Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Farkas Irén, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

Az egyetemekre kancellárokat nevezett ki az állam, azonban
terveikről, feladataikról nem ismerhetett meg sokat a közvélemény,
a minisztériumtól kért információk után sem. A kancellár szintén
közfeladatot ellátó személy, ezért kérem az alábbi információkat
szíveskedjenek kiadni:

- az Egyetemre kinevezett kancellár pályázati anyaga (amelyben
szerepelnek a tervei)
- hivatalba lépése óta kötött szerződések
- a feladatok elvégzéséért járó bármilyen illetemény, juttatás

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. december 8.

Üdvözlettel:

Farkas Irén

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Tisztelt Farkas Irén Úrhölgy!

Az Ön által kért adatok nagy terjedelme miatt, valamint egyetemünk
karácsony és újév közötti, év végi zárva tartása miatt a válaszadásunk
határidejét 30 nappal, azaz 2015. január 22-ig meghosszabbítjuk. Addig
szíves türelmüket kérjük.
Megkeresését köszönjük.

Üdvözlettel

dr. Hajós Róbert
==============================
Dr. Hajós Róbert
igazgató
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság
H-1111 Budapest, Egry József u. 20-22.
Telefon: 463-3355
Fax: 463-3350
E-mail: [email address]
Web: [1]www.bme.hu

--------------------------------------------------------------------------

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem!
Tisztelt dr. Hajós Róbert!

A 2011. évi CXII. törvény rendelkezése alapján a válaszadásra 15 napos határidőt szab, amely további 15 nappal meghosszabítható. Az Önök által jelzett határidőig nincs jogalapjuk meghosszabbítani az igénylést. Természetesen várom mielőbbi válaszukat.

Üdvözlettel:

Farkas Irén

Tisztelt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem!

Továbbra is várom válaszukat, amellyel már komoly mulasztásban vannak. Illetve ezen alkalomból természetesen a jelen nappal bezárólag kérem az adatok szolgáltatását. Felhívom figyelmüket, hogy a közérdekű adatigénylés nem teljesítése jogi következményeket vonhat maga után.

Üdvözlettel:
Farkas Irén

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

2 Melléklet

  • Attachment

    A kancell r hivatalba l p se s az adatig ny k z tti id szakban k t tt beszerz si szerz d sek a BME n.pdf

    1.1M Download View as HTML

  • Attachment

    A kancell r hivatalba l p se s az adatk r s k z tti id szakban k t tt vev i szerz d sek a BME n.pdf

    345K Download View as HTML

Farkas Irén úrhölgy
közérdekű adatot igénylő részére

Tisztelt Farkas Irén Úrhölgy!

A közérdekű adatok rendelkezésre bocsátása tárgyában Ön által megküldött
adatigénylésre a kérdések sorrendjében az alábbi válaszokat adjuk:

1.        Kancellári pályázat anyagai (az Egyetemünkre kinevezett
kancellár pályázati anyaga)

Tájékoztatjuk, hogy e tárgyban a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.
évi XXXIII. törvény 20/A. § (7) bekezdése értelmében a benyújtott pályázat
tartalma - törvény eltérő rendelkezése hiányában - csak a pályázó
beleegyezésével közölhető harmadik személlyel. Emellett az Emberi
Erőforrások Minisztériuma által közzétett kancellári pályázati felhívás
sem tartalmazott olyan pályázati feltételt, miszerint a pályázók kötelesek
lettek volna hozzájárulni pályáztuk nyilvánosságához.

Tekintettel arra, hogy Barta-Eke Gyula korábbi pályázó hozzájárulása
hiányában nem állnak fenn az Ön által megjelölt pályázat kiadására
vonatkozó feltételek, így a kancellári pályázatot nem áll módunkban az Ön
rendelkezésére bocsátani.

2.        A Kancellár hivatalba lépése óta kötött szerződések

A szerződésekre vonatkozóan fennálló közzétételi kötelezettségének a
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a honlapján (
[1]http://www.bme.hu/kozerdeku-adatok ) eleget tesz. Adatkérésének ezen
túl a mellékletként csatolt táblázatba foglalt kimutatás rendelkezésre
bocsátásával teszünk eleget.

3.        A kancellári feladatok elvégzéséért járó „bármilyen illetmény,
juttatás”

Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
kinevezett kancellárjának járó illetmény, juttatás az alábbiak szerint
került meghatározásra:

alapilletmény:                         bruttó 182.600,- Ft/hó
magasabb vezetői pótlék:         bruttó 100.000,- Ft/hó
illetménykiegészítés:                 bruttó 1.417.400,- Ft/hó
 

Köszönjük megkeresését, kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását!

Tisztelettel,

dr. Dékány Anita
kabinetfőnök
Kancellári Kabinet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 7-9.,  "R" épület, II. emelet

Telefon: +36-1-463-3322; +36-30-423-4546;
E-mail: [email address]

References

Visible links
1. http://www.bme.hu/kozerdeku-adatok

Tisztelt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem!
Tisztelt dr. Dékány Anita!

Az adatigénylés óta eltelt időben, mivel nem érkezett válasz, az időtartam pontosításra került, így kérem ennek megfelelően szíveskedjen a válaszát küldeni.

Üdvözlettel:

Farkas Irén

Tisztelt dr. Dékány Anita!

Tisztelettel várom az adatigénylés teljesítését, amelyet továbbra sem teljesítettek maradéktalanul. Ismételten felhívom figyelmét, hogy a teljesítési határidő többszörösen lejárt. Az egyértelműség és a félreértések elkerülése végett az adatigénylést ismételten leírom:

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő

- hivatalba lépése óta kötött szerződések
- a feladatok elvégzéséért járó bármilyen illetemény, juttatás. Ezen pont alatt nem csak a pénzbeli kifizetésekről kérek információt, hanem bármilyen, akár eszközhasználati juttatásokat is kérem megjelölni. Válaszában ezekről nem tett említést.

Az adatigénylés által lefedett időtartam: hivatalba lépés kezdetétől, az adatigénylés teljesítési napját megelőző munkanapig.

Továbbá sajnálatos tartom, hogy a kancellár úr nem nem hozza nyilvánosságra pályázati anyagát, holott ezt néhány intézmény esetén megtörtént és a közvélemény is kiemelt érdeklődéssel kíséri. Ezt saját hatáskörben úgy gondolom meghozhatja, amint néhány intézmény példája ezt teszi.

Együttműködésüket előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Farkas Irén

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

2 Melléklet

Tisztelt Farkas Irén!

Munkatársaink elkészítették a szerződésekről kért kiegészítő riportot,
amelyet mellékelten csatolok.

Ismételt ill. kiegészítő kérdésére tájékoztatom, hogy Barta-Eke Gyula
kancellár úr részére a BME a korábbi adatszolgáltatásunkban írt
juttatásain felül
- személygépjárművet NEM biztosított;
- utazási vagy egyéb költségtérítést NEM folyósított;
- intézményi tulajdonú mobiltelefon készüléket ill. laptopot NEM bocsátott
rendelkezésre;
- egyéb juttatást nem folyósít.

Barta-Eke Gyula kancellár úr a saját tulajdonú mobiltelefon készülékében
használ egy, a BME flottájához tartozó SIM kártyát, amelyen a forgalmazás
költségeit - amelyek változóak, de nagyságrendileg 13-15e Ft-ot tesznek ki
havonta - és a vonalhoz tartozó előfizetési díjat a BME viseli. Kancellár
úr a nem munkaköréhez kapcsolódó telefonbeszélgetéseit nem ezen a vonalon,
és nem a BME költségén bonyolítja.

Kérem fentiek szíves tudomásulvételét.

Üdvözlettel és köszönettel,

dr. Dékány Anita
kabinetfőnök
Kancellári Kabinet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 7-9.,  "R" épület, II. emelet

Telefon: +36-1-463-3322; +36-30-423-4546;
E-mail: [email address]

Feladó:        Farkas Irén <[FOI #3564 email]>
Címzett:        dr[email address]
Dátum:        2015.05.09 17:13
Tárgy:        Re: közérdekű adatok rendelkezésre bocsátása

--------------------------------------------------------------------------

Tisztelt dr. Dékány Anita!

Tisztelettel várom az adatigénylés teljesítését, amelyet továbbra sem
teljesítettek maradéktalanul. Ismételten felhívom figyelmét, hogy a
teljesítési határidő többszörösen lejárt. Az egyértelműség és a
félreértések elkerülése végett az adatigénylést ismételten leírom:

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő

- hivatalba lépése óta kötött szerződések
- a feladatok elvégzéséért járó bármilyen illetemény, juttatás. Ezen pont
alatt nem csak a pénzbeli kifizetésekről kérek információt, hanem
bármilyen, akár eszközhasználati juttatásokat is kérem megjelölni.
Válaszában ezekről nem tett említést.

Az adatigénylés által lefedett időtartam: hivatalba lépés kezdetétől, az
adatigénylés teljesítési napját megelőző munkanapig.

Továbbá sajnálatos tartom, hogy a kancellár úr nem nem hozza
nyilvánosságra pályázati anyagát, holott ezt néhány intézmény esetén
megtörtént és a közvélemény is kiemelt érdeklődéssel kíséri. Ezt saját
hatáskörben úgy gondolom meghozhatja, amint néhány intézmény példája ezt
teszi.

Együttműködésüket előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Farkas Irén

idézett részek megjelenítése

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

A következő időpontig nem tartózkodom az irodában: 12/31/2050.
 Tisztelt Levélíró!
Tájékoztatom, hogy levele a [email address] címen nem került
kézbesítésre.
Tartós távollétem ideje alatt feladataimat dr. Kozma András látja el.
Kérem, hogy levelét neki címezve szíveskedjék ismételten megküldeni a
[email address] e-mail címre.
Üdvözlettel és köszönettel,
dr. Dékány Anita
kabinetfőnök
Kancellári Kabinet
Megjegyzés: Ez egy automatikus válaszüzenet.  "Re: közérdekű adatok
rendelkezésre bocsátása" eredeti üzenetének dátuma: 4/26/2015 7:12:15 PM.
A program csupán ezt az egy üzenetet küldi e személy távolléte alatt.

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Farkas Irén, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.