jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvétel- NGM

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a) a miniszter által a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 13. §-a alapján megkötött stratégiai megállapodások listáját a partnerek és a 13. § (3) bekezdése szerinti adatok, valamint annak megjelölésével, hogy a partnerek képviselői jogosultak-e költségtérítésre vagy egyéb anyagi jutattatásra a megállapodások végrehajtásával összefüggsében, s ha igen, úgy e jogcímen mekkora összeg került kifizetésre,
b) a miniszter által 2016. január 1-jét követően előkészített jogszabályok tekintetében a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 11. § (1) bekezdése és 15. § (2) bekezdése alapján elkészült összefoglalókat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. március 24.

Üdvözlettel:

Vágó Gábor

NGM - Ügyfélszolgálat (noreply), Nemzetgazdasági Minisztérium

1 Melléklet

[Leírás: cid:[email protected]]

Tisztelt Címzett!

Tájékoztatjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumnak küldött elektronikus levele megérkezett.
Az eljárásra irányadó jogszabályokban meghatározott ügyintézési határidőn belül válaszolunk levelére, illetve továbbítjuk a tárgy szerinti feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezet részére.
Szíves türelmét kérjük a válasz megérkezéséig.

Üdvözlettel:
NGM Ügyfélkapcsolati Információs Iroda
1051 Budapest, József nádor tér 2-4.

idézett részek megjelenítése

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

 

NGM/12128/2017 – közérdekű adatigénylés

 

Vágó Gábor részére

[1][FOI #8733 email]

 

 

Tisztelt Vágó Gábor Úr!

 

A 2017. március 24-én megküldött közérdekű adatigénylésével összefüggésben
tájékoztatjuk, hogy az abban igényelt – a jogszabályok előkészítésében
való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény szerinti –
összefoglalók, valamint  stratégiai megállapodások megjelentetésére
szolgáló kormányzati honlap archív adatai a
[2]http://2010-2014.kormany.hu/hu internetes elérhetőség alatt, a 2014-től
feltöltésre került információk pedig a
[3]http://www.kormany.hu/hu/dok?source=8&am... oldalon
érhetőek el.

 

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét.

 

Üdvözlettel,

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

[4][NGM request email]

Tel.: 06 1 795 5010

 

 

 

 

idézett részek megjelenítése