepeltetni a bekerülési értéket, beszerzés évét, nyilvántartott értéket, helyszínt, hogy hol található, ha valamely személynek átadásra került használatra azt is jelölni és az átadásról készült jegyzőkönyvet is.
A 2023-as, 2024-es évekre vonatkozó készlet leltárt, a konkrét eszközök megnevezésével, nem a könyvelésben használt gyűjtő kifejezésekkel.
A 2023-as és 2024-es évben készült selejtezési jegyzőkönyveket, ha készült ilyen.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. február 1.

Üdvözlettel:

Kiss Kitti

Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.

Tisztelt Kiss Kitti!

Az Infotv. 29. § (2) által biztosított jogkörömre hivatkozva, a
válaszadási határidőt egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítom.

Kérem szíves megértését.

„Pálházy Nándor vezérigazgató kérésére, nevében”

Klement Angéla

Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: Közérdekűadat igénylés - Készlet leltár
Dátum: Sat, 01 Feb 2025 08:22:01 +0000
Feladó: Kiss Kitti [1]<[adatigénylés #26435 e-mail]>
Címzett: KözAdat igénylések Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. adatgazdánál
[2]<[Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. kérő e-mail]>

Tisztelt Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A 2023-as, 2024-es évekre vonatkozó tárgyi eszköz leltárt, a konkrét
eszközök megnevezésével, nem a könyvelésben használt gyűjtő
kifejezésekkel. Kérem a táblázatban szerepeltetni a bekerülési értéket,
beszerzés évét, nyilvántartott értéket, helyszínt, hogy hol található, ha
valamely személynek átadásra került használatra azt is jelölni és az
átadásról készült jegyzőkönyvet is.
A 2023-as, 2024-es évekre vonatkozó készlet leltárt, a konkrét eszközök
megnevezésével, nem a könyvelésben használt gyűjtő kifejezésekkel.
A 2023-as és 2024-es évben készült selejtezési jegyzőkönyveket, ha készült
ilyen.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. február 1.

Üdvözlettel:
Kiss Kitti

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3][adatigénylés #26435 e-mail]

Hibás a(z) [4][Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. kérő e-mail] cím a(z) Tatai Városkapu Közhasznú
Zrt. részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen,
lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[6]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

References

Visible links
1. mailto:[adatigénylés #26435 e-mail]
2. mailto:[Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. kérő e-mail]
3. mailto:[adatigénylés #26435 e-mail]
4. mailto:[Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. kérő e-mail]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers

Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.

Tisztelt Kiss Kitti!

Az Infotv. 29. § (2) által biztosított jogkörömre hivatkozva, a
válaszadási határidőt további egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítom.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a adatigénylést terjesztettem elő.
Önök az Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján 2025. február 17-én. 15 napos határidő hosszabbítással éltek.

A 2025. február 26-án kelt levelükben újabb hosszabbítást jelöltek meg a már fent hivatkozott jogszabályhely alapján, azonban a törvény nem ad lehetőséget két határidő hosszabbításra. Tekintettel erre a tényre kérem az igényelt adat haladéktalan közlését, ellenkező esetben az illetékes hatóságnál eljárást fogok indítani Önök ellen.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. március 1.

Üdvözlettel:

Kiss Kitti

This transfer expires on 2025-03-09

[1]Click 'Download images' to view images

[2][email cím]
sent you Városkapu Zrt.zip
1 item, 29.8 MB in total ・ Expires on 9 March, 2025
Városkapu Zrt.zip [email cím]
[3]Get your files
 
Download link
[4]https://wetransfer.com/downloads/ac9219d...
1 item
Városkapu Zrt.zip
29.8 MB

To make sure our emails arrive, please add [5][email cím] to [6]your contacts.

[7]About WeTransfer   ・   [8]Help   ・   [9]Legal   ・   [10]Report this transfer

References

Visible links
1. https://wetransfer.com/?trk=TRN_TDL_01&a...
2. mailto:[email cím]
3. https://wetransfer.com/downloads/ac9219d...
4. https://wetransfer.com/downloads/ac9219d...
5. mailto:[email cím]
6. https://wetransfer.zendesk.com/hc/en-us/...
7. https://wetransfer.com/about?trk=TRN_TDL...
8. https://wetransfer.zendesk.com/hc/en-us?...
9. https://wetransfer.com/legal/terms?trk=T...
10. https://safety.wetransfer.com/report?pro...

Pálházy Nándor, Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Kiss Kitti!

Hosszabbítást azért kérvényeztünk, mert a 2024-es tárgyi eszközleltár
jelenleg még nem áll teljes egészében rendelkezésünkre, és az anyag
elkészítése folyamatban van. Amint elkészül, azonnal továbbítjuk Önnek a
most nem megküldött adatokat.

A 2023-as leltár teljes terjedelmében megtalálható, wetransferen küldtem,
mert a weboldalon hibás feltöltést jelzett.

Köszönöm szíves türelmét és megértését.

Tisztelettel,

Pálházy Nándor

Vezérigazgató

Mobil: 06 70 332 0423

Email: [1]palhazy.nandor@tataivároskapu.hu

Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.

A fenti üzenet és annak valamennyi melléklete bizalmas információkat
tartalmaz, emiatt védett közlésnek minősül. Amennyiben nem Ön a címzett,
kérjük, hogy telefonon vagy email útján értesítse a feladót és
rendszeréből véglegesen, visszaállításra alkalmatlan módon törölje az
üzenetet és annak valamennyi mellékletét. Tilos az üzenetet vagy annak
bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát
bárkivel közölnie, bármely módon nyilvánosságra hoznia vagy felhasználnia,
továbbá azzal más módon visszaélnie. A fenti üzenet tartalma és
mellékletei jogszabály által védett, szerzői jogi és iparjogvédelmi
alkotásnak minősülhetnek, amelyek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.
törvény, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII.
törvény és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:55. §
hatálya alá tartoznak.

A címzett köteles elfogadni, hogy minden ismeretanyag, amely a feladótól
tudomásukra jut, vagy átadásra kerül – ide értve különösen, de nem
kizárólagosan: üzleti adatok és feltételek, szerződések és tartalmuk,
technikai-technológiai és eljárási adatok, műszaki és technológiai
leírások, személyes adatok (továbbiakban: Információ) – az üzleti
titokvédelem és az adatkezelésre vonatkozó jogszabályok előírásai szerint
kezelendő, és harmadik fél vagy a nyilvánosság részére történő kiadása
csak az érintett fél írásos hozzájárulásával, illetve egyéb, jogszabályban
előírt feltétel teljesítésével történhet. A feladó fél által átadott, a
címzett tudomására jutó Információ csak az erről szóló szerződéses
jogviszony keretében megvalósult együttműködésben használható fel.
Együttműködés hiányában további felhasználásuk, hasznosításuk,
alkalmazásuk tiltott. A címzett által bevont munkatársak, illetve
közreműködők szintén titoktartásra kötelezettek, mely kötelezettség
teljesítéséért a címzett tartozik teljes kártérítési felelősséggel.

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: Re: FW: Közérdekűadat igénylés - Készlet leltár
Dátum: Sat, 01 Mar 2025 10:07:10 +0000
Feladó: Kiss Kitti [2]<[adatigénylés #26435 e-mail]>
Címzett: KözAdat igénylések Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. adatgazdánál
[3]<[Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. kérő e-mail]>

Tisztelt Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a adatigénylést terjesztettem elő. Önök az Infotv. 29. § (2)
bekezdése alapján 2025. február 17-én. 15 napos határidő hosszabbítással
éltek.

A 2025. február 26-án kelt levelükben újabb hosszabbítást jelöltek meg a
már fent hivatkozott jogszabályhely alapján, azonban a törvény nem ad
lehetőséget két határidő hosszabbításra. Tekintettel erre a tényre kérem
az igényelt adat haladéktalan közlését, ellenkező esetben az illetékes
hatóságnál eljárást fogok indítani Önök ellen.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. március 1.

Üdvözlettel:
Kiss Kitti

idézett részek megjelenítése