Kecskemét többségi tulajdonában álló gazdasági társaságainál foglalkoztatott önkormányzati képviselők szerződései
Tisztelt Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
- a Kecskemét Megyei Jogú Város többségi tulajdonában álló gazdasági társaságainál foglalkoztatott önkormányzati képviselők munkaszerződéseit, vállalkozói szerződéseit, valamint minden egyéb, jogviszonyt rögzítő szerződését.
- A vagyonnyilatkozatok alapján közismert, hogy többek között Laczkó-Zsámboki Angéla (KIK-FOR Kft.), valamint Gál Zsombor, Nemcsik Mátyás és Jánosi István (Hírös Sport Nonprofit Kft.) rendelkeznek ilyen jogviszonnyal, de kérem azoknak az önkormányzati képviselőknek a szerződéseit is, akik nem szerepelnek a fenti felsorolásban, de szintén a város többségi tulajdonú cégeinél állnak szerződéses kapcsolatban.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. november 6.
Üdvözlettel:
kecsup.hu
Tisztelt Címzett!
Mellékelten megküldöm dr. Temesvári Péter Jegyző Úr 20295-2/2025 számú
válaszlevelét.
Tisztelettel:
dr. Boros Anita
aljegyző
_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
Tel: +36-76-513-513
[1][email cím]
References
Visible links
1. mailto:[email cím]
