Jegyző Asszony VS közgyűlési SZMSZ
Tisztelt Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
Tisztelt Jegyző Asszony!
Azt már megszokhattuk Öntől, hogy adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget. Talán még meg is értjük, hiszen igen kínos lenne, ha kiderülne, hogy bizony mennyire nincsenek rendbe a dolgok az Ön által vezetett Polgármesteri Hivatalban…
Próbáltuk Önnek jelezni a hibákat, hogy az Ön munkáját segítsük, de sajnos nem élt vele (itt jegyezném meg, hogy mi nem szeretnénk, ha úgy járna ahogy az elődjei…).
Jegyző Asszony vezeti a Polgármesteri Hivatalt, Ön a munkáltatói jogkör gyakorlója. A hivatalt próbálja folyamatosan fegyelmezni, a kollégáitól elvárja, hogy a szabályzatokat ismerjék, az abban leírtakat maradéktalanul betartsák. Ezzel nem is lenne probléma, hiszen ez a normális. Csak hát ugye, amit elvár a beosztottaktól, azt bizony mi városlakók, tatabányai emberek is elvárnánk Öntől.
Az elmúlt közgyűléseket visszanézve mit is láthattunk??? Képviselői kérdésekre Ön előveszi az SZMSZ-t és folyamatosan lapozgatja. Jegyző Asszony! Ön már több mint fél éve vezeti a Polgármesteri Hivatalt nem gondolja, hogy ez már kínos?
Kérem Önt, hogy szíveskedjék az április 17-i közgyűlésre felkészülni, így nem fognak Önnek gondot okozni a képviselők kérdései. Az Ön elődjei azért kenték-vágták (a többség) az SZMSZ-ben leírtakat és bizony nem néztek boci szemekkel, kétségbeesve, hanem határozott válaszokat adtak.
Ha nem a bizottságok jegyzőkönyveit javítgatná (ilyet egyik jegyző sem tett, ez teljesen abszurd!!!) akkor bizony lenne elég ideje arra, ami valóban az Ön feladata, ilyen a közgyűlés SZMSZ-ének az ismerete. Úgy gondoljuk, hogy a bizottsági jegyzőkönyvvezetők (tapasztalt önkormányzati dolgozók), illetve bizottsági elnökök (többségük diplomás ember) nem szorulnak arra, hogy valaki javítgassa a jegyzőkönyveiket. Ha Ön mégis ezt komolyan gondolja, akkor talán a tanári pályát, a magyar szakot kellett volna választania.
Engedje meg, hogy egy javaslattal élhessek. Az áprilisi testületi ülésen Dr. Füle Beátát ültesse maga mellé a közgyűlésen, mert bizony ahogy látom Ő igen tapasztalt, igen felkészült, nem úgy mint a másik aljegyzője.
Adatigénylésem a következő kérdésekre irányul:
- Engedélyezi-e Jegyző Asszony a Polgármesteri Hivatalban dolgozók részére, hogy az Ön által feltett kérdésekre, ami a rendeletekre, szabályzatokra vonatkozik Ön előtt fellapozhassák és megadják a választ? Pontosan úgy, ahogy Ön teszi a képviselők kérdéseire.
- Amennyiben nem engedélyezi, akkor jogos-e az a kérés a tatabányai lakosoktól, hogy Ön a legjobb szakmai tudása szerint készüljön fel a közgyűlésekre, a kérdésekre magabiztos, határozott válaszokat adjon?
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. április 6.
Üdvözlettel:
Dr. Sipos Virág

Kelt: 2026. január 21.
Üdvözlettel:
Dr. Sipos Virág
Tisztelt Levélíró!
Köszönjük, hogy megkeresett bennünket. Üzenetét megkaptuk, munkatársaink a
lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 30 napon belül válaszolni
fognak Önnek.
Adatvédelmi tájékoztatás:
Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala az Ön által megadott
személyes adatokat kizárólag az Ön kéréseinek teljesítése és az ügyintézés
céljából kezeli. Az adatok kezelésére vonatkozó részletes információt
[1]Adatvédelmi Tájékoztatóinkban találja.
Ügyfélszolgálataink elérhetősége:
Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 6.
Központi telefonszám: 06-34/515-700
A szakirodák elérhetőségei a város honlapján érhetők el:
[2]https://tatabanya.hu/polgarmesteri-hivat...
Központi ügyfélszolgálat
Cím: Tatabánya, Fő tér 8.
Telefonszám: 06-34/515-730
hétfő: 13.00 - 17.00
kedd: -
szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00 óra
csütörtök: -
péntek: 8.00 - 12.00 óra
A szakirodák elérhetőségei a város honlapján érhetők el:
[3]https://tatabanya.hu/polgarmesteri-hivat...
Panaszok vagy közérdekű bejelentések esetében a 2023. évi XXV. törvény
értelmében az általános ügyintézési határidő a panasz vagy bejelentés
beérkezésétől számított 30 nap.
Ez a levél egy automatikusan generált levél, kérem, ne válaszoljon rá.
Köszönjük türelmét!
Tisztelettel:
Tatabánya Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala
References
Visible links
1. https://tatabanya.hu/adatvedelem
2. https://tatabanya.hu/polgarmesteri-hivat...
3. https://tatabanya.hu/polgarmesteri-hivat...